JÁRDÁNYI - PAULOVICS ISTVÁN: NAGYTÉTÉNYI KUTATÁSOK / Régészeti Füzetek 3. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1957)

Publikáció a MOB számára

kalmával a tábornak ugyanezen a porta praetoriától balra eső sarkába egy nem szabályos négyszögű hatalmas,kb. 2ox2o m nagy­ságú burgust /kisebb erődöt, nagyobbszabáén őrtornyot épitet­tek be valószínűleg a negyedik század végén a castellum egyéb, már használaton kivül álló építményeinek anyagából. A csapatok zömének a Duna vonalától való, kútfőkből ismert kivonása miatt, a visszahagyott csekélyszámú helyőrséggel nem lehetett többé a több kapuval biró nagy castellumot védeni. Az egyik helyen, niint pl. Dunapentelén, 1/ úgy segitettek a helyzeten, hogy a veszélyessé válható kapuk számát redukálták s a porta decuma ­nat pl. egy hatalmas patkóalaprajzú toronnyal elzárták. Másutt mint, pl. Dunabogdányban a tábor egyik sarkába egy kisebb, de igen erős falu erődöt építettek be. Ez az eset állhatott elő Camponában is s a római tábor romjainak legerősebb, legvédhetőbb és legkiemelkedőbb és egy­séges egészet alkotó építményének alapjain épülhetett fel az első négyszögű várkastély, a tábor kiapadhatatlan anyagforrá­sul szolgáló romjaiból. Ez az oka annak, hogy a kastély ezen régebbi része pincével nem bir. ö. Az általunk rekonstruált tábor közepe táján lévő, 4 számmal jelölt szabályos négyszögű uradalmi kert ma is külön kiemelkedő egységes felszínével igen szembeötlő. A XVI.század elején Tétényről irva, két egyénnek is szembeötlik valami, a­mit, ha nem is magával az egész táborral, de legalább ezzel a meglehetősen centráli san fekvő, egykori monumentálisabb épít­ményt rejtő alakulattal lehet kapcsolatba hozni. A regensburg. Sunthelm László ... 15oo körüli időből való leírásában 2/ ko­rának fantáziája szerint : "A Duna melletti nagy térségen van Attila király pogány módon eltemetve." Jellemző és a castel ­lumra valló az a megállapítás is, hogy "azelőtt nagy városnak kellett lenni,egy mértföldnyi széles, és hosszú." 1/ Paulovics, Arch. Ért. XLVI. 149.k*. 2/ Lásd a köv. oldalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom