RÉVHELYI ELEMÉR: A TATAI MAJOLIKA TÖRTÉNETE / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 8. (Budapest, 1941)
Tartalomjegyzék - VIII. A gyár termékei
- 53 dísszel. A középső pünkösdi rózsa helyét nemes rózsa foglalja el s a pikkelyes szirmú virágokat liliomszerű, vagy búzavirághoz hasonló virágok váltják fel. A kecsesformájú, hosszúkás levelek közé széles rózsalevelek is vegyülnek. A peremet különböző virágok és apró levelek díszítik. Jelzése fekete T. Átm. 25 cm. (Iparm. Tár. — Piar. Múz. XI. tábla 14, 20. sz. — özv. Magyary Lajosné gyűjt,) 14. Tésztástál, kerek, hullámos szegéllyel, helyenként bemélyítésekkel. A középső nagy virágcsokor csak részben hasonlít az előbbi csoport háromféle változatához. A leveles rózsát szegfűszerű virágok s hosszúszárú, aprólevelű növényszárak veszik körül Peremdíszítése azonos a 13. számú tányér elszórt virágdíszével. Jelzése fekete T. Átm. 32 cm. (Iparműv. Tár. 10978. sz. XI. tábla 7. sz.) 15. Tintatartó, alakra egyező a 10. számúval, de díszítése teljesen eltér az eddigi változatoktól. Kettős vonallal szegélyezett rokokós hátlapján indaszerű leveles ágon két százszorszép virág domborodik ki. A festett virágok leegyszerűsödnek s teljesen azonosak a reliefszerű virágdíszítéssel. Jelzése fekete T. Szokatlan motívuma egy kissé gyanússá teszi tatai eredetét. Méretei: 13 X 19 x 12 cm. (Piai. Múz. XXII. tábla 6. sz.) E gazdagabb növénydíszes ábrázolások mellett, a jobban használatos konyhaedényből egyszerű vonalas díszítések is készültek kék színben. Ide tartoznak az ú. n. régi bécsi mintával díszített darabok. A bécsi minta nem egyéb, mint egyszerű ívelésekből, vonalkákból és pontokból összeállított, ritmikus, kék szegélydísz. Holies közvetítésével — ahol különös megbecsülésben részesültek a bécsi minták — jutott el használata Tatára. A minta Tatán körülbelül a XVIII. század végén jelenik meg először s használatban marad a gyár megszűnéséig. Stingl ugyancsak ezt a motívumot veszi át keménycserépedényeinek díszítésére, amint a hazai keménycserépgyárak, Holies, Kör möcbánya, Igló és Pápa is felhasználta. A kékszínű vonalas díszítésnek van még egy változata s mivel csak Tatán ismeretes, tatai eredetiségre tarthat számot. Szintén szegélydíszként alkalmazták. Az egymással párhuzamosan körülfutó, cardiographszerű, nyugtalan, szeszélyes és egyenlőtlen vastagságú vonalmenet hullámzása adja meg e meglehetősen ritka díszítő eljárás érdekességét. Néha bécsi mintával együtt fordul elő. Festésük az 1790-es évekre tehető. E vonalas csoport tárgyai: 16. Kanna, karéjos testtel, kiöntővel, füllel. Fent kétsoros, lent egysoros, kékfestésű régi bécsi mintás szegélydísszel. Jelzése kékfestésű T. M. 12 cm. (Piar. Múz.) 17. Tányér, kagylós peremmel, a perem és a mélyedés szélén két egymással párhuzamosan körbefutó régi bécsi mintával. Jelzése pontozott, vagy pontnélküli kék T. Átm. 24 cm. (Iparm. Tár. - Piar. Múz. VIII. tábla 2. sz.. IX. tábla 3. sz.) 18. Cukorkatartó szelence, ovális alakú, magas, kúpos fedővel. A fedél fogóját ágakból kiemelkedő falevelek alkotják. A sima felületű testen és fedélen két-két párhuzamos, az előbbi két darabbal teljesen hasonló régi bécsi díszítéssel. Jelzése kék T. M. 10 cm. (Iparm Tár. 1611. sz. XVI. tábla 7. sz.) 19. Levesestál, kerek, két fogóval, erősen rokokó alakú, boltozatos fedelén almaággal. Testének és fedelének díszítése két-két egymással párhuzamosan körülfutó cardiographszerű, ideges vonalvezetés. Jelzése fekete T. M. 20 cm. (gróf Esterházy-gyüjt. VII tábla 4. sz.) 20. Levesestál, ovális, két fogóval. A fedő és test barázdált s a fedő fogóját körte és leveleság alkotja. Díszítése : fedelén két párhuzamos sor, testén egy sor bécsi minta, alatta cardiographszerű vonalvezetéssel. Jelzése pontozott kék T. Méretei : 20 x 28, m. 20 cm. (Piar. Múz.) b) Piros és barnás színnel festett virágos és vonalas mintájú edények. Az egyszínű festésben a kobaltkék mellett gyakori volt a piros vagy bíborszínű festés. Magába foglalt minden színárnyalatot a karminpirostól a lilás biborszínig, sőt a csaknem rozsdavörös színt is. Általánosan kedvelt díszítő eljárás volt, mert a ragyogó fehér alapon igen kellemes színhatásokat lehetett a bíborpiros színnel elérni. Tüzes élénksége miatt tájképfeslésre is felhasználták, melyekben éppen a rajzszerűségnek, a hajszálvékony vonalozásnak kellett kellőképpen érvényesülni. Bár a tájképes ábrázolásoknál talán még gyakrabban a zöld színt alkalmazták, a rajzszerűség és a színárnyalatok kiemelése szempontjából mégis a pirosra festett edényeket tartjuk sikerültebbeknek. A tájképfestéssel azonban itt nem akarunk bővebben foglalkozni. Ugyanis Schirek módszerével ellentétben a tájképes ábrázolásokat nem a megfelelő színek csoportjába, hanem külön fejezetbe osztottuk be, tekintet nélkül színezésükre.
