PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)
LEÍRÓ RÉSZ
- 35 nem a régi magyar hímzésen is, az pedig, hogy belsejébe feliratot helyeztek, a törkös kompozíciónak egyik jellegzetességére mutat: arra, hogy a nagyobb alakú díszílmények belsejébe, attól teljesen független, apróbb díszítményeket helyezlek. A minta tagolásának egyik, jellemzően török módja ez, melyet sohasem találunk nyugateurópai hímzésfélén, de annál gyakrabban török brokátok és falicsempék mintáiban. A nagy, többnyire tagolatlan szélű díszítmények felületét ekként bontják meg, tagolják. E három török feliratos kendőtől nagyon különbözik az, amely a magyarkeceli ref. egyház tulajdona, s amely a díszítmények között visel törökös írásjeleket (12. á.). A díszítmények elrendezése a kendő alakjából adódik: a pesgireknek, mint említettük, csak két keskeny végét díszítik azonos, ismétlődő díszítményű mintával. (A pesgirek hímzésdísz-elrendezésének szemléltetésére bemutatjuk a 24. ábrán a hosdáti ref. egyház térítőjét, mely szintén eredeti török pesgir.) A magyarkeceli terítő mindenik végén háromszor ismétlődik ugyanaz a virág-ág, s ezen díszítmények közötti hézagokba helyezték a — bizonyosan technikai okok következtében az olvashatatlanságig elváltoztatott — törökös írásjeleket. A díszítményeknek nemcsak térbeli elrendezésük, hanem mintázatuk is általánosan ismert, s évszázadok óta használatos török mustra: a közös tőből fakadó, ellenkező irányban elinduló szár két vége egymásfelé hajlik, s a hosszabb szár hajlatát a rövidebb végéből kinövő virág tölti ki. Evvel az aszimmetrikus díszítménnyel — mint a továbbiakban látni fogjuk, — igen gyakran találkozunk régi magyar hímzéseinken, viszont sohasem leljük a tőlünk nyugatabbra készült munkákon. Az említetteken kívül még egy török feliratos kendőről tudunk, mely magyar egyházi felszerelésként maradt ránk: a 31. ábrán Muszka vázlata nyomán közöljük a brassói ferencrendi zárda egyik terítőjének részletét, amelynek közepében a szultáni tugra látható. Ez a terítő azonban — díszítményeinek stiláris jellegeiből ítélve — jóval későbbi korból való az előbbenieknél. A szalagcsokorral összefogott virágágak divatja az európai rokokóból ment át a török mintákba, több-kevesebb elváltozlatással. E kendő tehát semmiesetre sem készülhetett korábban a XVIII. sz. végénél. Wace is ama véleményének ad kifejezést, hogy az ilyenfajta minta a XVIII. sz. francia divatjának befolyása révén alkalmaztatott lörök hímzéseken. 23 0 230 Wace, i. m. 35. 1. 23 1 Vasvármegye monográfiája, 51. 1. 23 2 Kétségtelenül eredeti török hímzett kendőből alakított urasztali kendője van a pókafalvi ref. egyháznak is. A belehímzett magyarnyelvű felirat szerint 4* Bizonyos, hogy az említetteknél több török feliratos hímzés is került hazánkba, sőt az itteni — katholikus vagy református — templomok tulajdonába is. így pl. a vasmegyei Kemenesszentmárton plébániáján is volt egy «arab feliratokkal és különleges hímzéssel borított muszlinkendő, 23 1 mely azonban napjainkra elkallódott. A felirataik révén hiteles török kendőkön túl is nagy számban maradtak ránk olyan török hímzések, amelyeket stiláris jellegeik alapján eredetieknek kell elismernünk. Ezek között mind magyar felirata, mind lörök hímzésdísze szerint egyik legérdekesebbik az a négy szegletes terítő (38. á), amelyet jelenleg az Iparművészeti Múzeum török hímzései között őriznek, de röviddel ezelőtt még a régi magyar hímzések csoportjába soroltak. A kendő egyik oldalán lévő, belehímzeit feliratból következik, hogy ez a terítő is templomi felszerelésből maradt ránk; ugyanis — az ilyen munkákon gyakori — rövidítésekből álló magyar szöveg erre ittál, sbár a szöveg értelme megfejthetetlen, a belehímzett, 1728-as érszámhól arra következtethetünk, hogy ez a lörök kendő ebben az esztendőben ajándékoztatott egy templomnak. Minthogy pedig az ilyenféle feliratú, s négyszegletes térítőkét mindig csak az Űrasztala leborítására használták, bizonyos, hogy protestáns egyház tulajdonában volt. 23 2 Ezen terítő hímzésdísze az eddig tárgyalt térítőkétől különböző stílust mutat. Wace ezt a fajta mintát, illetve elrendezését helyesen a lörök brokátszövetek mintázatával hozza összefüggésbe, 23 3 s be is mutat egy, feltehetően XVII. sz.-i török hímzett függönyt. Ennek ornamentális kiképzése annyiban egyezik a mi térítőnkével, hogy azon is egyoldali hajló egyes virágok vannak sorokban egymásmellé helyezve, mégpedig olymódon, hogy a virágok soronkénti állása váltakozik. Ez a nagyobb felületeken elég gyakori térkitöltés jellemzően török, s nálunk is több megmaradt eredeti török kendőn fellelhető. A díszítmények ilyetén való elrendezése e kendőn még a keret két oldalára is átterjed. A belehímzett évszám alapján nem nehéz eldönteni, hogy a kendő a XVII. század legvégén, avagy az 1700-as évek legelején készülhetett. Jellemzően török az aszimmetrikus díszílményeknek olyfajla térbeli elrendezése, hogy elhelyezésük módja állal részarányos mintát képeznek. Típusos e terítőn a díszítmények slilizálási modora is: az oldalnézetben ábrázolt, síkban elgondolt virágok leegyszerűsített körvonalai mindenképpen eltávolodtak a természethű Bethlen Drusianna ajándékozta nevezett egyháznak 1681-ben. Ismerteti: Pósta Béla: A pókafalvi református egyház régi hímzései c. tanulmányában: Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem és Régiségtárából, V. kötet, 8., 9. és 10. á. 23 3 Wace, i. m. 36. 1. és 95. sz. minta.
