AZ 1957. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek 10. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1958)
HONFOGLALÁSKOR /X. sz./
leg geometrikus korongot gyűjtöttem. Makkay János. Felgy6. /Csongrád m., szentesi J.//51.III./ Az előző években is kutatott korai magyar település 1957- évi ásatása a te vek szerint két irányban folyt: 1. Az eddigi településnyomok által jelzett terület lo cm-es rétegvonalas térképezése. 2. A régebben feltárt X. századi temető feltételezhető folytatásának keresése. A térképezés mintegy loo holdnyi területre terjedt ki. A temető folytatását nem találtuk meg. Helyette azonban ismét rábukkantunk a korai település eléggé épségben ma radt árokrendszerére. Az ebből kikerülő leletek X-Xl. századinak látszanak. Az ásatáson és a térképezésen réeztvettek Die nes István, Ojtozi Eszter, G.Sándor Mária, Kolba Judit,Balázs Vilmos, Kralovánszky Alán és Csalog József. László Gyula. Gáva-vásártér. /Szabolcs-Szatmár m., nyíregyházi j.// 55. XIX./ A községi homokbányában csontvázak kerültek elő. A szükségessé vált leletmentés során 33 sirt tártunk fel. A leletek zöme honfoglaláskor! tipu8ií, egy része azonban már a XI.század első felére esik. Az előkerült leletek rokonságot mutatnak a Tiszabercel-Ráctemetőn feltárt temetkezések mellékleteivel./Lovas férfisir, fémleletek, "Bela Dux"-érem./ Kallcz Nándor. Hódmezóvásárhely-Nagyaziget. /Csongrád m.//64,XI./A gyakorlótér szélén húzódó homokdombon 3 sirt bolygatlak meg. A leletmentő ásatás további 3-at tárt fel. A leletek /rombuszalakú nyílhegy, S végű hajkarika/ alapján X-XI. századi temető van itt. Az egyik bolygatott sirból származó fibula, vascsat szarmatakor! temetkezésre vall. Gazdapuaztai Gyula. Monor. /Pest m., monorl j.//92.III./ A monori erdő fürdőé pülete mögött Sztahó János telkén új házat építettek. Rátaláltak 3 osontvázra. Kettőt figyelmen kivül hagytak. A harmadiknác leleteit /nyak- és karperec, pityke, edény/ Kozák Károly men tette meg. A helyszínre érkezve feltártam a 4. és 5« számú e -