Körmöczi Katalin szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállításának vezetője 3 - A török háborúk végétől a Milleniumig - A XVIII-XIX. század története (Budapest, 2001)

9. TEREM A Rákóczi-szabadságharc és a XVIII. század eleji török háborúk (Németh Gábor)

főpapok), valamint kancellária állt. A hadsereg ellátását és a gazdasági ügyeket a Gazdasági Tanács intézte. A társadalmi bázis ingatag voltára és az egyre növekvő gazdasági nehézségekre azonban hamar fény derült. A nemesség egy része mindvégig császárhű („labanc") maradt. A fejedelem adókat kényszerült kivetni, a pénzrontás eszközeként bevezették a rézpénzt. Rákóczi államát és hadseregét a jobbágyföldesúr ellentétek mindvégig megosztották. Az egymást követő országgyűlések eredménytelenül próbálták visszahódítani a kiábrándult jobbágyságot a felszabadulás és a hajdúszabadság kilátásba helyezésével (1705: Szécsény; 1708: Sárospatak). A kisebb harci értékű, gyengén felszerelt kuruc seregek mind kevésbé vehették fel a harcot az erőiket a magyar hadszíntérre átcsoportosító császári csapatokkal. Győzelmeiket nem tudták kiaknázni, 1707-től sorozatos vereséget szenvedtek, és egyre inkább az ország északkeleti peremére szorultak vissza. Rákóczi távollétében, 1711ben került sor a szatmári béke megkötésére, amely a kompromisszumok jegyében született. A Habsburg-abszolutizmus továbbra is biztosította a magyar rendiség, azon belül a nemesség előjogait. A békekötést elfogadni nem akaró II. Rákóczi Ferenc néhány hű társa kíséretében, franciaországi évek után, törökországi „bujdosásban" fejezte be életét. A Rákóczi-szabadságharcra vonatkozó térkép a kor történeti viszonyaiban segít eligazodni. Mellette a szabadságharc küzdőfeleinek fegyverzete. A császári és a felkelő csapatok jellegzetes fegyvereit mintegy jelképesen /. József császár és király (1705-1711) félvértje és sisakja választja ketté (2. kép). A Rákóczi-szabadságharc idején uralkodó király volt az első, akit 1687ben a szabad királyválasztójogról lemondva, kiskorúként koronáztak „örökös királylyá". A maratással ékesített lovassági félvérthez a magyar huszársisakra visszavezethető fejvédő tartozik. Az egymással küzdő felek közül a reguláris császári csapatok képviselték a kor színvonalán álló fejlett haditechnikát és katonai ütőerőt, míg a felkelők hadviselésében a könnyűlovasság és az ahhoz kapcsolódó harcmodor uralkodott. Rákóczi a legnagyobb figyelmet hadserege megszervezésére és kiképzésére fordította, abban Zrínyi Miklós hadtudományi elveit követte. Hadi regulát adott ki, létrehozta az udvari ezredet, de világosan látta hadserege hiányosságait: „Megtanultam, hogy egyikük sem ért a taktikához, hogy hadaim jó szándékúak, de azon túl, hogy rosszul vannak felszerelve, a tisztek nem tudják vezetni őket"-írta a fejedelem. A magyar történelem folyamán hosszú idő után azonban mégis ez volt a legnagyobb létszámú, viszonylag jól képzett nemzeti hadsereg. Ütőképességét az ellátás és utánpótlás nehézségein túl leginkább a nemesi tisztikar fegyelmezetlensége és képzetlensége, valamint az idő haladtával egyre inkább megmutatkozó társadalmi ellentétek és az ingadozó létszám csökkentették. A szabadságharc katonai történetében rövid életű győzelmek és egyre súlyosabb kihatású vereségek váltogatták egymást. Az első esztendők hadi vállalkozásait siker koronázta. 1703 őszén a kuruc hadak végigűzték a császáriakat a Felvidéken. Bottyán János érsekújvári győzelme (1704) és a Dunántúlt meghódító hadjárata (1705), az erdélyi sikerek (1707) mellett a mérleg másik serpenyőjében a vesztes nagyszombati (1704) és zsibói (1706) csatát találjuk. 1707-ben érte el legnagyobb kiterjedését a Rákóczi fennhatósága alá tartozó terület. Ez évtől kezdve vereségek követték egymást. 1708. augusztus 3-án Heister tábornagy Lipótvár felmentésére érkezett serege Trencsénnél megalázó vereséget mért a kuruc seregekre. Ezt a vereséget már nem tudták ellensúlyozni a későbbi sikerek. Fokozatosan kiürítették a Dunántúlt, elveszett Erdély, 1709-ben már a bányavárosok vonala mögé szorult vissza a fejede-