SZABÓ KÁLMÁN: AZ ALFÖLDI MAGYAR NÉP MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI EMLÉKEI / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 3. (Budapest, 1938)
DIE KIRCHEN AUS DEM MITTELALTER
- 132 — ban egy kisebb, korábbi, egyhajós félkörös apsisú templom létezett, amely minden valószínűség szerint az első tatárjárás idején, 1242-ben pusztult el (618). Ezt nemcsak a templom alapjának románkori formája, hanem a templom körül lévő temetőben talált XI.—XII. sz.-beli nagyszámú sír igazolja, de ezt bizonyítja még azon egyszerű saroklevél, amely a templom omladékai közül került elő (623). Később a XIII. sz.-ban építették újra és nagyobbra a benei templomot; lábazati köve erre a korra vall (624). A romok közül előkerült egy nagyobb, négyszögletes faragott kő, melynek vékony vakolatrétegén falfestmény töredéke maradt meg (631). Széttárt karú térdeplő alakot ábrázol. A rajz vonalai vörösbarna színűek és vastagok, az arc eléggé kidolgozott. Valószínűleg papot vagy szentet akart ábrázolni. A térdeplő kékszemű, fekete hajú alak háta megett bizonyára a szentély farácsát festették meg. A templom menyezete vízszintes lehetett, az apsis pedig boltozott. Építő anyaga az alföldi terméskövön kívül nagyobb mennyiségben homokkő, amelyet a Dunán szállíthattak Budáról. Felsőmonostor puszta temploma alaprajz tekintetében némileg rokon a benepusztaival (619). Ez is a román korban keletkezett s valószínűleg a XV. sz. végén a késő gótika korában boltozták; erről tanúskodik az itt nagy mennyiségben talált bordatégla (626). Bizonyára ekkor épültek a templomhajó testéhez a kiálló támpillérek. A felsőmonostori templom bordatégláihoz hasonlókat Varjú Elemér szerint hazánk csak még egy helyéről ismerünk. A formával vert bordatéglák jelentősek, mert az Alföld kőszegénységén ily módon segítettek. Hosszuk 23 cm, szélességük 13 cm. Keresztalakú végükkel állottak lefelé s erre vakolatot raktak a kőből faragott bordák utánzására. A mizsei rom egyszerű, egyhajós, keleten sokszögben záródó, gótstilű templom maradványa (620). A szentélyben baloldalt látható fülke a szentség elhelyezésére szolgált. A szentélyben „a"-val jelölt sarokban a boltozatbordákat alátámasztó konzolok voltak, melyeket úgy látszik későbbi időben kifeszítettek. Sajátsága a templomnak, hogy szentélyét nem hangsúlyozták külön, mint a többi középkori templomainkét, hanem a hajó egyenes folytatásaként helyezték el. Építési korát nehéz meghatározni, valószínűleg a XIV.-XV. sz.-ban épült. A baracsi templom alaprajzát tekintve (621) románkori. Ezt igazolja a félkörös apsisa és ein grösserer Quaderstein vorgefunden, auf welchem eine dünne Mörtelschicht mit Freskenbruchteilen erhalten blieb (631), die eine knieende Gestalt mit ausgebreiteten Armen darstellt. Die Striche der Zeichnung sind stark und von rotbrauner Farbe, das Gesicht der Figur mit blauen Augen und schwarzem Haar ist zur genüge ausgearbeitet und stellt vermutlich einen Geistlichen oder einen Heiligen dar. Das im Hintergrund abgebildete Holzgitter war möglicherweise mit dem Gitterwerk des Sanktuariums identisch. Die Decke des Kirchenschiffes dürfte horizontal und die der Apsis gewölbt gewesen sein. Ausser den tiefländischen Bruchsteinen wurde zum Bau in grösserer Menge auch Sandstein verwendet, der aus der Umgebung von Buda auf Schiffen transportiert wurde. Die Kirche zu Felsőmonostorpuszta ist in Hinsicht des Grundrisses mit der von Benepuszta einigermassen verwandt (619). Dieselbe entstammt gleichfalls dem romanischen Zeitalter und wurde wahrscheinlich zur Zeit der Spätgotik des XV. Jahrhundertes überwölbt, wie dies durch die hier zahlreich aufgefundenen Wölbziegel bezeugt wird (626). Wahrscheinlich wurden zu dieser Zeit auch die Strebepfeiler zugebaut. Nach der Feststellung von Elemér Varju kommen ähnliche, mittels Formen geschlagenen Wölbziegel in Ungarn nur noch an einem Orte vor. Dieselben sind 23 cm lang und 13 cm breit und wurden mit ihrem kreuzförmigen Ende nach unten eingebaut und zur Nachahmung der Wölbsteine mit Mörtel verputzt. Die Ruine von Mizse ist das Überrest einer einfachen, einschiffigen, auf der Ostseite mit einer sechseckigen Vorwölbung der Apsis schliessenden gotischen Kirche (620). Die Nische links im Sanktuarium diente zum Aufbewahren des Sakramentes. In der mit „a" bezeichneten Ecke waren zum Stützen des Gewölbes Konsolen eingebaut, die später entfernt wurden. Als Sonderheit dieser Kirche gilt, dass das Sanktuarium, von den übrigen Kirchen des Mittelalters abweichend, nicht besonders betont wird, sondern als direkte Fortsetzung ohne Gliederung in das Schiff übergeht. Das Alter der Kirche ist schwer zu bestimmen ; wahrscheinlich stammt dieselbe aus dem XIV.— XV. Jahrhunderte. Nach ihrem Grundriss entstammt die Kirche zu Baracs (621) mit ihrer runden Apsis und gut erhaltenen Sockel (625) der romanischen Zeit, wahrscheinlich aus der ersten Hälfte des XIII. Jahrhundertes. Zur Nordseite der Apsis
