Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

5. TEREM - A kelták (Kr. e. 450-Kr. születése körül) (Szabó Miklós)

bronz dísztárgyak a hallstatti kultúra bronzművesei mestermunkáinak sorába tartoznak. A nagy, több részből álló csüngődíszek különleges formája alkotóik kivételes formateremtő képességéről tanúskodik. A kelet-alpi késő hallstatti kultúra bronziparának egyik jellegzetes termékcsoportját alkotják a vízszintesen bordázott, henger alakú vödrök. 14 példányát tartalmazza az a nevezetes kincslelet, amely a Kapós folyó melletti tőzegből Kurd határában került a napvilágra. Ezeket az isteneknek szánt áldozatként helyezhették a mocsárba. A kultusszal álltak kapcsolatban a bronz kisplasztika embereket ábrázoló művei. Hősöket, isteneket, harcosokat jelenetekben vagy különállóan mintáztak meg a művészek. Az emberi alakot általában stilizáltán ábrázolták. Ennek az ábrázolásmódnak szép emlékei a Nyergesújfalun talált bronzszobrocskák (50. kép), amelyek a délkelet-itáliai Picenum tartomány Kr. e. 6. századi művészetének stílusát tükrözik. A kettős kürtöt fújó férfi Százhalombattán lelt szobrocskája, a Székesfehérvárral származó lovasalakok házi szentélyben állhattak. Ötvösművek A Dél-Dunántúlon a Kr. e. 6. század közepétől az Északnyugat-Balkánon élt illírek kultúrája vált uralkodóvá. Ebben a korban, görög hatásra, az illír fémművesség egészen magas szintre emelkedett. Illír ötvösmester alkotása lehet az a Baranya megyében lelt arany karpánt rész, amelynek végén két, erősen stilizált kígyófejet mintázott meg alkotója. A legszebb ékszerek egyike a Csáktornyán talált arany csónak alakú fibula. Ez egy északnyugat-balkáni műhely alkotása lehet. Az illír kultúra hatását tükrözik egy, a Tolna megyei Szárazdon kiásott temetkezés mellékletei, a bronzfibula s a bronzpálcikákból összefűzött öv. Vezérek viseletéhez tartozott az a pompás ezüstöv, amelyet a Duna-Tisza torkolatvidékénél fekvő 77telen találtak. Az öv vésett, geometrikus mintaelemekből álló gazdag ornamentikáját az illír ezüstművesek jellegzetes stílusában szerkesztették meg (51. kép). A KELTÁK (Kr. e. 450-Kr. születése körül) A Mediterráneumon kívül Európa őskori névtelenségéből elsőként a keltaság emelkedett ki: létezéséről írott források tanúsága szerint a hellén világ Kr. e. 500 körül szerzett tudomást. Hérodotosz mintegy fél évszázaddal később már arról írt, hogy a Duna a kelták földjén ered. Vagyis elsőként az ókori görögség azonosította a keltákat mint Európa egyik nagy „barbár", azaz nem görög nyelvet beszélő népét. A nyelvi alapon való meghatározás a Britszigeteken, a Bretagne-ban napjainkig fennmaradt nyelvjárásokon (pl. az írországi gael, a walesi kymro), valamint a kontinens ókori kelta nyelvemlékein (feliratok, személy- és helynevek) alapul. Az indoeurópai nyelvcsaládba tartozó keltát beszélő népcsoportok megjelenésének időpontja azonban egyelőre az őstörténet megoldatlan problémái közé sorolandó. A keltaság régészeti definíciója a 19. század 70-es éveire nyúlik vissza, amikor a Marzabotto (Bologna közelében) melletti etruszk város emlékanyagából sikerült különválasztani azokat a leleteket, amelyek pontos párhuzamai Franciaország és Svájc területén sűrűsödnek. A késő vaskori kelta civilizáció (Kr. e. 450 és időszámításunk kezdete között) a La Jené-kultúra nevet a svájci Neuchátel-tóná\ 1853-ban felfedezett lelőhelyről kapta. E három, különböző tartalmú meghatározás nem fedi teljesen egymást. Az ókori történészek, geográfusok, akik a kelta, a galata és a gall nevet szinonimaként használták, nemegyszer tévedtek, amikor egy népcsoportot keltának neveztek. A legnagyobb nehézséget azonban a régészeti és nyelvi adatok egymásra vetítése okozza, minthogy a kulturális és a nyelvi identitás nem esik egybe szükségszerűen. Ezt tükrözi egyebek között az a felismerés, hogy a Bourgogne (Közép-Franciaország) és Csehország közötti zónában, ahol a Kr. e. 5. században a „történeti" keltaság La 7e72e-műveltsége kialakult, a Kr. e. 7. század óta etnikai folytonosság mutatható ki. Vagyis kulturális szem-