KOZÁKY ISTVÁN: A HALÁLTÁNCOK TÖRTÉNETE III. / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 7. (Budapest, 1941)
IV. Az allegorikus részletképsorozat
IV Az allegorikus részletképsorozat 1. Kizárólag allegorikus részletképsorozat Az everyman-haláltánc és a halott-tánc két párhuzamos irányban fejlődve egy pontban találkozott azáltal, hogy a Halál- és halolt-alakokat történelmi keretben léptette fel. Ezt a fejlődéstörténeti kapcsolatot a Holbein-képek realisztikus irányzatának tulajdonítjuk. Amint már említettük, a Holbein-haláltánc részletképsorozatos jellege két irányt foglalt magába : a szimbolikus és valószerű ábrázolás irányát. A részletképsorozat a Halál és a különböző rangfokozatú emberek jeleneteinek egymásutánjával egyrészt az egyetemes embeii létet és mulandóságot akarta szimbolizálni, más részt magát a valóságot akarta ábrázolni? Az előbbi irányból fejlődött az allegorikus részletképsorozatos haláltánc, az utóbbiból a történelmi és valószerű részletképsorozatos haláltánc műfaja^) AT két műfaj között igen nagy különbség van. Az első tisztán allegorikus jeleneteket sorakoztat fel, az utóbbi pedig főkép történelmi jelentőségű eseményeket fűz egybe. Az előbbi a költői gondolatot, a jellegzetes szimbólumét mint valóságot akarja feltüntetni. Viszont az utóbbi magát a történelmet, a valóságot akarja ábrázolni úgy, amint van, de költői formába öltöztetve. Nem nehéz megállapítanunk, hogy a két műfaj közül az allegorikus részletképsorozat az w alacsonyabb rendű, mert fejlődésképtelen. A költők is ösztönszerűen megérezték e műfaj jelentéktelen voltát, azért csak igen szórványosan írtak effajta haláltáncokat. Az itt felemlíthető művek sem közelítik meg a többi műfaj képviselőinek magasfokú esztétikai értékét. Alig alakult ki az allegorikus részletképsorozat, máris átcsapott a történelmi részletképsorozat műfajába. A fejlődésmenet egyébként is az, hogy az allegorikus részletképsorozatos haláltánc elveszti önállóságát és más műfajokba olvad. Frey haláltánca már más műfajú elemekkel keveredik (kevert műfajú allegorikus részletképsorozat) s Ernst Toller drámája már teljesen a történeti részletképsorozatba tartozik, bár még tiszta allegorikus jelenetekkel is tetézve. Az allegorikus részletképsorozat első csíráit már Ehland: „Der schwarze Ritter" c. (1814.) költeményében felismerhetjük. Itt már két allegorikus jelenet fűződik egybe : a Halál mint lovag, lovagi tornán harcolva győzi le áldozatát és a lakomán ő nyújtja az utolsó halálitalt a meghalásra szánt embernek. A halál mint harc és utolsó ital, amelyet a Halál nyuj 1, mindenesetre allegorikus, szimbolikus jelentéssel bír. Ezek a jelenetek azonban Uhland köl teményében nem függetlenek egymástól, mint a későbbi allegorikus részletképsorozatban. Egy esemény körében lépnek fel és szereplőik is azonosak. Uhland költeményének harmadik al legórikus jelenete, amelynek segítségével az" előbbi kettőt összekapcsolta, ősrégi motívum : a Halál-lovag tánca azzal a leánnyal, akit el akar vinni. E beállítások Moeller haláltáncába is átmentek. Uhland költeménye azonban közelebb áll az everyman-haláltánchoz, mint a részletképsorozathoz. Hasonlóképen az allegorikus részletképsorozat eszméjét közelíti meg Heine, ki egy költeményben 1 három szimbolikus jelentésű képet kapcsol egymás mellé. Némi fejlődés azonban máris tapasztalható : a három jelenetnek, amelyek elkülönültek már egymástól, ugyanazok még szereplői. Minden jelenet külön-külön is egy teljes egészet alkot és már a meghalás gondolatát is széppé akarja tenni. A meghalás folyamatának ideáhzált beállítása a további részletképsorozatoknak is főtörekoése. Heine eszköze fikció, álom és vízió. Almában egy fiatal leánnyal találkozik, aki egy tisztavizű forrásban fehér ruhát mos. A leány vonzóan szép és ismerős, de mégis visszátaszíló és idegen. A különös értelmű énekeket dúdolgató leányt megkérdezi Heine, hogy mire készül oly sietve és azt a felelelet kapja, hogy ez az ő halotti ruháját mossa és az ő halálára készül. E jelenet csakhamar eltűnik és a költő egy erdőben sétál, amidőn egy favágó baltájának kopácsolását hallja. A hang után indulva ismét azzal a különös leánnyal találkozik, aki most ugyancsak énekelgetve egy hatalmas fenyőt igyekezik kivágni. A költő ismételt kérdésére azt feleli, hogy az ő koporsóját akarja elkészíteni. A harmadik jeleneiben a leány egy mély gödröt ás és az érdeklődő, álmodozó költőt figyelmezteti, hogy készüljön a halálra, mert ez az ő sírja. A költő alatt ekkor megnyílik a föld, ő a mélységbe zuhan és felébred kellemetlen álmából. A leány nem más, mint a Halál, akinek alakját Heine talán Lessing ismert dolgozata alapján alkotta meg. A Halál szelíd egyénisége is Lessing felfogásából sarjadzik. A „halál-leány" cselekedetei a halált szimbolizálják : a Halál mint „holzmeyer" és mint sírásó mór igen régi halóltóncmolívum. Igazi és tiszta allegorikus részletképsorozat Franz Kugler: „Scenen eines Todtentanzes" 2 című haláltánca Dedikációját az ismert kis német népénekből vette, amelyet Der Schnitter Tod címen olvashatunk a Kluge-féle Auswahlban (476. 1). A haláltáncszövegek eredeti dialógikus formáját a szereplő személvek (a hirtelen halált megelőző) lelkiállapotának rajza és utolsó tetteinek megjelenítése helyettesíti. Ennek a helyettesítő anyagnak természetesen szimbolikus vonatkozásai vannak. Az emberek legtöbbször másfelé, más téren keresik szerencséjüket és megvalósítandó céljukat, amelyet azután a megjelenő Halál más formában nyújt át nekik. Kugler az első, aki a költészeti haláltáncban nem szereplőket, hanérrf jeleneteket sorakoztat fet; előttünk. A jelenetek azonban igen kevés tartalmi vonatkozásban állanak a Holbein-képekkel. Kugler a régi motívumokból többnyire eredeti jeleneteket szerkesztett meg; 1 Buch der Lieder ; Junge Leiden ; Traumbilder. 1817—1821 II. 2 Skizzenbuch : Berlin. 1830. 39. I. kk.
