RÉVHELYI ELEMÉR: A TATAI MAJOLIKA TÖRTÉNETE / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 8. (Budapest, 1941)
Tartalomjegyzék - VI. A Fischer-féle kőedénygyár alapítása (1824)
- 38 üldözte a sors, mert bárhol megjelent s munkához látott, a Fischer család valamelyik tagjával került összeütközésbe. A Fischer család ugyanis felismerve a kerámiaipar nagy jövőjét, üzleti érzékkel a Dunántúl azon helyeit szemelte ki befektetései számára, hol mások kísérletei sikert Ígértek, vagy ahol már bizonyos megalapozást talált. A sors véletlenségei folytán éppen azoknak az üzemeknek megszerzését tervezték és vették számításaikba, ahol Stingl technikai felkészültséggel új égetési eljárást vezetett be. Ujabb működési területére, Herendre is elért Fischer Móric keze s a Stingl—Mayer-féle alapítást, a herendi porcellánüzemet mint üzlettárs vette át az anyagiakkal küzdő alapítóktól. Amint sikerült az épületek, valamint az ottani kaolinföldek tulajdonosaival megegyeznie, szerződésszegés címén megszabadulva társaitól, 1839-ben az üzem véglegesen birtokába került. 9 Stingl ezek után úgy látszik feladta a küzdelmet, mert kudarcokban és keserűséggel teli életének további sorsáról már nincsenek híradásaink. Utóda Windschügel Antal több szerencsével vezette a tatai kőedénygyárat, melynek 1867-ig Fischer Mózes Áron volt a tulaj donosa. A gyár fejlődését térfoglalása mutatja legjobban. 1827-ben Fischer házat vett az üzem mellett, s 1831-ben megszerezte az uradalomtól az agostyáni agyagbánya bérletét. 1846-ban a gyár kibővítésére újabb területet vásárolt. 10 1851-ben a tatai piactéren üzletet nyitott edényeinek árúsítására, s megvette az ú. n. Kavicsmalmot, melyet máztörő gépszerkezettel szerelt fel. 1857-ben bérbevette a csákvári fazekasok agyagtelepét is, 1 1 tönkretette ezáltal teljesen az ottani virágzó régi fazekasipart. De hasonló sors érte a híres tatai fazekasipart is, mert Fischer a kőedénygyártás mellett egyszerű ónmázas, virágos mintájú cserépedényeket is állíttatott elő még pedig igen nagy mennyiségben. A gyári tömegcikk olcsóságánál fogva megnehezítette a fazekasok megélhetését. A verseny megbénította e szorgalmas mesterek munkásságát, iparát, égető kemencéik lassanként kialudtak s az élénkforgalmú Fazekas-utca már csak nevében őrzi a hagyományos magyar ipar emlékét. Ma mindössze négy fazekasmester tartja itt még fenn műhelyét, de edényeik teljesen elszakadtak a régi népi hagyományoktól. Mint 20 évvel előbb a majolikagyár, úgy most a helybeli hí8 Ruzicska I.: A herendi porcellán, 7, 8. 1. 1 0 Gr. Esterházy lvt. Contract, (lt. sz. 794). 1 1 Gr. Esterházy lvt. Regal Büchel. (It. sz. 794.) res fazekas- és csapóipar is a nagyipari tőke uralomra jutása jegyében őrlődött fel. 1 2 Fischer Mózes Áron az 50-es évek körül — mint rokona, Fischer Móric herendi gyártulajdonos — régi keresztnevét elhagyva, azt „Mór"-ra változtatta s fiával Károllyal együtt igazgatta a gyárat. Ugyanakkor az eddigi T, 'F, TOTIS, TATA jelzést meg változtat ta s helyette kétsoros 1 M. A. FISCHER UN D SON bélyegzőt használt gyártmányainak megjelölésére. Fischer Károly későbben maga vette kezébe atyja üzemét s egyideig azt egyedül tartotta fenn. Az olcsó cseh porcellán tömegárúk beözönlése azonban annyira megingatták az üzemet, hogy később társat vett maga mellé és ettől kezdve a gyár Fischer és Nobel cég neve alatt működött tovább. 1 3 De a hanyatlást a társulás sem tudta már megállítani, mert a külföldi árúk melleit a hazai porcellángyárak is versenytársai lettek. így 1874-ben Fischer Mór, a herendi gyár tulajdonosa fiai követelései miatt később szintén Tatára vonult vissza s a Herenden készült porcellántárgyak díszítését itt Tatán, saját házában berendezett festő és égető műhelyében végeztette el. 1 4 A Fischer—Nobel gyárat a 70-es években a bécsi Hardtmuth cég vásárolta meg. 1 5 Az új vezetés megszüntette az edénygyárat s helyelte kályhagyártásra rendezkedett be, amellyel már Fischer Károly is kísérletezett. 1910-ben ez az üzem is megszűnt s 1913-ban falait részben lebontották, részben lakásokká alakították át. Nagy műhelytermében ma az épület új tulajdonosa, Dukász József asztalosműhelyt rendezett be. Az az előkelő, vezető szerep, mely valamikor Tatának jutott a magyar kerámia történetében, ezzel végképpen megszűnt s ma csak kevés számban fennmaradt készítményei hirdetik régi nagyságát. Az emlékek nagy része, mint féltve őrzött darabok, ma magángyűjtők birtokában vannak, de elszórtan, különböző helyeken s így egységes képet a fejlődés szempontjából nem nyújtanak. Nagyobb és a nyilvánosság számára is hozzáférhető gyűjteményt csak az 1 S Kring M. id. m. 34. 1. 1 3 Rédey Miklós: A tatai majolikagyár. Tata-Tóvárosi Híradó 1913. 38. sz. — Rédey M. A tatai majolika (A magyar kerámia története, 1917. 56. I.) ! 4 Ruzicska I.: id. m. 24. 1. 1 5 Wartha Vince : Az agyagipar. (1892.) 132. I. — Komárom vármegye. (Magyarország \ ármegyéi és városai [1907.] 228. 1.)
