PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)
LEÍRÓ RÉSZ
- 55 hosszú, karcsú fa, de ugyanitt a virágbokor számos részlete is lörök hatásokra mutat. 298 Ugyanez áll a 160. á. virágbokraira is. A 164. á. is a virágbokorral váltakozó ciprusfa mintáját mutatja. Egy rendkívül hasonló török hímzést Dietrich közöl. 29 9 A 152. á. is merőben elüt a szokványos európai hímzésmintáklól. A keskenyebb díszítmény török eredetijét az ankarai Néprajzi Múzeum — feltehetően a mult században készült s az elnépiesedés jellegeit mutató — hímzésén találjuk meg. A. 155. á. virágbokrai azonosak a 151. és 153. á.-éival a közöttük levő különös díszítmény talán szintén kapcsolatba hozható török mintákkal: részint az egyenes, felálló fákkal, melyek gyakran hármas csoportokban ismétlődnek, másrészt pedig azokkal a sajkákból kiemelkedő díszítményekkel, amelyekről, mint nálunk kályhacsempéken meghonosodott lörök jövevényekről már Pósta Béla szólott. 30 0 Még egv érdekes példánk van lörök díszítményeknek a magyar népi hímzésbe való közvetlen átvitelére. A 149. á. bársonyalapra gazdag aranyhímzéssel dolgozott hódoltságkori, magyar használatban lévő lörök nyeregtakarót mutat. Két sarokdíszítménye — amely az egykorú török kerámiában is kedvelt — az egy tőből szerleágazó virágbokor mustráját mutatja. A török stilizáló modorra jellemzően az ágakat a mindig azonos virágok mögött vezetik. Meglepő hasonlatosságot mutat evvel a mintával a 167. á. díszítménye, amelyet egy erdélyi vászonkendő szélén találunk. A minta itt ritkásabb, de a virágok elhelyezési módja egészen a hasonló stílusú török mintákra emlékeztet. A virágok alakja evvel szemben a rózsának inkább európai, mintsem lörökös formaváltozatait juttatja eszünkbe. A népi munkán a virágbokor két oldalához illesztett virág a népi díszítőművészet térkitöltő törekvésének köszöni létét. Színezés. Ugyanúgy, mint ahogy a minta térbeni elrendezésénél és a formák rajzában, a XVII-XVIII. sz. magyar hímzéseinek színezésében is érvényesülnek török hatások. A színezés ezen keleti jellegei egykorú török hímzésekkel tartanak rokonságot s élesen megkülönböztetik hímzéseinket az akkortájt Nyugateurópában készülő fonalas munkák színezésmódjától. Régi hímzéseink e törökös színezésbeli jellegzetességeit két tényező határozza meg: egyrészt a színek alkalmazási módjának (tehát a formákon való eloszlásának) bizonyos törvényszerűsége, másrészt a színek kiválasztása, azaz egyes színek kedvelése, gyakori alkalmazása. A nálunk fennmaradt régi török hímzések vizsgálatánál rámutattunk arra, hogy ezeken a munkákon teljesen hiányzik az árnyalás, azaz egy színnek több árnyalatban való alkalmazása. Ez a jelenség a török iparművészet egyéb ágaiban is — s nemcsak a textilfélékén — szembeötlő, s nyílván a természelutánzástól való szándékos eltávolodásból, a minta tisztára dekorativ jellegének hangsúlyozásából magyarázható. A nagyobb felületeknek színekkel való megbontását az árnyalás helyett avval érik el, hogy a díszítményeket, ha nagyobbak, több színnel dolgozzák (akkor is, ha ez ellentmond természetbeli mintaképüknek) s a színekét változtatva helyezik egymás mellé. Előfordul azonban az is, hogy egyazon színnek sötétebb vagy világosabb tónusait használják (pl. a szekfű szirmait váltakoz29 8 L. ehhez a 267. jegyzetet. 29 9 i. m. V. t. 30 0 V. ö. A moszlim művészet stb. c. cikkében a 13. és 14. á.-n közölt hímzésekkel. tatva hol világosabb, hol sötétebb vörössel varrják ki), de a színek nem olvadnak egybe. A régi magyar hímzéseinken az árnyalásnak oly gyakran tapasztalható hiányát tehát — a nyugati munkákkal szembeállítva — nem leegyszerűsödésükben, provinciális voltukban kell keresnünk, hanem keleti hatások érvényesülésében. E keleti hatásoknak régi hímzéseinken igen gyakran csak az emléke maradt meg, mert nem magukat a színeket vették át a törökből, hanem a barokk munkákon divó színeket törökös modorban, eloszlásban alkalmazták. A színeknek ilyen törökös modorban való alkalmazására jellemző példa a 4. ábra. Mind a szekfűk, mind a — ma már pontosan meg nem határozható — kerek virágok szirmait váltakoztatva hímezték ki fémfonállal és színes selyemszállal. Az 53. á.-n látható népi változatát ma már csak egyetlen színnel dolgozták. Az 5. ábra szegfűit is így színezték. A 3. ábra szegélyén az egyforma alakú virágokat háromféle színnel hímezték ki váltakozva. Ugyanezen a munkán egy másik törökös jellegű színezésmódot is megfigyelhetünk: a virágok magvát és külső kerületét nem hímezték ugyanavval a színnel. S végül törökösnek mondható a Nyugaton ismeretlen színezési eljárás is, hogy az azonos, ismétlődő mustrákat váltakoztatva színezik. így pl. az egymásmelletli virágbokrokon hol egyik, hol másik színnel löltik ki a virágokat. A magyarországi régi törökös jellegű, esetleg itt készült török munkák közül a virágbokrok színeinek váltakoztatását legszebben a 7. ábrán látjuk. A szirmok színeinek váltakoztatását a ránk maradt ere-
