PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)
LEÍRÓ RÉSZ
— 39 — rítő négy sarkában, s közepén helyeztek el belőle egyet-egyet olymódon, hogy az öt díszítmény az egész felülelet betölti. A fennebb említett, 16. á.-n bemutatott terítő mintájával rokon a mikházi zárdatemplom Huszka által másolt egyik hímzése (10. á.). A csaknem teljesen záródó, körbekunkorodó szár nem virágot, hanem fogazottszélü levelet fog körül, mely utóbbi a türei kendő nagy középlevelére emlékeztet. Ez a levél, valamint a hozzá hasonló, s a szárból kinövő két kisebbik, mind formájával, mind — a török hímzéseken gyakori — Világoskék színével uralkodó a mintában; a sok apró virág és levél közül hangsúlyosan emelkedik ki. Régi török hímzésekben ez a minta, úgy látszik, elég gyakori lehetett, mert a kecskeméti ref. egyház tulajdonában is van egy ehhez nagyon hasonló mustráju török hímzés. Az egyoldalt hajló szár a 82. á.-n bemutatott török hímzésen ismét virágot ölel körül. Jellemzően török itt a kisebb virágoknak a száron való elhetyezése: a szár csak a szembenézetben ábrázolt virágok közölt látható, s a virágok mögött halad. A színezés valamennyi török jellegzetességét megtaláljuk e munkán: a száron ülő virágok váltakoztatva világos és sötét színnel hímzettek, ugyanúgy, mint a nagy középvirág szirmai is. A sötét felületeket világosan, a világosakat pedig sötéttel konturozták. A levelek is — hossztengelyük irányában — két színnel dolgozoltak. A színek közölt a jellemző bolusvörös és fehér szerepel. Egyoldalt hajló, kisebb virágokat szívesen alkalmaztak ismétlődő díszítményként is török hímzéseken, amit Huszka egy másik vázlata is bizonyít. (41. á.). A rávarrt «islog»-okat XVIII. sz.-i török hímzések némely típusáról ismerjük, s ugyané korból való egyes felületeknek több, — de nem egymásbaolvadó — színárnyalattal való kihímzése, mint ahogy e mintán a szekfűk szirmai készültek. Ez a munkamód kétségtelenül európai hatásra vezethető vissza. Lehetséges, hogy ez is magyar földön készült török hímzés. Ugyancsak islogokkal díszített a csiksomlyói zárdatemplomnak az a hímzése is, amelynek részleteit a 64 . és 66. á.-n mutatjuk be, s amelyet — amennyire ez Huszka vázlatából megállapítható — szintén török munkának gondolunk. A sarokminta a cserépből kinövő virágbokor típusához tartozik. A szegélyminla folyamatos elrendezése azt a török kompozíciót mutatja, amelyet a mai pesgirek széléről is jól ismerünk: az egymásmellé helyezett, vagy egymáshoz kapcsolódó díszítmények mind vertikális irányúak, mintegy a magasba igyekvők, bár kétségjelen, hogy a virágbokrok ilyenfajta egymáshozkapcsolása az erdélyi urihímzésekre jellemző. Talán Erdélyben készült török hímzést kell benne látnunk. A 65. á. mintája is egy csiksomlyói vászonkendő hímzésének részlete. Jellemzően török benne a jobb felső virág különös merev formája, s középütt a fogazottszélű, szár fölibe fektetett levél. (V. ö. a 14._á. ugyanilyen középlevelével!) Egyazon török hímzéstípus két — valószínűleg a nag}» időbeli távolság miatt — különböző változatát mutatjuk be a 36. és 37. á.-n. Minden valószínűség szerint a 36. á. mintája a régebbi, sőt talán XVI—XVII. sz.-i munka. Emellett szól különösen a részarányos virágbokrok közé ékelődő egyes kehelyvirág különös alakja. A rézsútos jácint-ágak virágait kékkel, az emellett lévő szekfűkel bolusvörössel hímezték, s az egész munkát törökös lapostölléssel dolgozták. A 37. á. mintája ugyanilyen elrendezésű: itt is" a részarányos virágbokrok közé ékelődik egy magasba nyúló, keskeny, egyedülálló díszílmény: a török kerámián és hímzésen oly kedvelt hosszú, fogazott levél. A virágokból szóródó pöttyök is sokszor szerepelnek az egykorú kerámián, valamint az oldalnézetben ábrázolt, s így csak féloldalt fogazott levelek is. Ezeknek helyenként elnagyolt vonalvezetése, fent középen pedig nagyon is barokkos kerülete talán arra enged következtetni, hogy nálunk készült török munkával, vagy esetleg török hímzés hazai másolatával van dolgunk. Az eddig tárgyaltaktól mind elrendezés, mind pedig minta szempontjából merőben eltér az a török hímzés, melyet a 35. á.-n mutatunk be. Jelenlegi, csíkként való alkalmazása kétségkívül másodlagos, s valamikor bizonyára ez a hímzés is kendőszélt díszített. A szakszerűtlen restaurálás következtében sajnos, sok helyütt megszakad a minta folytonossága. Az ismétlődő, négyzetbe komponált díszítményrészeket váltakozó állású ciprusok választják el. A minta szélét kétoldalt ciprusokkal váltakozó kehelyvirágú csík szegélyezi. A ciprus mind a mai napig kedvelt díszítménye a török hímzéseknek, 24 7 s a XVI—XVII. sz. török falicsempéin is szerepel. 24 8 A ciprusok közötti négyszegletes mezőkben igen régi — még az oszmánok előtti korban használatos, a szeldsuk művészet stiláris bétyegeit mutató — inértanias szalagminta nyomait találjuk, igaz, hogy itt már erősen keverve növényi díszítő elemekkel. A falicsempék 24 9 és fafaragások ilyen véglelen, eg3 rmásbafonódó szalagmintái hímzéseken (még a legrégiebbeken is) csak nagyon ritkán fordulnak elő, de élénken emlékeztetnek a régebbi fafaragás-mustrákra. Míg perzsa és kaukázusi hímzések közölt gyakran akad olyan terítő, ine'.y mintázatában és színében a csomózott szőnyegekre hasonlít, a török hímzések között igen 24 7 Dietrich, i. m. 3b. á., V. és XV. t. 24 8 Raymund, i. m. 24., 34. t. 24 9 U. o. 1., 3. t.
