SZABÓ KÁLMÁN: AZ ALFÖLDI MAGYAR NÉP MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI EMLÉKEI / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 3. (Budapest, 1938)
SACHDENKMÄLER DER FRIEDHÖFE AUS DEN XI.—XIII. JAHRHUNDERTEN
- 32 melyeknek külső oldalára bizonyos jeleket, rovásíráshoz hasonló betűket véstek. A benei temetőben került elő egy hétszögletű ezüst gyűrű, melynek minden szögletében más-más jel van (90). A kunkerekegyházi temetőből származik egy másik kerekszárú, ezüst gyűrű, melyet rovásíráshoz hasonló véset díszít (91). Valószínűleg ősi babonás jelek a rajtuk lévő vésetek s használatukhoz varázslat vagy valami babona fűződött. Megfejtésükkel Mészáros Gyula foglalkozott 1 4 és legrégibb kun nyelvemléknek tartja. Alföldi népünk a XI.—XIII. sz.-ban viselte a karpereceket. Általában rézből vagy ezüstből készült, szögletes vagy gömbölyű szárú karpereceket használtak (92—97). A sírokban rendesen párosával találunk úgy a jobb, mint a bal alsókarszár felső harmadában egyet-egyet. Ezért nem annyira ékszernek, mint inkább bőujjú ruha összefogására szolgáló karikának tartjuk. Ritkábban fordulnak elő olyan ezüst karperecek, amelyeknek egyrészén kiemelkedő állatfejes díszítés van (92); késői, de erre a korra jellemző jelentkezése ez a pusztai népek által a Kr. e.-i évszázadokban viselt állatfejes karpereceknek. Az ezüstből készült laposszárú karperecek végei pedig gyakran kiszélesednek vagy kígyófejben végződnek, néha pedig egész külső lapjuk vésett díszítésű (126 — 128). A gyöngyöket a nők nyakukban füzérekben ékszer gyanánt viselték. A XI.—XIII. sz.beli magyar sírokban találunk olyan gyöngyöket, amelyek teljesen azonosak a népvándorláskori rokonnépek, avarok által viselt gyöngyökkel. Ilyenek pl. a 100. sz. gyöngyszemek, továbbá a 105. sz. gyöngyfűzér középső gyöngyszeme. Mivel ezen gyöngyök nem gyakoriak, azok vagy népvándorláskori sírokból kerültek népünk használatába, vagy viseletét hazánk őslakosságától kölcsönözték. A XI.—XIII. sz.-beli magyar sírok jellemző gyöngyei a rovátkákkal díszített hosszúkás alakú üveg- vagy agyagpasztából készült színes gyöngyök (98—101). Még gyakoribbak és jellemzőbbek azon szürkés vagy fekete anyagból készült nagy gyöngyszemek, amelyeknek középső részét széles szalagként ezüst vagy aranylemez borítja (79—102—106). Hazánk más részein e korból származó tengeri csigákból készült gyöngysorok Alföldünkön még nem fordultak elő. A sírok nagyrészében találunk tűzkiütő acélt és kovát, továbbá kést (110—112). Amint 1 4 Mészáros Gyula : Rovásírásos kun nyelvemlékek. Népünk és Nyelvünk 1936. 161-179. 1. zungen vorkommt. Diese Fingerringe, die schon ihrer Seltenheit halber von Bedeutung sind, weisen auf ihrer Aussenseite gewisse, kerbschriftähnliche Schriftzeichen auf. Im Friedhof wurde ein siebeneckiger silberner Fingerring gehoben, dessen jeder Winkel ein anderes Zeichen trug (90). Dem Friedhof von Kunkerekegyháza entstammt ein anderer silberner Fingerring mit rundem Querschnitt, dessen gravierte Inschrift der altungarischen Kerbschrift ähnelt (91). Wahrscheinlich handelt es sich hier um Zaubersprüche oder um Zeichen anderer uralter Aberglauben. Mit ihrer Entzifferung befasste sich Gyula Mészáros 1 4 und hält sie für das älteste Denkmal der kumanischen Sprache. Das Volk von Niederungarn trug die Armringe im XI. —XIII. Jahrhunderte. Dieselben waren im Allgemeinen aus Kupfer oder Silber, kantig oder rund (92—97). In den Gräbern findet man sie paarweise, je eine am oberen Drittel der beiden Vorderarmknochen. Aus diesem Grunde sind dieselben eher für Zusammenhälter der weiten Ärmel der Kleider, als für Ziergegenstände anzusehen. Seltener sind silberne Armringe vorzufinden, die an einer Stelle erhabene Tiermotivverzierungen (92) aufweisen, als Vertreter der für dieses Zeitalter bezeichnenden und von den Steppenvölkern schon seit den vorchristlichen Jahrhunderten getragenen Armringe mit Tierköpfen. Die silbernen flachen Armringe verbreitern sich öfters oder haben einen Schlangenkopf an ihren Enden ; manchmal ist ihre ganze Aussenfläche mit Gravierungen verziert (126-128). Die Perlen wurden von die Frauen als Halsschmuck in Schnüren getragen. In den ungarischen Gräbern des XI. —XIII. Jahrhunderts fanden sich Perlen vor, die mit den von verwandten Stämmen der Völkerwanderung und von den Avaren getragenen fast gleich sind. Solche sind z. B. die Perlen der Abbildung 100 und die mittlere Perle in der Perlenschnur der Abbildung 105. Da diese Perlen nicht häufig vorkommen, muss man annehmen, dass dieselben entweder aus Gräbern der Völkerwanderung herrühren, oder, dass unser Volk sich das Tragen derselben von den Urbewohnern des Landes aneignete. Die charakteristischen Stücke der ungarischen Gräber aus dem XI. —XIII. Jahrhunderte sind die durch Rillen verzierten, läng1 4 Gy. Mészáros, Kumanische Sprachdenkmäler in Kerbschriit (ungarisch). In der Zeitschrift Népünk és nyelvünk. 1936, S. 161 — 179.
