Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

6. TEREM - Római kori barbárok (Kr. születése körül-5. század első harmada) (Istvánovits Eszter-Kulcsár Valéria)

83. A germán viselet jellegzetes tárgyai: arany fedlapos fibula Szolnok-Szanda-Repülőtérről, (2. század vége); bronzsarkantyú (2-3. század); ezüst karperecek Veresegyházáról, (1-2. század) a ruha nyakkivágását, ujját, az övet, a ruha szegélyét, a nadrág alját vagy a lábbelit. Készült belőlük nyaklánc és karkötő is. A szarmata asszony párja már szerényebb ruházatban jelenik meg. Iráni hagyomány szerint bő nadrágja bokánál összehúzott. Jellegzetes a lábbeli szíjazata, s valószínűleg előkelőségének jele a kitűnően lovagló szarmatáknál ritka sarkantyú. Az öv és a lábbeli csatjai hasonló stílusban készültek: ez a divat a 2. század végén-3. század elején élt az Alföldön, s valószínűleg az Alsó-Don-vidékről származott. A másik férfi ruházata az illető germán voltáról árulkodik, hajviselete pedig jelzi azt is, hogy a fo'ádok (= szvébek) népéből való. „E népnek az az ismertető jele, hogy ferdén fésülik és csomókba kötik a hajukat; így lehet megkülönböztetni őket a többi germántól, így a szabad születésű suebeket szolgáiktól" - írja Tacitus „Germania" című művében. A sajátos hajviseletet jól ismerjük a korabeli ábrázolásokból is. Közelről is megszemlélhetjük a kiállításunkon bemutatott brigetioi (= Oszőny) bronzszobrocskán ezt az ún. „szvéb tincset" (83. kép). A férfi vállára vetett köpenyét arany fedlapos ruhakapcsolótű (ún. fibula) fogja össze. Nadrágja - ellentétben a szarmatáéval - szűkre szabott. Erre, az ábrázolásokon túl, ugyancsak Tacitus utal egy mondatával: „ruhájuk... nem bőre szabott, mint a szarmatáké..., hanem feszes és az egyes tagokat kiemelő". A germán férfi asszonyának viselete a Kárpát-medencei Barbaricum szerteágazó népi kapcsolatairól árulkodik. A rekonstrukció egy Veresegyház határában talált sír leletei alapján készült. A nő ékszerkészletének egyes darabjai a különböző itt élő népek egymás közötti érintkezéséről tanúskodnak. Nyakperece dák, karperece germán (83. kép), öve szarmata, ruhakapcsolótűje római. A piaci jelenet hátterében egy barbár falu képe bontakozik ki. A félig földbe mélyített, agyaggal tapasztott, fonott sövényből felépült lakások éles ellentétben állnak a rómaiak városias kultúrájával. Nem csoda, ha a barbárok gyakran irigykedve szemlélték a Duna jobb partján élő polgárok jólétét. A szorongatott tör-