Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

2. TEREM - Az újkőkor és a rézkor (Kr. e. 6000-Kr. e. 2800) (Kalicz Nándor-Raczky Pál)

22. A herpályi tell az ásatási szelvénnyel, újkőkor, Kr. e. 4700-4400 34 ez csak a rézkor végén egészült ki a háziasított ló megjelenésével is a Kárpát-medencében. A ló később, a bronzkor idején játszott meghatározó gazdasági szerepet a helyi kultúrák életében. A vadászott és tenyésztett állatok feldolgozása, így a hússzárítás, füstöléses tartósítás, valamint a bőrkikészítés szintén a házak körül vagy a házakban történt. Minderre a legkézzelfoghatóbb régészeti bizonyíték a telepeken található nagy mennyiségű állatcsontmarddvány. Ugyancsak az állatcsontok szolgáltatták a nyersanyagot a változatos formájú csont- és agancseszközökhöz is. Az állatok hasznosításának elsődleges célja nyilván a hústáplálék előállítása volt, de már viszonylag korán jelentkezett az úgynevezett másodlagos hasznosítás is. Többek között a gyapjúfeldolgozás, a fonás-szövés tevékenységének régészeti bizonyítékai vallanak erről és vannak jelek a tejfeldolgozásra, azaz az erjesztéssel tartósítható tejszármazékok (túró, sajt stb.) előállítására. Ezekre a munkafolyamatokra utalnak például a munkaterületek közelében sorban vagy kis halomban előkerülő hálónehezékek, orsókarikák, illetve a szűrőedények. 3. TELEPÜLÉSEK, HÁZAK AZ ÚJKŐKORBAN ÉS RÉZKORBAN Az újkőkori és rézkori települések házainak építéséhez a kor technikai szintjén igen nagy munkabefektetésre volt szükség. Egy-egy család az építésnél rászorult a nagyobb közösség segítségére. A házak nyersanyagaként fát, gallyat, nádat, valamint agyagot és különböző rögzítő-kötöző anyagokat használtak, azaz igen sokfajta természetes alkotórészből állt egy épület. A Kárpát-medence éghajlati adottságaihoz abban az időszakban éppen ez a főként fa-agyag nyersanyagokból álló (ún. paticsfalú) házszerkezet felelt meg a legjobban, és ez bizonyult a legtartósabbnak is. Később a rézkorban, a Kr. e. 5. évezred közepétől általánosabbak lettek a főként faszerkezetű épületek, amelyek egy nedvesebb időjárás körülményei között kevésbé romlékony lakóhelyeket biztosítottak. Az utóbbi épületek ugyanakkor elkorhadásuk után a földbe ásott tartóoszlopok helyén kívül nem hagynak régészetileg megfogható nyomokat, míg az agyagot is tartalmazó szerkezetek vastag törmelékhalmokban