PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)
LEÍRÓ RÉSZ
- 48 mutatja, avval a módosítással, hogy maga a virágág is egyetlen hosszú levélbe van helyezve, s a középrészt nem a virág, hanem levél foglalja el. Ugyanezen jellegek a 30. á. mintázatában is fellelhetők, avval a különbséggel, hogy épebb és teljesebb változatban. Nagyon általános, mind mai napig kedvelt török hímzésminta a 40. á. mustrája, amely szintén csak Huszka gondos és részletes színvázlatában maradt ránk. A tordosi ref. egyház egyik kendőjének oldaldíszítménye (70. és 73. á.) kiválóan jellemző mind a száron váltakozlatva elhelyezett kétféle virág, mind a nagy középvirág tekintetében. A 82. á. mintája pedig szembetűnő hatást láttat annak a magyar mintának kialakulására, amelyet a 81. á.-n mutatunk be — bár közvetlen hatásról itt aligha lehet szó, hiszen a török munka Kolozsvárt maradt fenn, a magyar hímzés pedig Sümegen. A nagy térbeli távolság a minta országszerte általános volta mellett szól, s mind elterjedtségét, mind kedveltségét bizonyítja. A török mintához közelálló, s egyben magyarrá vált példája e díszítménynek az 55. sz. lepedőszél ismétlődő díszeként szerepel. Tisztára törökös még benne a virágok mögött vonuló szár, s a középvirág formája is, de ez utóbbinak megoldásában, valamint az egész minta szabad, nagyvonalú ívelésében ritka, de hangsúlyosan elhelyezett díszítményrészeiben már a magyar formálókészség nyilvánul meg. A 81. sz. mintáról már fennebb szólottunk, ehelyütt csak a középvirág szirmainak barokkos kunkoraira, s a sok apró, szinte szerteszóródó és libegni látszó virág, meg levél sokaságára szeretnők a figyelmet felhívni, mint olyan jelenségekre, amelyek a minta törökös jellegét teljesen megváltoztatták. A 80. á. nem anynyira ornamentális szempontból, mint inkább alkalmazása miatt érdemel figyelmet: az 1652-ben elhunyt gróf Esterházy László, a vezekényi hős vörös selyemből való, ingszerű mentéjének ujjait díszítelték vele. 263 Törökös jellegű hímzéseink házi vászonnem5. nagy számmal maradlak ránk, ruhadíszül való alkalmaztatásukat csak igen gyér emlékek alapján s inkább irodalmi adalékokból következtethetjük. E díszítmény leegyszerűsödött változatát a 127. á.-n látjuk. A törökös magyar úrihímzés egyik legbecsesebb példája a 84. á.-n bemutatott lepedőszél-részleten látható. A jólismert fogazoltszélű, hosszú levél nemcsak erős lendülelével, hanem különösen szélének kialakításával válik el török testvéreitől, a nagy középvirág pedig határozottan új formálással, a hangsúlyosabb és könn} Tedebb részlelek szellemes eloszlásával ilyen megjele26 3 L. ehhez: Magyar viselettörténeti kiállítás. Budapest, 1938 — 23. sz. 284 Debreczeni László vázlatkönyvében. 26 5 U. o. nésben csak nálunk található. Ez a minden tekintetben igen érdekes, különleges minta mindössze három változatban ismeretes (az itt közöltön kívül a IVoZ/ner-gyüjtemény őriz egy hasonló darabot, Huszka pedig a csiksomlyói zárda hímzései közül örökített meg vázlatban egy csaknem ugyanilyet.). Sajnos, egyiküket sem tudjuk, — még csak hozzávetőlegesen sem — datálni, de annál érdekesebb, hogy mindhárom változat Erdélyből került elő, az ország más részein semmiféle, e típussal rokonságot mutató munkát nem találtunk. A XXVI. t.-n egy sorozatot mutatunk be az egyoldalt hajló virágág különféle magyar változataiból, — jellemzéséül annak, hogy a magyar ízlés és a magyar kéz milyen sokféle díszesebb és egyszerűbb, gazdagabb és szerényebb mintát hozott létre a töröktől kapott mustrából. A marossárpataki ref. egyház kendőjének mintája (88. á.) meglepően hasonló a türei török kendőéhez (30. á.) — s az előbbin látható külső virágág is szerepel más török hímzéseken. Mégis, a hasonlóság ilt nemcsak összekapcsol, hanem el is választ: a felépítés és formai azonosság méginkább hangsúlyozza a két minta szellemi különbözőségét. Ennek az igen becses és érdekes mintának egy közeli rokonát bírjuk a bürkösi ref. egyház egyik térítőjén, 26 4 — jellemző, hogy megint csakis Erdélyben előforduló törökös hímzéstípussal van dolgunk. Ugyanígy csupán Erdélyből ismeretes az a típusú minta is, amelynek egyikét a 87. á.-n mutatjuk be, másika a székelyszenterzsébeti ref. egyház tulajdonában lévő kendőt díszíti. 26 5 Az egeresi terítő (87. á.) az 1695-ös évszámot viseli, s annál meglepőbb, hog} 7 milyen erős barokkizáláson ment át ily korán a törökös minta. Már csak felépítésében emlékeztet a török tollforgót utánzó hímzésmintára, de teljesen nyugatian mozgalmas, nagyvonalú és lendületes vonalvezetéséi, egyes díszítménveinek kacskaringóit, pöttyeit, cirádáit és hajlatait nálunk kaphatta. 26 6 Egészen más elgondolásból fakadt a 85. és 86. minta, bár bizonyos, hogy ezeknek is egyÖTdalthajló, s a tőben egy nagy virággal ékeskedő török mustra szolgált mintaképül. Nyilvánvaló az egyenletesebb súlyelosztásra való törekvés, s a könnyedébb, levegősebb és mozgásosabb elhelyezése a kisebb virágoknak és leveleknek. A 85. á. — mely a csiksomlyói zárda ma már veszendőbe ment egyik hímzése, s amelyet Huszka vázlata nyomán közlünk — ritkás és elcsökevényedett formái, valamint a szászzsombori minta (86. á.) Debreczeni László lussrajza nyomán bemutatott díszílménye, melyen hasonló degerációs jelenségeket tapasztalunk — világosan mutatja ennek a mintának nálunk való 26 6 Részben emlékeztet erre a szilágynagyfalvi ref. egyház egyik hímzése, amely ugyancsak Debreczeni L. vázlatkönyvében szerepel.
