Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

5. TEREM - A vaskor. Szkíták, Hallstatt-kultúra (Kr. e. 800-Kr. e. 450) (Kemenczei Tibor)

A szigünnák által benépesített vidék Héro­dotosz szerint a vénetekkel volt határos. Ez a vidék csak a Tiszatáj lehetett, amelyet a Duna választott el az illír—vénét kultúrkörhöz tartozó Dél-Dunántúltól. A Kr. e. 5. század utolsó évtizedeiben nyu­gatról kelta népcsoportok nyomultak be a Kár­pát-medence északnyugati részére, majd a Du­nán átkelve elérték az Alföld északi felét is. A következő század folyamán a kelta terjeszke­dés felszámolta a szkíta kultúrájú népesség ön­állóságát, azonban egyes tájegységeken a helyi lakosság a kelta uralom alatt szinte zavartala­nul folytatta életét. Települések, gazdaság A szkíta kori települések helyén jelentősebb feltárás csak néhány helyen történt. A Nyíregy­háza­M andabokor mellett végzett feltárás fé­lig földbe mélyített, agyaggal tapasztott sö­vényfalú, cölöpökön nyugvó szalmatetős há­zak maradványait hozta a felszínre. A telepásatások során talált állatcsontok a legnagyobb számban a szarvasmarhákhoz és a lovakhoz tartoztak. Ez azt bizonyítja, hogy la­kóik gazdálkodásában a legelőváltós pásztor­kodás fontos szerepet játszott. Az alföldi szkí­ta kori népesség lótartásának jelentőségéről nemcsak leletek, a településeken kiásott állat­csontok, hanem a temetőkben feltárt lótemet­kezések (Szentes-Vekerzug), vaszabiák is valla­nak. A földművelésről az eddigi ásatások kevés adatot szolgáltattak. Ennek fontosságát a gaz­dálkodásban a sírokba elhelyezett gabonaőrlő­kövek mutatják. A temetkezésekből előkerült nagyszámú vastárgy azt bizonyítja, hogy a vasművesség igen magas szinten állt. A nyersanyagot az Északi-középhegységben találták meg, ahol a felszín alatti gyepvasérc-előfordulások köny­nyen kitermelhetők voltak. Az egész Alföld lakosságát a hegyvidéki vaskohók, kovács­műhelyek látták el vasfegyverekkel, -eszkö­zökkel. A kovácsmesterség, lótartás a széles körű kereskedelem létrejöttéhez teremtett alapot. Dél felé az Alföldről a fő kereskedelmi útvo­nal a Vardar-Morava folyók völgyén át Görög­országba, délkelet felé pedig az Al-Duna men­tén Histriáig, Olbiáig, a Fekete-tenger melléki görög gyarmatvárosokig vezetett. A Dunától délnyugatra, nyugatra élt, a kelet-alpi, közép­dunai hallstatti kultúrába tartozó lakossággal folyamatos kapcsolat állt fenn. Az alföldi mes­tereknek számos munkája jutott el nyugatra, délre, így lószerszámzat, fegyverzet, ékszerek, állatalakos tegezdíszek, csörgők, agyagpecsé­telők, korongon készült agyagedények. 2. TEMETKEZÉSEK EMLÉKEI Az eddig feltárt több mint két és fél ezer sír az Alföld-csoport népe temetkezési szokásainak sokrétűségéről tanúskodik. A halottak elham­vasztása vagy a zsugorított, nyújtott helyzet­ben való eltemetése egyaránt a rítus része volt. Több temetőben az ásatások lósírokat is a felszínre hoztak. A szkíta kort megelőző idő­szakban az Alföldön ismeretlen volt a lovak el­temetésének szokása. A Szentés-Vekerzugon ki­ásott különálló lótemetkezések a temetőben fekvő harcosok sírjaihoz tartozhattak. Az alföldi lótemetkezéseknek nemcsak a rí­tusa mutat egyezéseket a sztyeppéi szkíta sí­rokkal, hanem az ázsiai tarpán fajtához tartoz­tak az itt elhantolt lovak is. A Szentes-vekerzugi temető 13. sírjában két fel szerszámozott ló csontvázával együtt egy négykerekű kocsi vas kerékabroncsait, a ke­rékagyak vasalását is feltárták. A kocsi sírba helyezésének a szokása keletre, a kubáni tér­ségbe vezethető vissza. Az egyik legjelentősebb szkíta kori temet­kezésre Artándon bukkantak. Az ott talált szkí­ta vezér sírjából remekművű, értékes tárgyak kerültek a napvilágra: egy, a Kr. e. 570-560 körül a görögországi Spártában készített bronz­edény, hydria, a kelet-alpi hallstatti kultúra egyik műhelyének a terméke, egy bronzbog­rács, valamint bronz páncéling, pajzsdísz, vas lándzsahegy, fokos, aranylemez diadém, ruha­díszek, gyöngyök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom