PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)

LEÍRÓ RÉSZ

- 46 egy XVI. sz.-i kisázsiai tálon is szerepel.

261 A nálunk fennmaradt török kendők közül a 24. á.-n bemulatolt pesgir széleit díszítették ilyenfajta virágbokrokkal. Szórt díszítményként pedig a pókai ref. egyház 39. á.-n bemutatott nagy török kendőjén nyert alkalmazást. A tordosi ref. egyház kendőjén (67. á.) a sarokdíszítmények mutatják e minta török változatát; a bácsii egyház pesgirjén ugyancsak jellemzően török — s minden részletében török jellegeket mutató szép példájával találkozunk (76. á.). A régi magyar hímzés igen különféle módon vette át ezt a díszílményt, így pl. a 49. á.-n lévő lepedőszélen az imént említett pesgiréhez nagyon hasonló a minta tagolása, s ugyancsak lörökösök benne a fogazottszélű levelek, belsejükben a széltől különböző mintázattal, viszont a kicsi levelek, apró virágok, már itt, hazai földön kerültek rá. Színezésében pedig, — mint alább látni fogjuk, teljesen eltávolodott a török mintaképtől. A 71. á. térítőjének oldaldíszítményei az egymást keresztező szárak, fogazottszélű, belsejükbe helyezett kisebb virágú levélvirágai már némi rusztikus elrajzolódást mulatnak. A XXVII. t.-n több érdekes, régi úraszlali terítőn fennmaradt változatát mulatjuk be ennek az egymást keresztező szárú virágágnak. A 91. á. miskolci térítőről való, s legközelebb áll a török eredetihez, virágainak karéjalakja, s különösen a szirmok megformálása tekintetében. x\ kalotadámosi terítő, (92. á.) bár ehhez nagyon hasonló, már löbb barokkos lendületet, mozgalmasságot mulat, különösen a szirmok ívelésében, ami török munkákon merőben ismeretlen. Magyar járulék a szárak metszésvonalai közötti három pötty, — ilyen térkitöltő járulék a törökös magyar mintákon, hasonló alkalmazásban, igen gyakori. A török hímzésstílusnak nálunk való erős begyökerezettségére, de egyben a magyar művészi slílusadás és alakítókészség jellemzésére aligha találunk alkalmasabb példát a 95. és 96. á.-n bemutatott terítő mintájánál. Előbbi a monostorpályii ref. egyház tulajdona, ahová Hatvani professzor feleségének ajándékaként került s az 1792-es évszámot viseli. A másikat — belehímzett felirata szerint — báró Wesselényi Kata készítette 1776-ban a marosvásárhelyi ref. eklézsia úrasztalára, amelynek ma is dísze. A tiszántúli munka nehéz, tömött aranyhímzés, amelyen a részletek zsúfolása következtében a körvonalak szinte elvesznek, egybeolvadnak. Az egymást keresztező szárak közötti felületet két virággal töltötték be. A magyar barokk hímzésnek jellemző reprezentánsa ez az eredetileg török mintájú, de magyar kézben barokká s egyben magyarrá vált minta. E gazdag, kissé talán túlterhelt 26

1 Kühnel, Ernst: Islamische Kleinkunst, Berlin, 1925. — 89. á. munkával szemben az erdélyi hímzést valami naiv és kedves báj jellemzi. Mint Wesselényi Kata más, erdélyi református templomokban fennmaradt hímzésén, itt is megtaláljuk a delfint, a Wesselényiek címerképét, amelyet készítője minden virág belsejében elhelyezett. A fogazottszélű levelek alakja és felépítése még őriz török emlékeket, ezenkívül azonban már csak a forma maga mondható törökösnek. A kissé ritkás minta már sokat veszteit eredeti dús elrendezéséből, anélkül, hogy újabb, magyar vagy nyugateurópai jellegekkel bővült volna. Jobbára már csak a minta körvonalait varrták ki. Ahogy az előbb említett terítő mintája éppen gy arapodása következtében vált el a török stílustól, ugyanúgy emez viszont bizonyos leegyszerűsödés, mondhatni elcsökevényesedési foly

ramat következtében szenvedett elváltozásokat. Kedves ötlete a hímzés készítőjének a szárak közé szórt három apró virág. Érdekes változata ezen egymást keresztező szárú díszítményeknek a melegföldvári ref. egyház kendőjének hímzésmintája. (94. á.). A törökös fogazottszélű levélszárak itt barokkos kacskaringókba kényszerülnek. Elrendezés tekintetében épúgy, mint a formák erőszakolatlan, jó súlyelosztású szabad mozgásában, ez is szép példa a török minta nálunk való alakulására. Az egymiásfelé hajló szárú mintának elkorcsosult változatát mutatja a ragályi ref. egyház 1548-as évszámot viselő kendője. (97. á.). Éppen az évszám korai volta miatt feltűnő a díszítményeknek ilyen elsatnyult módon való ábrázolása, s így kénytelenek vagyunk azt feltételezni, hogy a belehímzett évszám nem a terítő létrejöttének valódi évszámát mutatja. Ugyané mustra a török eredetihez közelálló változatát látjuk a miskolci ref. egyház egyik térítőjén (98. á.). Összehasonlításul egy a mult században készült török hímzést mutatunk be mellette (99. á.). A miskolci minta nem mutat semmiféle lény

reges, magyarnak, vagy európainak mondható elváltoztalást, úgy hogy talán nálunk készült török hímzést kell benne látnunk. A 124. sz. minta evvel szemben a levelek túlzott hangsúlyosságával, erős hajlataival és kacskaringóival is erősen «megmagyarított» változat, annak ellenére, hogy a fogazott levélvirágok megformálása, tagozódása török. Nagyobbmérvű a török szellemtől való eltávolodás a 123. á. mintáinál: a szárak bizonytalan vonalvezetése, a leveleknek kacsokban való végződése s a felület egyenletes méretű virágokkal és levelekkel való kitöltésének tervszerűsége késői típusra mutat. Hasonló elrendezést, de a részletekben több törökösséget látunk a 6. á. ismétlődő mintájában. E minta nálunk való régi gyakorlatára és begyökerezettségére mutat részint a régi