PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)
LEÍRÓ RÉSZ
- 51 templom egyik oltárterítőjéről másolt le egy ilyen mintát (116. á.), vázlatából azonban nem tudjuk mégállapítani, hogy eredeti török munkával, avagy magyar hímzéssel van-e dolgunk. A XXXII. táblán bemutatott többi öl minta azonban kétségtelenül magyar kéz müve. Valamennyi Erdélyből került elő, amiből arra következtethetünk, hogy ez a minta ott elterjedt és kedvelt volt s egyike azon török eredetű díszítményeknek, amelyek csupán Erdély földjén hatottak termékenyítően a magyar hímzőművészetre. Emellett szól, hogy népi változatainak is csak Erdélyben akadunk nyomára: a 161. á. magyar, a 163. á. szász paraszthímzés. A 116. á. erősen mozgalmas vonalaival, sűrű mintázatával tűnik ki, s ezzel közelebb áll az emített török mintákhoz, mint pl. a 114. és 115. á. magyar formáihoz. A 114. á. megtartotta a török kompozíciónak azt a jellegzetességét, hogy kétféle díszítmény ismétlődik váltakozva a szárakon. Ezek közül a fogazott levél török eredetű ugyan, de fogai barokkos kacsokba kunkorodnak; — a virág formája viszont hazai eredetre mutat, de törökös járuléka a végéből kinövő háromhegy ű levélke, amelyet jól ismerünk a nálunk fennmaradt régi török hímzésekről. A középrész egyoldali fogazott levelei is török eredetre vallanak. A 115. á. mintája ezzel szemben meglehetősen ritkás, s művészi szempontból az előbbinél kevésbbé sikerültnek mondható. Virágai már alig mutatnak törökös vonást, a középső forgórózsa viszont még egészen ilyen szellemben fogant. 27 7 — Míg a török hímzéseken mindig a terítő közepén, mintegy a minta középpontjaként látjuk ezt a díszítményt alkalmazva, addig a magyar munkákon önállóan szokott szerepelni. Alkalmazási módját tekintve igen érdekes a 113. á. mintája. A nálunk — nyugateurópai mintára — a XVI.—XVIII. sz. folyamán nagy kedveltségnek örvendő recekockás abroszoknak csipkekockák közé ékelt vászonnégyszögeit gyakran díszítették hímzéssel. Még pedig — ellentétben a nyugati gyakorlattal — nemcsak fehérvarrással, hanem színes hímzéssel is. 27 8 Ilyen recekockás abrosz vászonnégyszögeit hímezték ki a 113. sz. mintával. 27 9 A magyar hímző bizony igen erőteljes elváltozlatásokat eszközölt a török mintán. A középső csillag, s a virágok megformálása magyar ízlésre vall, valamint az is, hogy a török hímzéseken, szabályszerűen páros számú, kiágazó virágokból itt már csak ötöt alkalmaztak. Evvel szemben, a szi ite rokokókönnyedséggel körölte libegő 27 7 Ezen mintával csaknem azonos az erdőszentgvöryyi ref. egyház egyik hímzése (Debreczeni L. vázlatkönyvében.). 27 8 Az ilyen stílusú magyar munkák körébe tartozik a nagyváradi ref. egyház — állítólag Lórántffy Zsuzsanna tulajdonából származó — 1653-ból való egyik terítője. Ezen, a recekockák mintájára emlékeztető szálhúzásos négyszögek közt, többszínű selyemmel és fémfonállal a. törökös magyar hímzések 4* virágkoszorú török eredetijét megtaláljuk a tordosi terítőn (67. á.), amelyen szintén eg} rmás mellé helyezett, — de egymáshoz nem kapcsolt — virágok köralakban veszik körül a középső forgórózsa-mintát. A 111. á. erősen «megmagyarítva» mutatja ezt a törökös mintát. A részletek közül már csak a két egyoldali fogazott levél mondható török eredetűnek — s érdekes rajta megfigyelni a barokkos kacsokat, amelyek meglehetősen anorganikusai! nőnek ki a levélből. A minta egyéb részleteit nem tudjuk határozottan, hová utalni, s ezt — a terítőn szabályos közökben ismétlődő — díszítményt nem sorolhatjuk az elterjedt, vagy típusos minták közé. Különleges rajza ezidőszerint az egyetlen ismeretes. A szilágysomlyói ref. egyház hímzésmintája (112. á.) már csak kevés részletben emlékeztet a forgórózsára. A virágok alakja s tagozódása a török stílus szabályai szerint való, míg a kidolgozás, a technika lisztára nyugati munkák hatását tükrözi. A kisázsiai csomózott szőnyegek díszítményeivel, mint említettük, legtöbb rokonságot a XXXVIII. t.-n bemutatott hímzéstípus mutat. A 141. és 142. á. mintáit eredeti török munkának gondoljuk, 28 0 a 140. á. hímzése azonban bizonyára magyar munka. Ezt nem annyira a középcsík mintájából következtetjük, mint inkább az ennek kétoldalán végighúzódó szegélyből, amely régi úri és népi hímzéseink szinte országszerte általános, s ugyanilyen alkalmazásban szereplő szegélymintáihoz hasonlít. — Ilyenfajta mintát látunk a lőcsei ev. templom egyik térítőjének szélén (127. á.). Érdekes, hogy kétfajta törökös jellegű magyar hímzésből —• meglehetősen anorganikusan — toldottak itt össze egy terítőt. Régi úri hímzések között, — ha nem is jelentékeny számmal, de, ami ennél többet mond — igen eltérő változatokban szerepel az a minta, amely ivsorokból áll, minden ívben egy-eg} r virággal (133—139. á.). A nyugati hímzőgyakorlatban hiába keresnők e mustra mintaképét, a 7. á. azonban útmutatással szolgál arra nézve, hogy merre kutassunk eredete után. E párnalap felső szélén végighúzódó ívsor — a háromcsúcsos, belül egy virággal, vagy virágcsokorral kitöltött, egymásmellé helyezett ívek — török hímzéseknek napjainkig kedvelt mintája. Minden valószínűség szerint a brusszai, u. n. Skutari-bársonyok ívsor-szegélyeinek hímzésre átvitt utánzatait kell benne lálnunk. A Topkapu Seray múzeumban látunk ilyen ívsoros típusába tartozó mintákat varrtak ki a vászonkockákban. Közölve: Téglás István: Az ótordai református egyház fejedelmi kincsei. Művészet, 1914. évf. 413. skv. 1. 279 ggy niásik ilyen recekockás, török himzéses abrosz részletét a 145. á.-n mutatjuk be, hímzéséről alább szólunk. 28 0 L. ehhez bővebbet a 16. l.-on.
