Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

1. TEREM - Az őskőkor és az átmeneti kőkor (Kr. e. 400 000-Kr. e. 6000) (T. Dobosi Viola)

3. A PATTINTOTT KŐESZKÖZÖK KÉSZÍTÉSÉRE ALKALMAS NYERSANYAGOK GAZDAG VÁLASZTÉKA A jó minőségű, könnyen megmunkálható nyersanyagok lelőhelyeit az őskőkor és átmeneti kőkor teljes időtartamában ismerték. Az őskőkor korai szakaszaiban inkább a helyi forrásokból gyűjtöttek követ az eszközkészítéshez. A középső őskőkorban már a néhány napi járóföldre lévő lehetőségeket is felderítették. A kései őskőkorban a különösen kívánatos nyersanyagok, ékszernek való csigahéjak vagy borostyán néha több száz kilométerre is eljutottak. 4. A BARLANG A mészkőhegyek oldalában nyíló tágas üregek, a barlangok máig legendák helyszínei. Amióta csak ember van, menedéket nyújtottak. Nem csak az ősembereknek, hiszen középkori pénzhamisító-műhely és világháborús elsősegélyhely „leleteit" is feltárjuk. A szilaj állattartás idején a Bükkben makkoltatott disznók pihenője is volt a barlang („Istállós-kő"). A földjéből előkerült, sosem látott óriási csontok, a rég kihalt állatok maradványai a sárkánymesék szülői, a régészeti leletek a hajdani élet hiteles tanúi. Magyarország mészkőhegyei számos, megtelepedésre alkalmas méretű barlangot rejtenek. Sikeres kutatásuk alapozta meg a 19-20. század fordulóján a szaktudomány hazai és nemzetközi elismerését. Az Istállós-kői-barlangból (Szilvásvárad, Szalajka-völgy) fél évszázaddal ezelőtt hozta be Vértes László a Magyar Nemzeti Múzeumba a nagy kőlapokkal körülvett, csontokkal, kövekkel borított 30 ezer esztendős tűzhelyet. Köré építettünk fel egy barlangrészletet, s a különböző korszakokban élt ősemberek használati tárgyaival rendeztük be. A vadasz A vadász ruhája, lábbelije puhára cserzett állatbőrökből készült. Lándzsájának hegye a Szeleta-barlangbó] (Lillafüred) került elő. Nevezetes lelőhelyünk, az első sikeres hazai paleolit ásatás színhelye. Hamuszürke kőből készített szép eszközeiről önálló műveltséget neveztek el. (Mivel az őskor korai szakaszaiból nem ismerünk népneveket, a régészeti kultúrákat azokról a lelőhelyekről nevezik el, ahonnan először leírták leleteiket.) A szimmetrikus levél alakú lándzsahegy hosszú fejlődés eredménye volt. A legkorábbi (fa)fegyverek a hazai kedvezőtlen körülmények között a sok-sok évezred alatt elenyésztek. Csak néhány külföldi, alsó paleolit korú lelőhely szerencsés leletei bizonyítják, hogy az első fegyver a kihegyezett és tűzben edzett hegyű falándzsa volt. A középső őskőkorban már gyakoriak a vaskos kőhegyek, azaz, ami a neandervölgyi ősemberek döfő lándzsájából megmaradt. A csonthegyű dárda használatához már a modern ember hajlékony ízületei, rugalmas izmai szükségesek. A behasított alsó végével nyélre erősített hegyek divatja a Balkán irányából Nyugat-Európa felé tartó kultúrára, az aurignacira jellemző. Ilyen csontdárdás vadászok melegedtek eredetileg az Istállós-kőibarlang tűzhelye körül is. A nagy fizikai erőt és személyes bátorságot igénylő, csak közvetlen közelről eredményes vadászati módszereket felváltotta az íjas vadászat. A rugalmas faág erejének felismeréséből született új eszköz megkönnyítette, hatékonyabbá tette a vadászatot. A legapróbb és tökéletes kivitelű kőés csonthegyek lehettek a nyílhegyek (9. kép). Az elejtett vadat maradéktalanul hasznosították. A táplálékon kívül ruhanemű, szerszám, ékszer, zsineg, tárolóedény készült a zsákmányból. A barlanglakók étrendjében a hideg éghajlaton szükséges, fehérjedús, állati eredetű élelmiszerrel egyenrangú volt az ehető növények termése, levele, szára, gyökere, gumója. A választék néha szűkös vagy egyoldalú. A tartósan meleg, csapadékos időszakokban egész évben bőséges volt a könnyen tárolható növényi táplálék, míg a hideg évezredekben a száraz sztyeppék hatalmas állatcsordái biztosították a mindennapi betevőt és az ínséges téli hónapok tartalékát. Az új eszközök készítése, törött szerszámok