Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)
5. TEREM - A kelták (Kr. e. 450-Kr. születése körül) (Szabó Miklós)
dag, ún. fejedelmi sírok hiánya: a felsőrajki sírba temetett nő ékszerei ( torques, azaz nyakperec, fibulák, azaz ruhakapcsoló tűk, kar- és bokaperecek) „csak" bronzból készültek. A 4. századi dunántúli temetők egyrészt jól szemléltetik a honfoglaló kelták törzsi szempontból nem egységes eredetét, másrészt az új környezetben kialakuló kapcsolatrendszerét. Míg a fiadi korongos nyakperec Felső-Rajnavidéki műhelyből származik, addig a díszített fegyverek között kiállított literi vas kardhüvely és az ismeretlen lelőhelyü vas lándzsahegy vésett díszítése az italo-kelta műhelyekben megalkotott „folyamatos növényi stílus" (másképpen Waldalgesheim-stílus) fellépését bizonyítja a Kárpát-medencében (52. kép). Az utóbbi azután helyi fazekasok alkotásain, például az alsópéli szitulán is feltűnik. A pilismar ót-basaharci, lánccal összekapcsolt hurkos fibulák a balkáni térség növekvő fontosságát jelzik a közép-duna-vidéki keltaság számára. A feltehetően valahol a Dunántúlon működő műhelyben készült karikás állatfejes fibulák (1. a szentendrei és a literi darabokat) néhány példánya észak-balkáni illírpannon környezetből került elő. 2. A KÖZÉP-DUNA-VIDÉKI KELTÁK VIRÁGKORA A Kárpát-medence a Kr. e. 4. század második felétől a balkáni vándorlás hátországaként működött. 335-ben az ifjú Nagy Sándor kelta követséget fogadott az Al-Dunánál, majd a század utolsó szakaszában a kelta előrenyomulás elérte a Balkán-hegység vidékét, azaz KözépThrákiát. A nagy áttörés Lüszimakhosz uralmának összeomlása (Kr. e. 281 ) után, 280-ban indult meg. Belgiosz keltái 279 elején megsemmisítették a makedón trónbitorló, Ptolemaiosz Keraunosz seregét. Egy másik csoport Brennosz és Akikhoriosz vezetésével mélyen benyomult Görögországba, hogy azután egy „kommandó" Apollón delphoi szentélyéig törjön előre. Az ókori eredetű hagyomány ellenére a híres kincsek megszerzése nem sikerült, sőt a vereség után megkezdődött a kelták visszavonulása. A balkáni vándorlás záró epizódját Kr. e. 278/77 fordulóján Antigonosz Gonatosz győzelme jelentette Kerethriosz serege ellen, a Gallipoli-félszigetnél. A végső kudarc ellenére a kelta invázió annyiban elérte célját, hogy a Kr. e. 3. sz. első felében a La Tene-kultúra települési területe jelentősen megnőtt. Thrákiában a tüliszi királyság, Kis-Ázsiában, Ankara környékén a „galata közösség" jött létre. Az Al-Duna vidékén és Moldvában feltűntek a bastarna törzsek, a Fekete-tenger északi partján fekvő görög várost, Olbiát Kr. e. 230 táján galata sereg fenyegette. A visszavonulás során jutott el a dél-franciaországi Tolosa (Toulouse) vidékére a Balkánon és Anatóliában sokat szereplő tectosages törzs egyik csoportja. A legfontosabb fejlemények színtere azonban a Kárpát-medence, az invázió hátországa volt. Észak-Szerbia területén még a Kr. e. 4. sz. végén létrejött a scordiscus törzs, amely 278 után, szállásterületére dél felől visszatérve, az Észak-Balkán legfontosabb hatalmi tényezője lett. Szlovénia, Stájerország és Karinthia térségében ez idő tájt formálódott a tauriscusok hatalmi szférája, továbbá teljes mértékben keltává lett a magyar Alföld és Erdély területe is. E folyamat régészeti vetületét az újabb kutatások jóvoltából egyre jobban ismerjük. Fontos megemlíteni, hogy a kelták, a temetőelemzések eredményei alapján, balkáni feltűnésük „első pillanatától" kezdve, békésen keveredtek a helyi lakossággal, az illírekké] és a pannonokkal. Nem volt ez másképpen a magyar Alföldön sem. A kiállítás a polgári és a sajópetri La 7efl£-falvakat mutatja be. Ezek a Kr. e. 3. század elején komoly vízfolyások, a Tisza, illetve a Sajó ma már kiszáradt holtágai mentén jöttek létre. A kis méretű (2-3,5x4-5,5 m) házakat földbe mélyítették, a sátortetőt cölöpök tartották. A leletanyagban a kelta korongolt kerámia, a La 7ew<?-tipusu ékszerek és fegyverek a helyi ún. szkíta kultúra kézzel formált edényeivel,
