PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)
LEÍRÓ RÉSZ
— 36 — ábrázolásmódtól, s megérzik rajtuk, bog}' (ha magában a hímzésben nem is) de a szőnyegben és rátétmunkában — hogy csak a textilis iparművészeti termékek birodalmában maradjunk — a törökségnél évszázados gyakorlata van a növényi díszítőelemek síkban való ábrázolásának. Néhány más, a régi török hímzésre jellemző díszítménybeli sajátosságot is figyelhetünk itt meg: oldalnézetben ábrázolt, s ezért csak egyoldali fogazott levelek 23 4 nemcsak a szárhói, hanem mintegy a virág mögül is nőnek ki, amit különösen a nagy virág szélén látható, háromhegyű kis levél végek érzékeltetnek. Színezésben is rámutathatunk törökjeilegekre: a nagy virág bolusvörös színe nemcsak valamennyi török hímzésen úgyszólván szabályként fordul elő, de megvan a XVIXVII. sz.-i török falicsempéken is 23 5 sőt valószínű, hogy innen terjedt el a hímzésekre. Mint általában régi török hímzéseken, itt is teljesen hiányzik az árnyalás, de megvan a már említett másik sajátosság: némely díszílménynek az alaptól eltérő színnel való körülvarrása, ami itt a nagy virágon jól kivehető. Technikája a törökös laposöltés. 23 6 Nem feladatunk ehelyütt a régi török hímzések részletes elemzése, s ezért csak röviden foglalkozunk a többi, ehhez hasonló mintájú és díszű, Magyarországon fennmaradt régi török hímzéssel. (VII. t. 13-16. á.) Éppen hasonlóságuk folytán, ezeket az elébb említettel egykorúaknak gondoljuk. Ezek közül egyetlenegy készült sárga selyem alapra, az, ametyiknek a 14. á.-n mutatjuk be részletét. (Lehetséges hogy ez hazai török munka.) A virágok elrendezése itt ugyan nem váltakozó, de részleteikben szintén sok a török vonás: a virág mögül kibúvó apró levél az előbbi hímzéssel azonos, míg a hoszszúkás, íogazollszélű levelek itt szembenézetből ábrázoltak. Különösen a középső levél törökös, belsejében a másszínű felületkitöltéssel. Az egyoldalthajló virágágnak jellemzően török példáját a 16. á.-n bemutatott terítőrészleten látjuk: a szár hajlatában elhelyezett egyetlen nagy virág még ma is kedvelt török hímzésdíszítmény, s mint alább látni fogjuk, régi úrihímzéseinken is gyakori volt valaha. A nagy középső szekfű tagolása és a száron ülő kisebb virágoké is törökösen stilizált; a természetim ábrázolásmódra emlékeztető szirmok helyett itt néhány arany pötty vagy sáv bontja részekre 23 4 Migeon szerint a leveleknek ilyenfajta ábrázolásmódja — melyei ő a vésett kristályok, faragott elefántcsonttárgyak mintázatában talált meg — feltehetően még Bizánc művészetéből a mohamedán kuliurába átment elem. (Migeon: Manuel dart nuisulmen II. Paris. 1907. 462. 1.) 23 3 Alexander Baymnnd: Alltürkische Keramik in Kleinasien und Konstantinopel. Mit einer Einführung und erläuternden Beschreibung von Karl Wulzinger. München, 1922. 13. 1. 23 G Wacc összefüggést lát a régi török hímzések színezése és technikája között. Ez valóban így is van, a felülelet. A uyugateurópai munkáktól eltérően itt is aránylag gyéren vannak a levelek alkalmazva, — alakjuk a már említett formákat mutatja. A térbeli elrendezés a 38. á-n bemutatott soronként váltakozó állású itt is. Ugyanez az elrendezés a 15. á.-n bemutatott terítőn is, azzal a különbséggel, hogy az egymástól meglehetősen távol fekvő virágágak közé — térkitöltésül — azoknak egy-egy virágját is közbeékelték. Hasonló díszítmény-részlettel szegélyezték a kendő szélét. Az egyoldalthajló díszítmény virágainak színezésmódjában látunk érdekes török jellegzetességet: arannyal és színes selyemfonállal váltakoztatva dolgozták az egyes részeket. Gyakori színezésmód ez: az árnyalás hiánya miatt túlságosan nagy felületek kerülnének ki egyetlen színből, ezeket tehát gyakran otymódon szokták színezéssel tagolni, hogy a szirmokat két színnel váltakoztatva hímezik ki. A VII. t. mintái közül talán a 13. á. a legérdekesebb, mert véleményünk szerint erősen perzsa hatást tükröz. Az ilyen egyoldali hajló, egymást metsző szárú virágbokrok XV. sz-i perzsa brokálokon is kedveltek 23 7 ugyanilyen elrendezésben. Perzsa hatású még a virágszirmok vibráló, mozgalmas körvonala is. A sötét selyemmel való kontúrozás itt is fontos szerepet tölt be. Ismét a négyszegletes török kendők fennebb említett, jellegzetes elrendezését, a sarokból és az oldalak közepéből kinövő s a kendő közepe felé hajló virágokat látjuk a nagykörösi és a kispaládi ref. egyház régi török kendőin (J7. és 18. á.). Előbbin a díszítmény ek olyannyira egymásba fonódnak, hogy szinte egyöntetűen vonják be az egész felületet. Mégis, ha a szárak és indák tekervényes összevisszaságában eligazodunk, pontosan nyomon követhetjük az egyes díszítinényeket. A kendő közepét itt is — szekfűből kiinduló — forgórózsaszerű díszítmény foglalja el. Az egymást metsző szárak, törökös modorban, elslilizált virágok, sötét kontúrvonalakon kívül még egyéb török jellemzők is szerepelnek nagy számban. Hasonló elrendezésű, bár egészen szőnyegszerű hatású a kispaládi kendő (18. á.). Míg az előbbin a vibráló, mozgalmasan hajladozó ágak és indák perzsa hatásra emlékeztetnek, addig ezen a merev és inkább vaskos szárak a korai török kendőknek azt a stílusát mutatják, ametyhez a 10. á. hímmert hiszen színezés és technika is szorosan kapcsolódnak a hímzésmű stiláris jellegéhez. Ugyanígy azonban szoros összefüggés áll fenn a színezés és a díszítmények között is. Jellemző erre a késői — árnyalt — hímzések formai és technikai elváltozása. A stílus átalakulásából önként keletkezik valamennyi tényező megváltozása. 23 7 V. ö. Sarre—Marlin : Die Ausstellung von Meislerwerken muhammedanischer Kunst. München, 1912. — 202. t. és Koechlin-Migeon : Cent planches en couleurs dart musulman. Paris, é. n. LXXV. t.
