ZALOTAY ELEMÉR: KELEBIAI BRONZKORI TEMETŐ / Régészeti Füzetek 6. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1957)
Kelebia helye a bronzkorban
- 82 neImi kép alakuljon ki bennünk, amely kultéregységében ne lenne egész és ne érzékeltetné ennek az időnek szervezeti nagyvonalúságát , együvé tartozó kerekdedeégét. Lehetetlen nem érzékelni azt, hogy ezeknél az u.n. "kultúráknál" voltaképpen nem ön£ álló művelődésről, különálló népi egységekről, hanem csupán ezineződésekről lehet szó, melyek az egyeégee művelődést tarkává teszik ugyan, de ugyanazon alapszin vonul át valamennyin, akár a Dunántúlon,akár a Duna-Tiszaközén, a Felvidéken, vagy a Tiszántúlon végzünk tájékozódó elemzéseket. A kelebiai urnamező vizsgálata során több olyan érdekes dolgot tapasztalunk, amelyekről az eddigi publikációkban nem találkozunk. Latjuk, hogy ez a leletanyag nagy általánosságban megegyezik a korábban sirok szerint különtartott fészkek leletanyagával, különösen a pesterzsébetié-vei./66/ Itt is ugyan az tapasztalható, ami Kelebián, ami teljes mértékben indokolja a bronzkor e szakaszában a kultúra egységét. Sokkal erőteljesebb a hatás a dunántúli bronzkori kultúrákkal, elsősorban Kisapostaggal. Ennek a sirmezőnek tartalma 4o urnasir. Korhasztásos nem fordult elő. Urnák jellegzetessége az aránylag rövid nyak, tölcsérszerűen kiképzett szájperem, a tojásdad alakú has és a has kiszögellésén 2-4 szalagfül. Ez a farma az elődje a kelebiai tányérperemű urnáknak. Az edény alső felén gyakran látunk bekarcolt függőleges, vagy harántvonalakat. Ez szintén azonos a kelebiaival. A diszitós a nyakon párhuzamos, vizszintes vonalakból áll, de közöttük sokszor megfigyelhetünk zeg-zug vonalakat is./67/ Ilyen zeg-zug vonalas diszités Kelebián korlátolt számban fordul elő, bár az alak az egyik, a Il-es főtipushoz tartozik. Ezzel szemben teljesen hiányzik a korsó forma, az l-es főtipus, mig a fületlen virágcserép /hordó/ forma megjelenik Apostagon is. A korsó forma inkább két füllel észlelhető, vagy fül nélkül. Ezeken az úgynevezett vatyai tipusú urnákon nincs méBzbetétes disz, sőt a kisapoetagi urnák motivumai sem jelentkeznek. A legteljesebb azonosság azonban Yatyával mutatkozik, hisz a névadó lelőhely szintjéhez tartozik Kelebia. /ee/