RÉVHELYI ELEMÉR: A TATAI MAJOLIKA TÖRTÉNETE / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 8. (Budapest, 1941)
Tartalomjegyzék - II. A gyár újabb üzembehelyezése. (1768—1772)
- 19 itt Siklóssy helyes nyomon járt. Tévedett azonban, mikor a Hermann-család három tagjáról is tesz említést, még pedig költött életrajzi adatokkal fűszerezve olyannyira, hogy téves megállapításai nyomán úgy a Cuny- és Hermanncsalád, mint a tatai gyár történetének kérdésében a legnagyobb zavart idézte elő. Tatán nem élt szereplők és meg nem történt események kerültek Siklóssy tagadhatatlanul nagyértékű tanulmányának egyes fejezeteibe s ezekkel az adatokkal regényíró módján fűzte, jobban mondva összebogozta a holicsi, tatai és budai gyár folyamatos történetének egymásra utaló szálait. Hermann nevű fajánszfestővel a XVIII. században több helyen is találkozunk. így a holicsi (Hermann Ágoston), a niederweileri (ugyancsak Hermann Ágoston, aki talán azonos az előbbivel s innen vándorolt Holicsra), a hanaui (Hermann Simon), a nürnbergi (Hermann H. Jakab) és az oettingen-schrattenhofeni gyárban (Hermann Th. Gáspár). 3* Holicstól eltekintve az első üzem EIzász-Lotharingiában, a másik a szomszédos hesseni tartományban, míg a két utóbbi bajor területen állott. Véleményünk szerint a tatai gyárvezető, Hermann Sándor vagy a Rajna vidékéről, vagy Bajorországból jöhetett Magyarországba s nem lehetetlen, hogy az itt felsorolt Hermann nevű vándorló arkanista családok valamelyikével állhatott rokonságban. A strassburgi és niederweileri mintákat követő stílushasonlóság alapján az előbbi feltevés látszik elfogadhatóbbnak s ezért tudott az ugyancsak lotharingiai Germain Miklóssal és a durlachi Cuny Domonkossal megértően együttműködni. Hermann Sándor mint képzett, mesterségében jártas arkánista került a holicsi gyárba. Művészetét, tudását következtetésünk alapján Strassburgban, Niederweilerben, Durlachban vagy Lotharingia és Baden más valamelyik fajánszgyárában szerezhette meg. Tehetségével, sokoldalúságával kitűnhetett Holies nagyszámú arkánistáinak sorából s így érte az a nagy megtiszteltetés, hogy mint Germain, ő is műhelyvezetője lett a két részre osztott üzemnek. 35 Bár kezdetben s épen Germain műhelyében 3 4 Mareschal M. A.: leonographie de la faience. (Paris, 1876.) 48. 1. — Schirek C.: id. m. 105. I. — Stoehr August: Deutsche Fayencen und deutsches Steingut. (Berlin. 1920.), 160., 206. I. — Riesebieter Otto: Die deutschen Fayencen des 17. und 18. Jahrhunderts. (Leipzig, 1921.) 13.. 74.. 97. 1. 3 5 Schirek id. m. 18. 1. mint festő dolgozott Holicson, később olyan általános ismeretekre és műszaki szaktudásra tett szert, hogy 1760-tól kezdve, mestere mellett, mint annak teljesen egyenrangú vezetőtársa, ő irányította a holicsi üzem egyik részét. Ottani működését Schirek 1769 júniusáig mutatja ki azzal a megjegyzéssel, hogy Hermann ebben az esztendőben vagy meghalt, vagy eltávozott. 36 Az utóbbi feltevése járt a helyes nyomon, amit egykori feljegyzések is bizonyítanak, mert Hermann Sándor családjával együtt 1769 telén vagy 1770 kora tavaszán már Tatán volt. A holicsi gyárat már eddig is érzékenyen érintette alkalmazottainak eléggé gyakori távozása, s most Hermann kilépésével még nagyobb veszteség érte; fokozódtak a belső bajok. Ha figyelembe vesszük, hogy egymásután két vezető egyéniség vált ki a gyárból, előbb Cuny, aki meghalt, majd az ő helyét betöltő Hermann is, nem különben az előtte távozó Pram, Deutscher, Schweiger és még többen, akik másfelé mentek, akkor jogosan következtethetünk Holies belső zavaraira, üzemi életének ingadozására. A megüresedett helyek betöltéséről gondoskodott ugyan a gyár, de a távozó erőket, épen legügyesebb alkalmazottait már nem pótolhatta. Ott maradt és újonnan felvett munkásainak segítségével, a régi szoborminták és edényformák gipszmásolatainak felhasználásával ugyan tovább folytatja működését az üzem, de versenyképessége érezhetően gyengül. Egykori híres színvonalát már nem tudja fenntartani s megindul a lassú hanyatlás, melyet csak a kőedénygyártás bevezetése, egy újabb irányú termelés állít majd meg. E sűrű távozásoknak mélyebb okát az alapítónak, Lotharingiai Ferenc császárnak 1765-ben történt halálában sejtjük, mert tisztára személyi villongások, vagy elégedetlenség a vezetőkkel szemben ilyen nagy változást mégsem válthattak ki. A mecénás támogatásának, megrendeléseinek elmaradása reális keretek közé szorította a gyár működését s a fokozatosan gyengülő termeléssel és bevételekkel együtt járt a kiadások redukálása, a fizetések csökkentése. így a jobb munkaerőket részben a további érvényesülés hiánya, részben a jövő bizonytalansága indított el új utakra. A gyár egyik nagy megbecsülésben részesült és Tatára került modellkészítője is, Ellich Mihály azzal indokolja meg távozását, hogy a majolika edények kelendősége most nagyon megcsappant s en3 6 Schirek id. m. 19. 1.
