SZABÓ KÁLMÁN: AZ ALFÖLDI MAGYAR NÉP MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI EMLÉKEI / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 3. (Budapest, 1938)

SACHDENKMÄLER DER FRIEDHÖFE AUS DEN XI.—XIII. JAHRHUNDERTEN

A XI.-XIII. SZÁZADI TEMETŐK TÁRGYI EMLÉKEI Első Árpádházi királyaink korában Alföldünkön a templomokat magasabb dombra építették. Ha a természettől alkotott ilyen dombot nem találtak, úgy hordták a földet össze. A templomdombot használták temetőnek. A kicsinyre szabott temetőben századok folyamán a sírok egymás mellett nem fértek el s így a templom falától a temető árkáig, két-három sorban is temetkeztek egymás fölé. A XI.—XIII. sz.-beli sírok leginkább szegényesek, 50—60 %-át a halottaknak úgy temették el, hogy melléjük semmi tárgyat nem helyeztek. A melléklet nélküli vázakat vissza temettük, csupán a jelentősebb sírok embertani anyagát őriztük meg. Jobbmódú sír bizony kevés akadt. A legtöbb sírban csak néhány ezüst vagy bronz hajkarikát találtunk. A hajkarikák viselete a honfoglalástól a XIV. sz. végéig terjed. Előkelők, szegények, nők, férfiak egyaránt viselték. Egyegy sírban rendesen csak egy pár hajkarikát találtunk, még pedig egyet jobbról, másikat balról, a íültő tájékán. Vannak sírok, melyekben négy, hat, sőt nyolc hajkarika van. A legtöbb hajkarikát Pálmonostorán egy nő sírjában találtam, aki hajfonatainak feltűzéséhez tíz hajkarikát használt. A hajkarikák anyaga réz, bronz, vagy ezüst és ritkábban arany. Az aranyból készült hajkarikák kisebbek, vékonyabbak (57— 60). A XI.—XIII. sz.-ban általánosan olyan hajkarikákat viseltek, amelyeknek egyik végét laposra kalapálva nyolcas-alakban hajlították a szárhoz vissza (51—63). A hajkarikák gömbölyű, ritkábban szögletes vagy csavart-szárúak. Nagyságuk 9—45 mm átmérőig terjed. Legáltalánosabbak a 15—20 mm átmérőjűek. Más temetők sírjaitól eltérően, a kunkerekegyháziban igen sok szögletesszárú, ezüst hajkarikát találtam (56—57). Kivételesen kerülnek elő olyan hajkarikák, amelyeknek végeit nem hajtották vissza. Találtam két pár olyan ezüst hajkarikát, SACHDENKMÄLER DER FRIEDHÖFE AUS DEN XI.—XIII. JAHRHUNDERTEN Zur Zeit der ersten Könige aus dem Arpádenhaus wurden auf dem Alföld die Kirchen auf Anhöhen erbaut. War keine zur Stelle, errichtete man einen künstlichen Hügel. Derselbe diente auch zum Friedhof und da die Gräber auf demselben im Laufe der Jahrhunderte neben einander nicht genug Platz hatten, so wurden die Leichen von der Kirchenmauer an bis zur Einfriedung dreifach übereinander bestattet. Die Gräber aus den XL—XIII. Jahrhunderten sind zumeist ärmlich, da den Leichen keine Gegenstände beigegeben wurden. Die ohne Beigaben aufgefundenen Skelette wurden zurückgelegt und nur das anthropologische Material der Gräber von Bedeutung wurde aufbewahrt. Gräber wohlhabenderer Leute wurden nur spärlich vorgefunden. Die meisten Gräber enthielten nur einige silberne oder bronzene Schläfenringe. Das Tragen der Schläfenringe währte von der Landnahmezeit bis zum Ende des XIV. Jahrhundertes. Dieselben wurden von Männern und Weibern der Vornehmen ebensowohl, als von den Armen getragen. In einem Grabe wurden gewöhnlich nur ein Paar Schläfenringe, einer rechts, der andere links hinter dem Ohre vorgefunden. Es gibt aber auch Gräber, die vier, sechs, sogar acht solche Ringe enthielten. Das meiste fand sich in einem Frauengrabe zu Pá'monostor vor, nämlich 10 Stück, die natürlich sämtlich zum Befestigen der Zöpfe gedient haben. Das Material der Schläfenringe ist Kupfer, Bronze, Silber und seltener Gold. Die aus Gold angefertigten Schläfenringe sind kleiner und dünner (57—60). Im XL —XIII. Jahrhunderte waren Schläfenringe allgemein verbreitet

; das eine Ende war flach gehämmert und ösenförmig umgebogen (51—63). Der Körper der Schläfenringe ist zumeist von rundem, seltener vierkantigem Querschnitt oder gedreht, mit einem Durchmesser von 9 — 45, zumeist 15—20 mm. Von den Gräbern anderer Friedhöfe abweichend ent-