HUSZÁR LAJOS: SZENT GYÖRGY ÉRMEK / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 4. (Budapest, 1940)

VORGESCHICHTE

- 10 - \ jének kis bronzpénzei Anubis, Isis és Serapis ábrázolásokkal), majd a középkor folyamán főként a keresztet mutató pénzeket kedvelték a babonás hívők. Az újkorban különösen a tallérokon igen gyakori lett a szentek ábrázolása (Ker. János, Péter, András, György stb.). Természetesen e szentek többnyire az illető pénzverető hatóságok védőszentjei voltak. Érthető, hogy ezek közül a pénzek közül a nép többet felhasznált amulet célra. Közülük a legnagyobb népszerűséget mégis csak a mansfeldi tallérok érték el, melyek kezdettől fogva szt. György képét viselték. Ezek a körmöci Györgyérmek szellemi elődjei, amint erre még részletesen ki fogunk térni. Az újkor folyamán az emlékérmek elterjedésével igen nagy számban jelentkeztek rövidesen amulet célt szolgáló emlékérmek, sőt egész éremcsoportok is. A XVI—XVII. sz. folyamán különösen a pestistallérok, az egérpusztítás ellen alkalmazott Ulrich-keresztek, majd a különböző kegyérmek között főként a pestis és cholera ellen használt Benedek érmek említhetők, mint önálló csoportok. Hasonló különálló és jellegzetes csoportot képeznek a harcoló katonák amuletjéül szolgáló Györgyérmek is. Ezek gyors népszerűsége az igen elterjedt szent György kultuszra vezethető vissza. Szent György ugyanis már a legrégibb idők óta a lovagok, illetve általában a harcoló katonák védőszentje volt. Mint vértanú 303-ban halt meg. A legenda eredete valószínűleg egy Diocletianus korában vértanú halált halt római tisztre vezethető vissza. A szt. György kultusz már a IV. sz.-ban feltűnt, de csak jóval később kezdett terjedni az a legenda, mely őt a harcosok védőszentjévé tette. E legenda szerint nehéz küzdelemben dárdájával átszúrva, győzte le a Silena városát rettegésben tartó sárkányt és ezzel a tettével megmentette a sárkány áldozatául kisorsolt királylány életét.

2 Györgyöt később szentté avatták, egyike a 14 segítő szentnek és napja a kalendáriumban ápr. 23. így lett a katonák védőszentje, mint a mantovai Johannes Baptista írta : Ut Martern Latii, sic nos te, dive Georgi Nunc columus. Köhler ismertette numizmatikai szempontból a György kultusz fejlődését.

3 Ez a kultusz 2 Révay József, Szentek legendái, Budapest, Franklin. 94. 1. Részletesen közli a legendát és szt. György életét. 3 J. D. Köhlers Historische Münzbelustigung, 1735. 345 skk 1. A fenti idézetet is tőle vettük át. Szerinte Kefer, Peter, Andreas, Georg usw., zumeist Schutzpatrone der Münzherren). Viele dieser Münzen wurden vom Volke als Amuletmünzen getragen. Die besonders volkstümlichen Mansfelder Georgstaler sind, wie wir dies noch weiter unten ausführlich behandeln werden, als die geistigen Vorläufer der Kremnitzer Georgsmünzen anzusprechen. Im Laufe der Neuzeit verbreitete sich der Gebrauch der Amuletmünzen und Münzgruppen ungemein. Im XVI.

—XVII. Jahrhundert sind vornehmlich die Pesttaler, die gegen Mäuseschäden gebräuchlichen Ulrichskreuze, ferner von den verschiedenen Weihemünzen besonders die gegen Pest und Cholera gebrauchten Benedictenpfennige zu erwähnen. Solch eine selbständige und eigenartige Gruppe bilden auch die Amulete der kämpfenden Soldaten, die Georgsmünzen, deren rasche Verbreitung der Volkstümlichkeit des St. Georgskultes zuzuschreiben ist. St. Georg war schon voh alters her der Schutzheilige der Ritter, bezw. der kämpfenden Soldaten. Er starb als Märtyrer im J. 303. Der Ursprung der Legende ist wahrscheinlich auf einen unter Diocletianus den Märtyrertod gestorbenen römischen Offizier zurückzuführen. Der St. Georgskult kam bereits im IV. Jahrhundert auf, die Legende aber, die ihn zum Schutzpatron der Soldaten machte, verbreitete sich erst viel später. Nach dieser Legende soll er nach hartem Kampfe den Drachen, der die Stadt Silena in Schrecken hielt, mit seiner Lanze durchstossen, getötet und dadurch die Königstochter gerettet haben.

2 Georg wurde später heilig gesprochen und gilt für einen der sog. 14 Hilfsheiligen ; sein Gedenktag ist der 23. April. Auf diese Art wurde er der Schutzpatron der Soldaten ; wie Iohannes Baptista von Mantova schrieb : Ut Martern Latii, sic nos te, dive Georgi Nunc columus. Vom Gesichtspunkt der Numismatik behandelte Köhler

3 den Entwicklungsgang des Georgskultes. Dieser Kultus verbreitete sich sehr rasch und verdrengte auf den byzantinischen Münzen vom Anfang des XIII. Jahrhunderts an allmählich die Darstellung des hl. Michael. Im 2 József Révay, Legenden der Heiligen (ungarisch), ausführl. Milteilung der Legende und des Lebenslaufes des Hl. Georg. 3 J. D. Köhlers Historische Münzbelustigung, 1735. S. 345 ff. Obiges Zitat ist ebenfalls diesem Werke entnommen. Nach ihm zeigte man im Osten noch lange die Stelle, wo St. Georg den Drachen besiegte.