SZABÓ KÁLMÁN: AZ ALFÖLDI MAGYAR NÉP MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI EMLÉKEI / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 3. (Budapest, 1938)
GERÄTSCHAFTEN DES HAUSHALTES
HÁZTARTÁSI ESZKÖZÖK GERÄTSCHAFTEN DES HAUSHALTES A XV.— XVI. sz.-beli lakóépület egyik felét konyhának használták s ez gyakran nagyobb volt, mint a szoba. Ebből azon következtetést vonhatjuk le, hogy e kort megelőzőleg a ház nem olyan régen osztódott két részre.' 1 8 Amint láttuk, a tűzhelyeknek rendesen nem volt padkájuk, hanem azok a föld színén állottak. E tűzhelyek a ház bejáratával szemben a szobai és nyári kemence szájnyílásai között voltak. Az ásatások alkalmával nem lehetett megállapítani, hogy a két kemence és a tűzhely füstje a konyhából miként távozott. Kérdés, volt-e a háznak padlása, azon távozott-e a füst vagy pedig a konyha ajtaján át ? A kétosztatú ház, amely konyhából és szobából állott, magasabb fejlődési fokot árul el, ezért feltételezhetjük, hogy a XV. —XVI. sz.-beli házaknak lehetett a két kemence és a tűzhely füstjének elvezetésére vesszőből vagy karóból készült tapasztott alacsony kéménye. A tűzhelyet mindig a konyhában és legtöbbször a bejárattal szemben a sarokban találtam meg. A főzéshez használt edények szintén a tűzhely körül a koryhából kerültek elő. A török hódoltság első felében elpusztult községek lakóhelyein majd mindenütt találtam grafitos agyagból készült főzőedényt, vagy annak töredékeit. Ezen főzőedények a XV.—XVI. sz.beli községeknek a legjellegzetesebb tárgyai ép úgy, mint az üstalakú főzőedények a XII.—XIII. sz.-beli lakóhelyeknek. A grafitos főzőedények szine a világosszürkétől a feketéig terjed. Kidolgozásuk jó, fülesek, vagy fülnélküliek, leginkább fazékformák, peremük pedig erősen lehajtott (461—464). Akadt közöttük olyan, amelyeknek peremét két szembenlévő részen kevéssé kitágították, hogy az edényt két kézzel könnyebben felemelhessék. A kecskeméti múzeum gyűjteményében lévő legkisebb grafitos edény magassága 18 cm, szájátmérője 15 cm. 3 8 Bátky Zs,, Magyarság néprajza. I. k. 223. Der Herdraum der Wohnstätten des XV. —XVI. Jahrhundertes war häufig grösser, als die Stube ; das Teilen des einzelligen Hauses dürfte daher vor nicht lange her stattgefunden haben. 38 Die Feuerstätte mit den Kochgefässen befand sich in der Ecke zwischen den Mundlöchern der Ofen. In den Wohnstätten der Häuser, die während der ersten Hälfte der Türkenherrschaft zerstört wurden, wurden fast überall aus graphithältigem Ton gebrannte Kochgefässe oder deren Scherben vorgefunden. Dieselben sind die bezeichnendsten Sachgüter der Volkskultur aus dem XV. —XVI. Jahrhunderte. Die Farbe dieser gut gearbeiteten meist topfförmigen Gefässe schwankt zwischen hellgrau und schwarz. Es gibt Typen mit oder ohne Henkel, alle mit stark auswärts umgebogenem Rande (461 — 464). Bei einem Topf war der Mundrand an zwei gegenüberliegenden Stellen etwas erweitert, um das Heben des Gefässes zu erleichtern. Das kleinste Graphitgefäss des Museums zu Kecskemét ist von 18 cm Höhe und 15 cm Munddurchmesser. Die Masse des unversehrt gebliebenen grössten Graphitgefässes sind : Höhe 30, Munddurchmesser 27 cm. Es wurden aber auch Bruchstücke viel grösserer Graphitgefässe vorgefunden. Auf den Rand der meisten dieser Gefässe sind an ein-zwei Stellen Meisterzeichen bzw. Stempel aufgedrückt, welche zumeist ein griechisches Kreuz mit einem Balken darstellen (470). Auf Grund dieses Stempels werden diese Gefässe für wiener, bzw. zwischen Passau und Wien erzeugte Tonware gehalten. 8 9 In den zur Theiss näher liegenden Ortschaften kommen die Graphitgefässe seltener vor ; zu Lakitelek wurden sogar überhaupt keine angetroffen. Dies weist darauf hin, dass der Transport dieser Tonwaren auf der Donau erfolgte. Die übrigen Ge5 8 Zs. Bátky, A. a. 0. S. 223. 3 9 Alfred Walcher von Molthein, Beiträge zur Geschichte mittelalterlicher Gefasskeramik, Kunst und Kunsthandwerk, XIII. Jg. S. 73.
