Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

Az egykor élt embereket körülvevő természeti környezet (T. Bíró Katalin, Medzihradszky Zsófia, Torma Andrea, Vörös István)

3. A növényzet egy lehetséges rekonstrukciója a növénymaradványok és a virágpor alapján: vízparti környezet a késő jégkorszak idején vízinövények nádas zsombékos mocsár vízparti égerfás nyílt víz vidrafű enyves éger zsombéksás gyékény hólyagos sás csillárkamoszat tavi káka szőrös nyír gyűrűs süllőhínár ágas békabuzogány gyepes sás békaszőlő erdei fenyő makrofosszíliák makro fosszíl iák makrofosszíliák+pollen pollen álló takaró borította a jégmentes területeket. Az interglaciális szakaszok kezdetén a hőmérséklet emelkedésének hatására napfénykedvelő lágyszárúak, cserjék és fák kerültek előtérbe. Jellemzőik, hogy gyorsan nőnek, reprodukciós képességük igen jó, már fiatal korukban bő termést hoznak, rövid életűek, terjedési sebességük gyors, alkalmanként több, mint 1 km évente. Ilyen fajok például a nyír, a nyár és a fűz. Az interglaciális ciklus középső fázisában olyan fák terjedtek el, amelyek lassabban nőnek, viszonylag későn fordulnak termőre, de hosszú életűek. A termés nem kerül messzire, ezért terjedési sebességük is alacsonyabb, árnyéktűrők, ezért zártabb erdőket képesek kialakítani. Ilyen fák a tölgy, a szil és a hárs. A ciklus utolsó szakaszának fái szintén felnőtt korban fordulnak termőre, reprodukciós képességük közepes, árnyéktűrők, saját koronaszintjük alatt is képesek megújulni, hosszú életűek, vándorlási sebességük kicsi. Ilyen a lue, a jegenyefenyő és a lombos fák közül a bükk. A Kárpát-medence növényvilágának képe kisebb-nagyobb mozaikdarabokból, a mag- és termésvizsgálatokból, a makrofosszília-, illetve virágporelemzésekből rajzolódik ki (3. kép). Áttekintésünket az első emberi megtelepedést bizonyító magyarországi lelőhely, Vértesszőlős korában kezdjük. A Mindéi glaciális elején hazánkban élt előember környezetében éger, fűz és nyárfák nőtték be a vizenyős területeket, a tölgy-szil ligeterdőkben virágzott a kutyabenge, a kecskerágó, ribizli, varjútövis. A fákra felkúszott a komló és a ligeti szőlő. A réteken színpompás növények, fehérmájvirág, sárga boglárka, illatos, fehér legyezőfű nyílt. A távolabbi hegyoldalakat nyírrel és erdei fenyővel elegyes tölgyesek népesítették be, cserjeszintjükben mogyoróval, orgonával. Ezekben az erdőkben, védett helyeken még fennmaradhatott a dió, az ostorfa és a komlógyertyán. A növények igényei alapján mintegy 21-28 °C júliusi és -3 °C-nál nem hidegebb januári középhőmérsékletre következtetünk. A Mindéi glaciális hűvösebb szakaszaiban gyertyános-lucos erdők éltek a hegyekben, s e