PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)
LEÍRÓ RÉSZ
— 58 — kapcsolniuk nyilvánvaló. A -19. ábra levelei azonban nemcsak török elődökre, hanem magyar ujjáteremtőkre is mutatnak: a formán túl lörökös a levelek színmegoszlása, de evvel szemben point de Hongrie-szerűen árnyalt belső felületkitöltésük a XVIII. sz.-ban dívó nyugateurópai hímzések édes testvére. E munka is a Kelet és Nyugat hazai földön való egymásbaolvadásának jellemzően magvar zamatú gyümölcse. Érdekes, hogy törökös modorban dolgozták az 58. á. levélfogait is az alapétól elütő színnel. A 61. á.-n kevésbbé határozottan, de ugyanez a színezésmód mutatkozik, míg a 84. á. pregnánsan színezett levélfogazásáról fenebb már szólottunk. Ide sorolhatjuk a 90. á. középlevelét, a 109. á. aranynyal és borvörössel, de törökös színelosztásban dolgozott leveleit, valamint a 110. á. ugyané díszítményeit. A törökös színelosztásnak törökös formákon való fennmaradására tanulságos a XXXIII. t. levéldíszítményeit szemügyre venni: a 119., 120. és 122. á. hímzései más-más modorban, de ugyanezt a színezés-szabályt juttatják érvényre, míg a 118. és 121. á. mintájánál ennek már nem találjuk nyomát. Jellemző, hogy itt a formák leegyszerűsödésével, a minta rajzbeli szegénységével jár együtt a színezésmód ezen jellegének elveszítése, s ugyancsak — mint alább látni fogjuk, — a technikai kidolgozás sokrétűségének, gazdagságának eltűnése is. A 124. á, de különösképpen a tisztára arannyal hímzett 125. á. mintája is a szóbanforgó színezésmodort mutatja. A 132. á. mustrájának fogazott széle is ezen színmegoszlás jegyében készült, s a 150. á.-n közölt nyereglakaró hímzésén — akár török, akár magyar kéz műve — ugyanezt az elvet követte készítője a szegély leveleinél. Népi hímzéseink közül csupán a 158. á. levelei mulatnak ilyen jellegeket: a fogak kékkel hímzettek, míg a levél belseje piros. Még egy igen jellemzően török színezésbeli sajátosságról kell megemlékeznünk, mégpedig olyanról, mely elég gyakori régi úrihímzéseinken: s ez a még mostanság készülő török hímzéseken is észlelhető körvonalazása (kontúrozása) egyes díszítmény eknek. Régi török hímzéseknél legtöbbször sötétbarna fonállal varrták körül a színes — s legtöbbnyire e körvonal színénél világosabb tónusu — díszítményeket. 30 3 A nálunk fennmaradt régi lörök hímzések közül is szép számmal akad ilyen modorban dolgozott hímzés: így a győri kendő (9. á.) némely díszítménve, valamint a 13., 15., 17., 21., 27., 32., 36., 38., 41., 42., 44., 15., 65., 66., 76, 77. és 82. á.-kon a hangsúlyosabb díszítmények vannak sötétebb fonállal körülvarrva. Előfordul . az említettek közölt az is, hogy 30 3 L. ehhez: Dietrich i. m.: IV., V., VI., VIII, IX, X. t, valamint az itt közölt, alighanem mullszázadi hímzés egyes részleteit a 99. á.-n. a felülelénél világosabb (drapp) színű fonallal varrnak körül egy díszítményt. Ez rendszerint a bolusvörös színű virágoknál észlelhető s ezeken bizonyára azért alkalmazták, bogy a szirmokat határozottabban elválasszák egymástól. A 7. és 8. á. vörössel hímzett felületeit is így varrták körül. Ha erről a két munkáról nem is tudjuk határozottan megállapítani, hogy török, avagy magyar kéz művei-e, a nálunk fennmaradt, említett s kétségkívül török eredetű hímzéseken is megtaláljuk ezt az eljárást. Feltételezhető, hogy a körvonalozásnak ez a módja nem a hímzéseken volt elsődleges, hanem a török félfayance-munkák másolása folytán jött létre. A kerámián — ahol ugyanezek a díszítmények, s hasonló színek voltak használatban, — a körvonalozásnak technikai okai voltak. 30 1 Régi úrihímzéseinken az itt bemutalotlak közül a 3, 6,46, 54,56, 58,63,66, 70, 72, 73, 74, 81, 84, 89, 104, 108, és 126. á.-kon látunk az alapnál sötétebben vagy világosabban körülvarrt díszítményeket. A Lörök munkák ezen színezésbeli sajátosságát a mi hímzéseink természetesen bizonyos — stiláris szempontból szükségesnek mutatkozó — elváltoztatásokkal alkalmazták. így pl. igen gyakran nem az egész díszítményt, hanem annak csak egy-egy részletét varrták körül. A körvonal színe sem maradt a török munkákon szinte szabályként használatos sötétbarna, vagy drapp, hanem a mintában egy már amúgy is szereplő színt választoltak kontúrnak, ügyelve természetesen arra, hogy ez a körülvarrandó felület színével azonos ne legyen. A 89. és 108. á. díszítményeinek (a képen sötétnek látszó) körvonalai borvörös selyemmel hímzettek, míg a 124. á. ezüsttel, a 126. á. pedig arannyal dolgozott körvonalat mutat. Népi hímzéseink közül megint csak a 158. á. hímzésmintája őrizte meg ezt az erősen «úri» hhnzésbeli sajátosságot: vörössel hímzett felületeit kékkel varrták körül. A lörök hímzések színezéséből magukat az ott szereplő színeket is átvette a magyar hímzés, — bár kétségtelen, hogy sokkal ritkábban, mint a török munkákon alkalmazott, fennebb tárgyalt színezésbeli sajátosságokat. Lehet azonban, hogy a hódoltság első fél századából semmi, vagy csak igenigen kevés maradt meg hímzőművészetünk emlékeiből, s így megállapításainkat már csak olyan — későbbi időszakból származó — munkákra vagyunk kénytelenek alapozni, amelyeken a török színek használata már nem volt divatos. Azon darabokon, ahol a lörök színek átvétele kétségLelenül megállapítható, azt is látjuk, hogy ezeket a színeket ugyanolyan módon, tehát ugyanazon díszítmények hím30 4 Raymund—Wulzinger, i. m. 14—15. 1. «Schulzrandtechnik».
