SZABÓ KÁLMÁN: AZ ALFÖLDI MAGYAR NÉP MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI EMLÉKEI / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 3. (Budapest, 1938)
SACHDENKMÄLER DER SIEDLUNGEN AUS DEM XII.—XIII. JAHRHUNDERT
- 23 sága nagyobb mértékben foglalkozott kendertermeléssel és annak feldolgozásával. A felsorolt lakóhelyek anyagát kiegészítik a hasonlókorú lakóhelyen talált tárgyak. Ilyenek a fenőkövek, amelyek közül érdekessége miatt kettőt közlünk. Az egyiket végénél bevágták azért, hogy zsinegre kötve felakaszthassák, a másikat pedig ugyanilyen célból átfúrták (41—42). A lakóhelyek emlékeihez kell sorolnunk azon őrlőköveket, amelyeket szórványosan ugyan, de a XI.—XIII. sz.-ban elpusztult községek ásatása alkalmával találtunk Mivel a „malom" és „őrni" (őrölni) szavunk régi, 7 hihető, hogy a magyarság a gabona-őrlésnek tudományát már magával hozta. Éppen ezért birnak különös jelentőséggel XI.—XII. sz.-beli őrlőköveink. Az egyik nagyobb lapos őrlőkő átmérője 41 cm (43). A másik őrlőkőpárt 191 l-ben Kocséron XI. sz.-beli érmekkel meghatározott temető mellett egy méter mélységben hamus és edénydarabokkal kevert, lakóhelynek látszó területen találtam. A felső kő lapos, 35 cm átm. s egyik oldalán domború (44 a b). Az alsó kő vastagabb, 26 cm átmérőjű s egyik oldalán homorú (45 a b). A két kő együtt feküdt, kétségtelen, hogy egy őrlő, illetve malomkőpár. A vastagabb őrlőkő oldalán egymással szemben két lyuk van, amellyel a követ rögzíthették. Ha ez volt az alsó kő, úgy a felső lapos követ valószínűleg a ház gerendájába erősített rúddal, vagy pálcával hajtották körbe. Ilyen módon őrlik gabonájukat még ma is Északkelet-Magyarország és a szomszédos szláv területen lakó elmaradott népek 8 Elképzelhető azonban, hogy a lapos, egyik oldalán domború követ használták alsó kőnek s ezt erősítették le valami padkára s a vastagabb őrlőkövet két oldalába furt lyukba alkalmazott fogónál fogva jobbra balra mozgatták s így őrölték — darálták a kenyérmagvakat. Az utóbbi feltevést megerősíti az a tény, hogy a vastagabb, egyik oldalán homorú őrlőkőnek a másik oldalán keskeny pereme van, a közepén pedig hosszúkás kivágás. Ide néhány liternyi gabona feltölthető. Emellett mindkét kő kopása is olyan, mintha azokat nem körbe forgatták volna, hanem csak ide-oda, jobbra-balra. Megállapíthatjuk, hogy alföldi magyar népünk a XI.—XIII. sz.-ban kerek 6—8 m átmérőjű, nádból vagy vesszőből készült sátrakban, illetve kunyhókban tanyázott. Az egymástól messzefekvő lakóhelyek nem voltak mások, 7 Bátky Zs„ A Magyarság Néprajza. I. k. 55. 1. 8 Bátky Zs„ A Magyarság Néprajza. I. k. 56. 1. andere Handmühle wurde im Jahre 1911 in Kocsér neben einem durch Münzen aus dem XI. Jahrhunderle datierten Friedhof cca ein Meter tief in einer mit Asche und Gefässscherben gemischten Siedlungsschicht angetroffen. Der obere Stein von 35 cm Durchmesser ist flach und auf der einen Seite erhaben (44 a —b). Der untere Stein von 36 cm Durchmesser ist dicker und ist auf einer Seite hohlrund (45 a—b). Die beiden Steine lagen beisamen, es handelt sich also um eine komplette Handmühle. An beiden Seiten des dickeren Steines war je ein Loch angebracht. Der obere flache Stein wurde mittels einer oben am Balken des Hauses befestigten Stange oder einem Stabe im Kreise herumgedreht. Auf diese Art wird das Getreide noch heutzutage in Nordostungarn und auf dem slavonischen Nachbargebiet gemahlen. 8 Der Vorgang ist aber auch umgekehrt denkbar : Der flache einseitig erhabene Stein konnte auch zum Boden befestigt als Unterlage dienen, während 38 39 40 38—40. Móriczgáti orsógombok. Spinnwirtel aus Móriczgát. der dickere oben zum Mahlen verwendet wurde, indem man in seine Löcher Stangen steckte und mit deren Hilfe den Stein hinundherschob, bis das Mahlgut gehörig geschrotet und gemahlen wurde. Die letztere Annahme wird noch dadurch bekräftigt, dass der dickere, auf einer Seite erhabene Stein auf der anderen Seite einen schmalen Rand und in der Mitte einen langen Ausschnitt hat, in welchem einige Liter Getreide Platz haben. Ausserdem weisen auch die Abnützungen der Steine darauf hin, dass dieselben nicht im Kreise, sondern nur hin- und hergedreht wurden. Es ist unzweifelhaft, dass das ungarische Landvolk der Tiefebene im XL—XIII. Jahrhunderte runde aus Schilfrohr oder Ruten angefertigte Zelten bzw. Hütten von 6—8 m Durchmesser bewohnte. Die von einander fernliegenden Siedlungsstätten waren die eigentlichen 8 Zs. Bátky, A. a 0. Bd. I, S. 56.
