KALICZ NÁNDOR: TISZAZUG ŐSKORI TELEPÜLÉSEI . Szakdolgozat 1954 / Régészeti Füzetek 8. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1959)
III. Tiszazug területének földrajzi és települési viszonyai, kapcsolatok
- 83 fontos tényező lehetett az őskorban és főleg a bronzkori leletek tanúsága szerint különböző kulturáju területek találtak itt kapcsolatot. Tiszazug őskori éghajlatáról, ilyen irányú vizsgálatok hiján még nem sokat tudunk. Azt azonban már eddigi tudásunk alapján is elmondhatjuk, hogy nagyjából a maival megegyező éghajlat uralkodott. Ettől csupán kisebb eltárásek adódtatyÖ12/. Tiszazug benépesülése jelenlegi tudásunk szerint az ujkőkor idején történt. Itt le vannak ugyan olyan kis kőeszközök, melyek az ujkőkort megelőző aezolithkorl vándor népesség emlékeivel formailag megegyeznek. Ezek még a Tiszazugi Bégészeti Társulat gyűjtéséből származnak éa lelőhelyül csupán az van feltüntetve, hogy találták "Szelevényen, parto kon"/213/. Ha ez a megjelölés a szelevényi homokpartokat jelenti, akkor a középeurőpai előfordulásoknak megfelelően elképzelhetnénk, hogy a mezolithkorl vándor-vadásznépesség em lékei lennének/214/. Azonban ilyen geometrikus kis kőeszközök külföldön és Dunántulon e késő naolithikus kultúrák anyagában is előfordulnak és a aesolithkoriakkal formailag teljesen megegyeznek/215/. Ezért biztos adatok hiján ezldőszerint nem tekinthetjük a mezolithkor embereit Tiszazug első lakéinak. /212/ Hivatkozom Zólyomi Sálint ilyen irányú munkásságára, aki a pollenvizsgálatok egitségével mutatta ki hazánk oskorának éghajlati változásait. Sajnos egyelőre ezeket azingadozáaokat még nem tudjuk régészeti kulturákhoz kötni. /Zólyomi Bálint Tizezer év története virágporszemekben. TtK 1936.5O4?515.O./ /213/ M.N.M. közöletlen anyag. /2l4/Zotz,L., Kulturgruppen des Tardenoisien lm Mitteleurope. PZ, 23./1-2/1932. 19-45.0. /215/Pia Laviosa Zambotti. Le piu antiche culture agricole europee. 1943.270-271.o. Buttler,!. ,Ter donauländIsche und «estliche Kulturkreis der jüngeren Steinzeit 1938. 60, 65-66 .0. Menghin, 0..Einheimische Wurzeln der bandkermisohen Kultur. Serta Hefftleriana. 194o. 5-6.0. Pittioni,B. , Urgeschichte der österreichischen Baumes 1954. 140-143.0.