Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

6. TEREM - A római kor (Kr. u. 6-Kr. u. 420) (Kocsis László-Tóth Endre)

római időszakban készültek az ún. intercisai típusú vassisakok, amelyek rekonstrukciói első ízben láthatóak együtt az eredeti darabokkal (2. vitrin). A késő római harcászat fejlődését a plurnbatának nevezett ólomnehezékkel kialakított hajítófegyver jelzi, amelyet nagy számban használt a lovasság, főleg a gyalogos ellenféllel szemben. A magasra feldobott lövedék felülről hullott a pajzs fedezetében védekező ellenfélre. A harmadik vitrinben kiállított katonai hangszereket, kürtöt, sípokat jeladásra, ünnepségek alkalmával és a hadvonulások alkalmával egyaránt használták. A zsámhéki tuba és annak eredeti technológiával készített rekonstrukciója hitelesen idézi fel a jeladó hangszer hangzásvilágát (67. kép). Három, feltételezésen alapuló zenei hangzás: 1. felfelé ívelő, ismétlődő jel csatába hív; 2. szaggatott jelsorozat támadásra mozgósít; 3. lefelé ívelő a csatából visszahívó jelsorozat. A hadseregben zenészek is szolgáltak. A tubicen a parancsjeleket hosszú trombitájával továbbította; a cornicen zeneszerszáma egy ívesen meghajlított trombita volt. A bucinator pozánhoz hasonló kürtjét nem harci jeladásra, hanem őrségváltáskor és az étkezés jelzésére használta. A hadsereg feladata nem csak a birodalmi határ védelme volt. Jelentős részt vállalt az építkezésekben is. Elsősorban azokban, amelyek közvetlenül a katonaság érdekéhez tartoztak. Feladatuk volt a tartományt keresztülszelő birodalmi főutak megépítése és karbantartása. Az Intercisában előkerült erődkapu kapumodelljét a három osztatú kapu fölött elhelyezett tábla felirata szerint Hilarius mester készítette (4. vitrin). A Minerva istennő alakjával díszített bxonzfüggőve\ a falak és sarkok függőlegességét mérték. Figyelemreméltó az Aquincumból származó, bronzból készült derékszög, a méretezésre szolgáló vonalzó. A limes-út a határon épült katonai létesítményeket kötötte össze Augusta Vindelicorum (Augsburg) körzetétől a Duna torkolatáig. Az út a táborok és a katonaság egymás közti kommunikációját, a jeladások továbbítását az őrtornyok sora segítette elő. Országutak vezettek a tartomány belsejébe és Itáliába, amelyeken a császár parancsait és a helytartók jelentéseit továbbították. A hírközlést az Augustus császár által alapított postaszolgálat (cursus publicus) szervezete a lóváltó állomások rendszerének megépítésével gyorssá és megbízhatóvá tette. A hírvivők Rómából 11 nap alatt tudtak a birodalmi határra, Carnuntumba eljutni: napi átlagsebességük 110 km volt. Az utak mellett álló két-három méteres mérföldkövek nemcsak a távolságot jelölték, hanem egyúttal az építkező vagy helyreállító császár dicsőségét is hirdették. A katonaság építkezéseit bronz és agyag kapumodellek, építkezési eszközök (körző, függőón, szerszámok) képviselik. Az út- és táborépítkezések mellett a hadsereg az egyéb közmunkákból is kivette részét. A katonaság saját téglavető és égetőműhelyeket tartott fenn, ahol falazó- és tetőfedőié glák'àt készítettek. Az égetett téglát a rómaiak kezdték használni, és a kor építkezéseinek bevált építőanyaga lett. Egyes katonai egységek a téglákat Claudius császár uralkodásától kezdve a saját nevükkel ellátott bélyegzővel pecsételték meg. E bélyegek lelőhelye az egységek állomáshelyéről is információt ad. A tetőszerkezetet súlyos és nagyméretű lapos, peremes téglával fedték, a peremre pedig félköríves metszetű kúpcserepet helyeztek. 5-9. AZ ŐSLAKOSSÁG ÉS A HÓDÍTÓK A hódításkor a római csapatok a Dunántúlon kelta és egy illír népcsoportot találtak. Az idősebbik Plinius nagy enciklopédikus munkájából, Ptolemaiosz földrajzi leírásából és a feliratokról nevüket is ismerjük. A Nyugat-Dunántúlon a boiok, keletre tőlük az illír asalusok, a Dunakanyarban és a mai Fejér megye területén az eraviscusok laktak. Délebbre az Araviates, a Hercuniates törzsek éltek. A hódítás az őslakosság korábbi életmódját alaposan megváltoztatta. A férfiakat a katonai sorozás után eleinte távoli tartományokba vitték, később azonban a coloniákból a légióba, a polgárjoggal nem rendelkező őslakosság köréből a se-