PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)
LEÍRÓ RÉSZ
- 45 nak pl. a 3. és 5. á. mintáján. Ilyen virágbokrokkal ékes mindenekelőtt a már említett nábrádi terítő (19. á.), ahol a 20. á. török kendőjével való elrendezésbeli rokonság mellett a mintázat hasonlósága is szembeötlő. Magyar kézen a díszítmények arányosabban tagollak, nyugodtabbak és alsó részük szélesebb kialakítása következtében, mintha jól megalapozott talajon állanának. A 34. á. sarok- és oldal közép-mustráiban nyilvánvaló a körvonalak lágyabbá tételére irányuló törekvés, mindamellett pl. a kehelyvirág kiképzési módja még jellemzően török. 26 0 A 37. á. rokonságát az előltelévővel már elrendezésüknél is említettük, s első rápillantásra nyilvánvaló a díszítmények i'ormai megépítésének hasonlósága is. A csépi kendőn (37. á.) lágyabbak a körvonalak, s különösen a felső levélpár mutat erősen barokkos hajlatokat. Ettől eltekintve azonban: a szembe- és oldalnézetben ábrázolt, fogazottszélű levelek s a középső gránátalma is már tiszta török stílust mutat. Némely levél torzított, vaskosabb formája — annak ellenére, hogy mögötte török modorban tovább folytatódik a szár — s a virágokból kihulló pöttyök már helyi ízt adnak a munkának. Valószínűleg ez is nálunk készült török hímzés. A 46. á. könnyed, libegő virágbokraiban a középső szekfű, s a legalsó kis kerek virágok őrizlek meg legtöbbet a török emlékekből, míg a 47. á. mustrája éppen ellentétes esztétikai törekvéseknek látszott engedelmeskedni a hazai áthasonulás folyamán, mert itt hangsúlyos, vaskos virágok nehezednek a határozottan kanyargó szárakra. Ezen a munkán a gránátalmák formai kiképzésében, s alul kétoldalt a jácintágra emlékeztető díszítményben látunk török emlékeket. Az 54. á. kendőjén a körvonalak bizonyos elrajzolása, esetlensége, a kunkorodó kacsok, s a tő, amiből a bokor kinő, mutatnak olyan rajzbeli elváltozásokat, amelyeket a mind arányaiban, mind részleteiben erősen törökös minta rajza nálunk elszenvedett. A 60. á. jellemző példája a török részarányos virágbokor hazai megformálásának: a minta részletében törökös, mégis vonalvezetésében és arányaiban szabadabb, mozgásosabb, nagyvonalúbb díszítmény válik belőle. Nagyon törökös a lepedőszél szegély csíkjában szereplő gránátalma és levél is. Az ugyané táblán bemutatott 3 virágbokor (57, 58. és 59. á.) egyazon mintának többféle, törökös és magyaros változatát mulatja. Legtörökösebb kétségtelenül az 58. sz, minta, s ezen is a kerek oldal virágok (a félköralakú szirmok közül egészen törökös modorban kinövő hegyes levélvégekkel), a fo2go Egy elrendezését, mintáját és technikai kivitelét tekintve nagyon hasonló kendőt Divald mutat he Bártfáról, amelyen a pontos, szabályos rajz miatt a formák sokkal közelebb állanak a török eredethez. (Sáros vm. stb. 30. á.) gazolt levelek, s a középen mintegy koronaként elhelyezett, — bár már európai megoldású — szekfű. Ennek népi változatát az 59. á. kalotaszegi hímzésén találjuk meg, ahol a minta már csak körvonalban van meg, a formák vaskosabbakká, s evvel együtt, bizonyos mértékig formátlanabbakká vállak. Az ajkai ref. egyház 1647-ben készült terítőjének díszítményei (57. á.) viszont már meglehetősen eltávolodva a feltételezhető török eredetitől, erősen hazai ízlésben mutatják ezt a mintát. A nagyon finom, könvnyed szirmok, lágy hajlásúkkal, már nem a török ízlés jegyében fogantak, — bár a virágok elrendezése, kissé merev szabályosságuk, még ilyen emléket őriz. Érdekes példányát a törökös magyar urihímzésnek bírjuk a 63. á.-n látható felsőmagyarországi terítő sarokmintájában. A gránátalmák tagozódása és alakja, a leveleknek kerületre és középrészre való bontása török jellegzetesség. A szárak lágy hajlata azonban határozottan magyar ízt kölcsönöz neki. Amennyire kétségtelen a török hatás befolyása, annyira bizonyos egyszersmind a munka magyar volta is. — A 63. á. különösen a gránátalmák és levelek formáját és tagolását illetően törökös. Formailag ide tartozik a zsujtai ref. egyház kendőjének (71. á.) sarokdíszílménye. Leginkább törökös benne a két fogazottszélű levél, bár oly erősen barokkos hajlatokat, kacskaringós végződést mutat, hogy a nagyon is mozgalmassá lett virágokkal s a különös formájú kehellyel, (amiből kinő), már a XVIII. sz.-i hímzésstílus bélyegeit viseli magán, s érdekes keveredése — mint alább látni fogjuk, színezésben is — a török és a barokk jellegeknek. A baktai egyház mintájában (72. á.) már csak nyomokban van meg mind a török, mind a régi magyar úri munkák stílusa: vaskossá, mondhatni «népiessé» vált mintája már csak a virágok alakjában és tagozódásában, s alig-alig a levelek hosszú formájában őriz olyan emlékeket, amelyek bizonyára sokszori másolgatás, elváltoztatás után eredeti jellegükből már csak keveset tartottak meg. Ebben az elváltoztatásban, — mint alább látni fogjuk — elsőrangú szerepe van a durvább fonallal együttjáró öltéstechnikának. Szép változatait bírjuk Erdélyből e díszílmény a török szálszámolásos munkák típusához közelálló megjelenési formájának: 159., 160., 169. á. Különös, hogy erdélyi úrihímzéseink között ennek a nép kezén igen gyakori mintának eddig nem akadtunk nyomára. Az egy tőből fakadó, részarányos virágbokor díszílmény ének törökösebb változata az, amikor egy tőből két szár ágazik ki, s ezek egymás felé hajolva, vagy egymást keresztezve, — ha a minta szimmetriáját nem is, de két oldalának súlyarányát, — továbbra is megtartják. Ilyen díszílmény már
