PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)
LEÍRÓ RÉSZ
- 42 A díszítmények elrendezése. A ránk maradt régi török kendőkön, s a befolyásukat tükröző magyar hímzéseken nagyjából háromféle elrendezésmódot különböztethetünk meg. 1. A szórt mintát, azaz azt az elrendezésmódot, amikor a rendelkezésre álló felületet egyazon díszílménynek szabályos közökben való ismétlésével töllik ki. A szórt mintát — olymódon, ahogy a török brokátszöveteken, s a nyilván utánzatuknak mondható török hímzéseken látjuk — a magyar hímzés nein ismeri. Vászonhímzéseinkben nem szerepelnek az olyanféle minták, mint amilyenek a 13., 15., 16. á.-n bemutatott török vászonkendőkön szerepelnek. Ezekhez hasonló mintázatot régi munkáinkon csak egyet ismerünk: azt a párnalapot, melyet a 7. á.-n mutatunk be, s amelynek díszítmériyei is annyi kapcsolatot mutatnak a brusszai bársonybrokátok mintáival, hogy bizonyára ezek utánérzéseként keletkezett. Szórt virágminta közepű az a selyemterítő, amelyet alkalmasint paplannak használhattak, amelyet a 116. á.-n mutatunk be. A díszítmények térbeli elrendeződése a középponthoz igazodik ugyan, de mindamellett sokban rokon a 13., 14. és 15. á., mintázatával, főként abban, hogy a sorokban elhelyezett díszítmények nem egymás alá kerülnek, hanem az egyenletesebb felületkitöltés miatt, mindig a díszítményközök fölé, s hogy a közöket apróbb virágokkal töltötték ki. Kétségleien, hogy a régi magyar hímzés csak bizonyos válogatás, selejtezés után vette át a török hímzések ízlésben rokon vagy más okból megfelelőnek látszó elemeit. A magyar hímzés alakulástörténetére tehát éppoly jellemző az, amit nein vett át a török hímzésből, mint az, amit valóban magába olvasztott. Szórt mintájú török vászonhímzések kétségtelenül kerültek hozzánk a XVI. és XVII. sz.-ban, — ilyen mintázatú brokátokról nem is szólva — s így nem véletlen, hanem ludalos selejtezés folyamatának kell tekintenünk azt, hogy ezeknek nyomát sem találjuk a mi egykorú kendőinken. 2. Annál érdekesebb, hogy a török kendőknek egy másik elrendezésmódja, — az, amely a győri török kendő beosztásával azonos — régi magyar hímzett térítőinkén szinte általánosnak mondható. Még mais százakra lehelő azoknak a lerítőknek a száma, amelyeken négy sarokminta;fogíal helyet, az oldalak közepén egy-egv kevésbbé hangsúlyos, de az utóbbival formai rokonságot mutató kisebb virág nő ki a szélből, míg a terítő közepét egy különálló díszítmény, vagy felirat tölti be. Jellemző példája ennek a téreloszlásnak a kassai múzeum 108.-án bemulalott egyik terítője, amely a kassai evangélikus templom uraszlali kendője volt. Olyannyira általános volt ez az elrendezésmód a régi magyar térítőkön, hogy valósággal stiláris jellegévé vált: megküíom bözlelle a korabeli nyugateurópai kendők körülfutó, folytatólagos keretcsíkjától, de egyben levegős, hangsúlyos elrendez ésével az egykorú török munkáktól is. (Gyakran elmarad az oldalközép kisebb dtszítménye és csupán a négy azonos sarokvirág az egyetlen «hím» rajta, — néha még a közép is üresen hagyalik. Ezen elrendezés az egész ország területén általánosan elterjedt lehetett, mert Erdély, a Felföld, 25 7 az Alföld és a Dunántúl egyformán őrzi szerényebb és gazdagabb példányait. Az itt bemutatott terítők közül ilyen elrendezésű a ragályi ref. egyház 34. á.-n bemutatott terítője, amely az í683-as évszámot viseli. Jó példa ez arra, hogy ez az elrendezés nemcsak a szabad rajzú díszítményeknél volt nálunk általános — ahogy nagyszámú példányok igazolják—, hanem, hogy így helyezték el a szálszámolással készült mustrát is. A ragályi ref. egyháznak még egy ilyen elrendezésű terítője van; (ezt a 97. á.-n mulatjuk be,) amely — a belehímzett felirat szerint — 1548-ban ajándékoztatott nevezeit egyháznak. A díszítményeken észlelhető némely degenerációs jelenség arra késztet, hogy az évszám hitelességében kételkedjünk s bár erre tárgyi bizonyítékok teljességgel hiányoznak, e hímzés keletkezési idejét stíluskritikai alapon — évszámánál későbbi időre tegyük. Az oldalközepekről elmaradlak a díszítmények s a négy sarokvirág néha itt is annyira el terebélyesedik, hogy az oldalközépen hely sem jutna kisebb virág elhelyezésére. Az 54. á.-n pl. (mely négyszögletes kendő felét mulatja) a sarokdíszítmények teljesen betöltik a kendőt. Igen érdekes a boroskrakkói ref. egyház lerí lője (69. á.) mely a díszítmények elrendezésében teljesen török mintaképhez igazodik, olyannyira, hogyha a vonalvezetés * egyes elváltozásai ennek ellenkezőjére nem n\ rujtanának biztos támasztékot, még török munkának is tarthalnók. Hovatartozásának eldöntése tekintetében nehézséget okoz a 70. á.-n látható kendő is. Elrendezését nézve e csoportba tartozna, kivéve, hogy a hoszszanli oldalak közepébe még egy díszítmény ékelődik, evvel mini egy két egyenlő négyzetre osztva a téglalapalakú terítőt. Ez a térelosztás, valamint maguknak a díszítményeknek alább tárgyalandó formai és technikai megoldása alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy e kendő hímzése Magyarországon készült török munka. E törökös elrendezésmód magyarrá válásának szép példája a magyarkirályfalvi 25 7 Lásd ehhez Divald tanulmányait s a bártfai múzeum általa összegyűjtött, rendkívül gazdag hímzésanyagát.
