PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)
LEÍRÓ RÉSZ
- 59 zésénél alkalmazták, mint ahogyan azok a mintaképül szolgált keleti munkákon szerepelhettek. A fémfonál használata az egykorú nyugati hímzéseken is igen kedvelt volt, úgy hogy a mi munkáinkon való alkalmazása csak az esetben tulajdonítható lörök hatásnak, ha törökös díszílményt hímeztek vele. 30 5 Jellemzően török szín a bolusvörös, amely kétségtelenül szintén a kerámiával való stiláris kapcsolat révén nyert hímzéseiken alkalmazást. 30 6 A nálunk fennmaradt török munkákon evvel a színnel hímezték ki számos terítő virágait, különösen a szekfük szirmait. Ilyennel töltötték ki a nálunk készült hímzéseken az 1. á. hátterét, s ez szerepel többek közt a 3., 4., 5., 7., 8. ábra virágain is. A piros szín mellett a kéket alkalmazták nálunk török modorban leginkább, mégpedig igen gyakran a pirossal váltakozlatva olymódon, mint ahogy azt a 3. és 4. á.-n is látjuk. Török hímzéseken igen kedvelték — régtől fogva mostanig — a száraknak sötétbarna fonallal való dolgozását. A sötétbarna színnel dolgozott hímzésrészek azonban igen gyakran kikoptak, mert a festékanyag roncsoló hatása következtében a fonal tönkrement. 30 7 Feltűnő, hogy a mi hímzéseinken is ez a fonal tudott legkevésbbé ellentállni az enyészetnek, — tehát vagy török eredetű fonállal dolgoztak, vagy pedig ugyancsak roncsoló festékanyagot használtak előállításához. Sötétbarna szárakat — régi magyar hímzéseinkan — az itt közölteken pl. a 6. és 144., á. mintáin találunk. A 2. á. példa arra, hogy a forma erősen törökös jellege melleit a színezésmód mennyire megváltozott. Talán egyedül a fehér selyemfonál alkalmazása mondható kétségkívül török átvételnek. Öltéstechnika. Mint a mustra térbeni elrendezésében, s a díszítmények formai kialakításában és színezésében, az öltéstechnika tekintetében is megállapítható némely határozottan Keletről származó jellegzetesség. A hímzések technikai kidolgozásának keleti (törökös) és nyugati (európai) jellege szintén egyik tényezője a munkának, amely éppúgy rányomja bélyegét annak egész megjelenésére, mint a fennebb említett tényezők bármelyike. Miben rejlik a régi magyar hímzés technikájának keleti, törökös jellege? Egyrészt a kidolgozás módjában, azaz a felületkitöltő eljárásban, másrészt magukban az öltésekben. A nálunk fennmaradt régi törökös hímzéseken is megfigyelhetjük a kisázsiai textilmunkáknak azt a jellemzőjét, hogy a díszítmények — avagy azokon belül egyes, önálló egészként szereplő részletük — egyöntetűen kitöltött. Az istambuli múzeumok XV. és XVI. sz.-i hímzésein a formák teljesen kihímzettek. A mi régi török hímzéseink közül — hogy csak egy példát említsünk — a 16. á.-n is szembetűnő, hogy minden díszítmény teljesen hímzéssel betöltött, shogy részleteik mindamellett hangsúlyozoltak (pl. a "irágok porzói), a különböző színű és anyagú fonal, s ezeknek más-más modorban, technikában való felhasználása folytán. Abból, hogy a törökök hímzéseiken a felületeknek ezen egyöntetű betöltésére törekedtek, (ami az egy síkban való elgondolás következménye) magától következik, hogy másféle öltéseket kellett használniok, 30 5 Hímzéseinken a fémfonál részben fémsodrony, részben pedig selyembélű fémhuzallal sűrűn körültekert szál. 30 6 L- ehhez: Raymund-Wulzinger i. m, 18—19. 1, mint amilyeneket az egykorú nyugatieurópai hímzéseken alkalmaztak, ahol részint egészen más vonalú mintákat, sokkal kisebb felületeket kellett kihímezni, vagy pedig — a plaszticitásra és természetutánzásra való törekvés idején — többféle szín különböző árnyalatainak egymásbaolvadását kellett megoldani. A török hímzések stiláris jellegeiből következik az is, hogy sokkal kevesebb fajta öllésfélére van szükségük — és sokkalta egyszerűbbekre — mint a nyugati munkáknak. Régi magyar úrihímzéseinken mind a felületkitöllés módját, mind magukat az öltéseket illetően sűrűn találkozunk török hatások emlékeivel. Természetesen csakis olyan darabokon, ahol akár a mintában, akár a színezésben is élnek még ilyen emlékek. Mert míg a hímzés egyéb törökös tényezői külön-külön is szerepelhetnek (pl. találunk lörökös díszítményt nyugati elrendezésben vagy színezéssel) addig a lörökös technikai kivitel mindig a lörökös formákhoz kapcsolódik. Ennek az az oka, hogy az öltéstechnika mindig a formák legalkalmasabb kivitelezéséből veszi eredetét. Mindazonáltal van nem egy törökös rajzú magyar mintánk, mely technikában már eltávolodott a keleti öltésmódtól, különösen akkor, ha színezésben is magába olvasztotta már a nyugateurópai munkák szellemét. Törökös modorú felületkitöltést látunk pl. a 48. á. legnagyobb díszítményén (hasonlítsuk össze a 45. á. török leveleivel) annak ellenére, hogy a minta rajza, térbeli elhelyezése már alig őriz lörök emléket. Az 52. á. mintája, törökös formája ellenére, a 30 7 L. ehhez. Berry megjegyzéseit id. m. 353. 1,
