Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

5. TEREM - A kelták (Kr. e. 450-Kr. születése körül) (Szabó Miklós)

korábban a Kr. e. 2. század végétől mutathatók ki. Ugyanakkor az Atlanti-óceántól a KárpátUkrajnáig húzódó térségben az oppidumók nem teljesen azonos elvek szerint szerveződtek, így például az erődítési szisztéma számos változatát ismerjük. A Caesar által leírt murus Gallicus, amely egymásra merőlegesen lerakott és összeszögelt, földdel kitöltött vízszintes gerendavázból és külső ún. szárazfalból áll, a bajorországi Manchingtól keletre nem fordul elő. Közép-Európában, amint egyebek között a gellérthegyi eraviscus oppidum sáncásatása szemlélteti, az ugyancsak belső faszerkezettel ellátott kőfalat a külső falsíkba besüllyesztett vagy az elé helyezett függőleges cölöpökkel erősítették meg. Az erődítményrendszeren belüli települési zóna kialakítása is változatos megoldásokat mutat. A derékszögű utcarendszer bevezetésére való törekvés nyugaton, pl. Bibractében figyelhető meg. Ezzel szemben Velemszentviden a terepadottsághoz alkalmazkodó teraszos elrendezés dominált, amely azonban fellegvárral és „elővárossal" egészült ki. A kelta társadalom átalakulásában fontos szerepet játszó pénzverés kezdetei a balkáni vándorlás időszakára nyúlnak vissza. Ez a felismerés a régészeti kutatásoknak köszönhető: a kiállításon szereplő egyháza sdengelegi kincslelet Audoleón-típusú ezüst pénzeit a Kr. e. 3. századra keltezhető agyagedényben rejtették el. (Audoleón a Makedóniával szomszédos Paiónia királya volt.) A kelták pénzei eleinte főleg makedón előképeket utánoztak. Majd kialakult a déli pénzérméktől egyre inkább függetlenné váló ún. barbár éremverés, amelynek alkotásai a kelta művészet főművei közé tartoznak. A legkorábbi pénzek elterjedése lényegében a kibocsátó törzs szállásterületére korlátozódott, vagyis kereskedelmi értékmérő funkciót csak igen korlátozott mértékben tölthettek be. A pannóniai boiusok hat drachmának megfelelő értékű ezüstpénzeinck verőhelye valószínűleg a törzs központi oppidumában, Pozsonyban működött, s fénykora a Kr. e. 1. század második negyede volt. A pénzek latin betűs feliratain 16 személynév szerepel, a leggyakrabban Biatec-é, akiről a típust elnevezték. A legvalószínűbb feltevés szerint a megnevezett személyek a pénzverés felügyeletét rövid (egyéves?) időtartammal ellátó tisztviselők - a galloknál ezeket arcantodannosnak hívták - voltak. A Regöly- illetve Dunaszekcső-üpusú bronzpénzek megjelenése és elterjedése a korábbi „törzsi" pénzekkel szemben a tényleges pénzgazdálkodás kezdeteit jelzi. Ugyanakkor az oppidumók korában megfigyelhető a római pénz fokozatos térhódítása is, illetve annak pótlására a köztársaság kori dénár kelta utánzatainak megjelenése a La Tènekor végén: az eraviscusok veretein a törzs neve olvasható latin betűkkel „RAVIS" vagy „IRAVlSCl" formában. Kr. e. 3. századi előzmények után (1. a sajópetri, polgári leleteket) az oppidum-civilizáció teremtette meg az európai vasipar alapjait. A kiváló vasszerszámok nemcsak a mezőgazdaság, hanem a különböző iparágak nagy fellendüléséhez vezettek. A 19. századig szinte változatlanul fennmaradt formákról jó képet alkothatunk a velemszenhndi településről származó szerszámleletek alapján. Az oppidum-kor művészetének jellegzetes, regionális sajátosságokat tükröző dokumentuma a festett kerámia. Szemben a nyugati kelták sajátosan stilizált növény- és állatábrázolásaival, Bajorországtól keletre, így a Kárpát-medencében is, a geometrikus díszítés dominált: az Esztergomból, illetve a Gellérthegyről származó, a leggyakrabban vörös-fehér sávos edényekre feketével elvont, mértani mintákat festettek (63. kép); a ritka figurális motívumok szintén geometrikus elemekből épültek fel. A gellérthegy-tabáni műhely egyik kelta fazekasa a festett edényeket sajátos mesterjeggyel, nevezetesen egy római gemma lenyomatával jelölte meg. A szürke kerámia formavilága a Kárpátmedence La re«£-hagyományát őrzi, amint ezt az esztergomi cipőedény, illetve kantharosz mutatja. Az utóbbi egyúttal a kultúra balkáni orientációjára is utal, akárcsak az egyedülálló, alighanem rituális rendeltetésű tiszafüredi kernosz: a váza vállára a fazekas három kisméretű edényt illesztett.