PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)
LEÍRÓ RÉSZ
- 53 azonban figyelmen kívül, liogv a párnavégmintán a hímzett felületeken belül, szabályszerű közökben, üresen hagytak pöttyöket. Az ilyen hímzetlenül hagyott pöttyök török hímzéseken is előfordulnak. 28 8 A hímzéseken ez a már kizárólag díszítőmódként szereplő eljárás azonban valamikor gyakorlati jelentőséggel bírt. Török puzdrákon, nveregtakarókon, stb. gyakran látjuk, hogy vékony fémlemezből kimelélt díszítménveket apró szögekkel erősítettek az alapanyaghoz. A rátétek utódjában, a hímzésben hímezetlenül hagyott pöttyök kétségkívül ezeknek a szögfejeknek az emlékei. Az iparművészet történetében nem egyedülálló példa ez arra, hogy egy díszítménynek, mintázatnak új anyagra való átvitelénél a régebben technikai szükszerűségből alkalmazott fogásokat, kivitelezési módokat már csak díszítő eljárásként látjuk viszont. Egy-egy tisztára gyakorlati jelentőségű részlet néha ilyen szívósan raragaszkodik a díszítményhez és él vele tovább. A fémlemez és szögfej emléke tovább él még akkor is, mikor már — csipkében dolgozzák ezt a mintát (145. á.). Egy évszámnélküli, de a korai XVTTT sz.-nál nem fiatalabb recekockás abroszunk hálóját varrták ki ugyanevvel a mintával. 28 9 Jól tudjuk, hogy az ilyen recekockás abroszok divatja Nyugatról, elsősorban Olaszország felől került el hozzánk, s a récék mintái is megtalálhatók az olasz renaissance mustrái között. Hogy vájjon olasz közvetítéssel hozzánk került keleti eredetű mintával van-e ez esetben dolgunk, avagy nálunk csipkévé alakult török brokát- vagy hímzésmintával-e, — egyelőre eldöntetlen. Amennyire nyilvánvaló a 144. á. hímzésmintájával való rokonsága, éppúgy kapcsolatai vannak az olaszos recekockák hasonlóan részarányos elrendezésű díszítményeivel. Mindenesetre jellemző. hogy mindkét magyar munkán csak a fődíszítmény szerepel, míg a török brokálszövelen ez a szervesen hozzákapcsolódó egyéb — hangsúlyosabb és jelentéktelenebb, — harmonikusan köréje csoportosuló díszítmények társaságában szerepel. A 145. á.-nak másik, számunkra érdekes részlete a kockákat szegélyező hímzéscsík. Ilyen mintázatú hímzéscsíkokat — a szögletes, fekvő S-alak ismétlődéséből alkotva — a Balkán egész területéről ismerünk, sőt az evvel szomszédos déli területeken ez nálunk is szerepel mind a nemzetiségek, mind egyes magyarlakta vidékek népi hímzésein, s gyakran fordul elő az ismétlődő kis bóbita is. Minthogy török munkákon is előfordul — ott is, mint mindenütt, szőttesemlékezésként — valószínű, hogy hozzánk is déli-délkeleti közvetítéssel került. Érdekes ez azért, mert ezt az eredeztetést nem28 8 L. ehhez: Dietrich, i. m. 4. á. 28 9 L. ehhez: • A debreceni ref. egyház régi térítői. c. cikkemel: Debreceni Szemle, 193G. évf. 84. — 94. 1. csak a közelmúlt paraszthímzésein, (1. pl. a 155. á. szegélyét!) hanem ezen a hódoltságkori úri munkán is kimutathatjuk. Érdekes példa ez arra, hogy egyazon minta több évszázados időközökben többször is átvétel tárgya volt, ugyanazon terület felől, — ha nem is ugyanazon néptől, hanem egyazon kultúra különböző hordozóitól. Keleti hatások nyugativá válásának, azaz magyar földön európaivá alakulásának régi hímzőművészetünkben alig van becsesebb példája, mint ez a formájában, elgondolásában nyugateurópai, keleti díszítőelemeiben magyaros jellegű abrosz. A gránátalma, mint eddig is láttuk, igen gyakran és sokféle változatban szerepel török és törökös magyar hímzéseken. Rá kell azonban mutatnunk külön is néhány olyan változatára, mely stiláris szempontból különösen jellemző a török-magyar kapcsolatokra. Ide kell sorolnunk legelsősorban a 150. á.-n bemutatott nyeregtakaró sarok- és középdíszítményét, amely a gránátalmának a török díszítőművészetben való alkalmazási módját mutatja. Az, hogy a gránátalma belsejébe — anorganikusan és tisztára térkitöltő célzattal — egy másik virágot helyeznek : jellegzetesen török díszítőéi járás. Ugyancsak erre a stílusra vall, hogy még a gránátalma oldalleveleiben is végigvezetnek egy virágágat. Hasonló jelenségekre fennebb már többízben rámutattunk, most csak bársonyhímzésen való alkalmazása miatt ismételjük ezt meg. Valószínű ugyanis, hogy a bársonyból való készületeken korábban alkalmazták, mint a vászonhímzések díszítésére. Annál érdekesebb, hogy ez az erdélyi magyar munkának mondott cafrag — szakértői vélemény szerint — 1670 körül készülhetett. A 149. á. török nyeregtakarót mutat, amely az Esterházyak fraknói kincstárában maradt fenn. Itt is megtaláljuk a gránátalma magvának idegen növényi díszítőelemekkel való betöltését. Népi hímzéseink egy csoportja — a kalotaszegi írásos — szintén alkalmazta a gránátalma ilyen törökös változatát (171., 172. á.). Az elnépiesedés jellegei a leegyszerűsödés folyamatában, a 171. á.-n az egyenletes térkitöltésre való törekvésben, a 172. á.-n a díszítmények zsúfolás következtében való elrajzolódásában nyilvánulnak legszembetűnőbben. Utóbbi minta úri elődje egy a 62. á.-hoz hasonló hímzés lehetett. Visszatérve a törökös gránátalmamintának régi úri hímzéseinken való alkalmazására, annak érdekes példája a 2. á. mintája, s ide tartozik a 83. á. középdíszítménye is. Félig már a népi hímzéstípus körébe kell utalnunk a kispelrii ref. egyház kendőjének virágát (130. á.). A vonalvezetés határozatlansága, a részletek elhanyagolása ide utalja s annál meglepőbb, hogy milyen szívósan őrződtek meg benne határozottan tö-
