RÉVHELYI ELEMÉR: A TATAI MAJOLIKA TÖRTÉNETE / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 8. (Budapest, 1941)

Tartalomjegyzék - VIII. A gyár termékei

- 80 — Ezzel ki is merítettük az architektonikus emlékek sorát, amelyhez legfeljebb egy-két gazdagabb felépítésű kályhát lehetne még felemlíteni. Annál meglepőbb, hogy a felsorolt és meglehetősen ritkán előforduló emlékanyagon kívül Tata e téren jelentős eredményt tudott felmutatni. Hogy a tatai gyár is Meissen hatása alatt foglalkozott építészeti problémákkal, eldönteni nem tudjuk, de nem is valószínű s nem is fontos. Az ösztönt maga Tata adta meg, az az építészeti szellem, mely Fellner Jakab egyéniségéből és követőiből áradt ki e kis városkára. Architektonikus asztaldíszek például Holicson nem készültek, de nem is készülhettek annak ellenére, hogy a tatai gyár legjobb arkanistái előbb Holicson működtek. Csakhogy Holies távol állott minden művészeti befolyástól s egyedül Bécs irányította az üzem belső életét. A külső világ nem sokat adhatott a gyárnak. Építészeti, szobrászati, festői, valamint művészeti emlékei nem voltak s még az eléggé rideg felépítésű, üresen álló kastély is elzárkózott a szellemi műveltség ápolása, a kezdeményezés, a mecánáskodás áldásos gyakorlása elől. Holicson hiányzott a XVIII. .századi kastélyok kulturális élete. Mecénások, programmadók. befolyásos vezetői sem helyben, sem a közeli vidéken nem voltak s még maga a természet is meglehetős fukarsággal osztogatta szépségeit e királyi birtokra. Mennyire más és szerencsésebb volt Tata helyzete ! Holies passzivitásával szemben irányító szerepével aktív tényezője lett a FelsőDunántúlnak. Fekvése, természeti szépségei, a magyar levegő művészeti és kulturális központtá tette meg a királyok egykorú városát. Mert Tata dicsőséges múltra tudott visszatekinteni s mint régente, úgy a XVIII. században is az itt élt vezető és művészegyéniségek nyomták reá szellemük bélyegét és akaratukat e városka életére, fejlődésére, valamint a fennálló emlékek hatásukat a városka külső kialakulására.

4

3 Tehát nem a véletlen, nem kívülálló, távoli ösztönzések és mintaképek, hanem Tata építészeti szelleme, művészi egyéniségei éreztették hatásukat a majolikagyár architektonikus dísztárgyain. Természetesen nem építészek művei ezek, csak az építészek és emlékek között élő lelkes arkánistáké, akiket sohasem pihenő munkáik közben magával ragadott az innen kisugárzó építési tevékenység láza s fantáziájukban szinte játékos légvárakként emelték fel agyagból készült pa4

3 Révhelyi E. id. m. 17., 20. 1. lotáikat. Épületfantáziák ezek különböző építészeti elemekből összerakva, melyeknél nem szabad konstrukciót vagy arányhibákat keresnünk, aminthogy megtervezőik sem kutattak építészeti szabályok után. Munkájuk, célkitűzésük illúziókeltés, díszítés volt. Szint, fényt és derűt akartak az edényektől csillogó és virágokkal ékes asztalra varázsolni. Azonos megoldások nincsenek közöttök ; itt is minden egyes emlék újabb és újabb meglepetést készített elő. Találunk közöttük 70—80 cm. magas toronyszerű épületet, oszlopcsarnokot, lépcsős feljáratú pavillont s fedett szökőkútat. Ezen sokszorosan áttört, centrális elrendezésű, emeletekre tagolt téralkotások felépítése könnyed, mint a meisseni gyár porcellánarchitekturái. Repkénnyel befuttatott, vagy márványutánzatú oszlopok és pillérek játszották a főszerepet. A felületeket látszatarchitekturával, vagy tájképes festéssel s a legfelső részen esetleg óraszámlappal töltötték ki. Az árkádnyílásokba, boltozatok alá, párkánykiugrásokra és tetőzetekre pedig mérsékelten alkalmazott emberi, állati, vagy növényi alakok kerültek, még gazdagabbá, mozgalmasabbá, színesebbé téve az összbenyomást. S hogy kifejezést adjanak a század végén megnyilatkozó erős nemzeti megmozdulásban érzett hazafias felbuzdulásuknak is, a nemzet szimbólumai, a magyar címer s a magyar szent korona kerültek fel az oromzatokra, hirdetve egyben a magyar iparművészet ébredését. Ilyen építészeti kedvtelései is voltak a magyarországi építészetben szerepet játszó Tatának a XVIII. században. Ezért olyan kedvesek és becsesek nekünk ezek az architektonikus kerámiai emlékek, mert egy magyar vidéki városnak, Tata leheletét érezzük bennük. Hirdetői egy kis város lendületes és hatalmas összefogásának, mely alkotó munkában élte ki magát. Mint architektonikus tárgyakat ugyancsak itt soroljuk fel a szobraiktól megfosztott szobortalpazatokat is. Az Ernst-Múzeum X. aukcióján 1920-ban egy rokokós, tatai jelzésű talpazat került árverésre, mely formában és kivitelben teljesen egyező az Iparművészeti Tárban látható holicsi Madonna és Nep. Szent János szobrok talpazataival. Építészeti elemek felhasználásával szobrász kéz mintázta meg, de elég teret engedett át a festőnek is, tájképek és virágok felrakására. A szoros holicsi kapcsolatra Schweiger személye ad magyarázatot. Ez a talpazat nemcsak azt igazolja, hogy a tatai gyár is ké-