KOZÁKY ISTVÁN: A HALÁLTÁNCOK TÖRTÉNETE I. / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 1. (Budapest, 1936)
ELSŐ RÉSZ. Bevezetés
- 14 X. A magyar haláltánc A jelen műben eredetileg csak a magyar haláltánc történetét kívántam feldolgozni. A külföldi minták és a párhuzamos jelenségek felkutatása közben azonban a fontos megfigyeléseknek és adatoknak oly tömkelege gyülemlett össze, hogy az európai haláltáncköltészet történetének kidolgozása a magyar haláltáncok helyes beállításának és elbírálásának előfeltételévé lett. A haláltáncmotívumok keletkezésében és fejlődéstörténetében a régi magyar irodalom és művészet alig jutott szóhoz. Mindenekelőtt nem volt a régi magyar irodalom mese- és legendagyűjteményeiben halottakról szóló legenda, amelynek halott-alakjait a Halál alakjával összetéveszthették volna, mint Németországban. Lehet, hogy hoztak a magyarok — miként az arabok Spanyolországba — a haláltánc történetére fontosakká válható halott-motívumokat és keleti szokásokat régi hazájukból Európába, de aligha bizonyítható, hogy ezek az esetleges ősmagyar jellegű vonások az európai ábrázolásokra tényleg hatottak volna. S habár a Svájcban, Észak-ltáliában és Dél-Franciaországban elterjedt bázeli halottlegenda keletkezése minden valószínűség szerint abba az időbe tehető, amidőn a magyarok Solothurn városát 954-ben ostrom alá fogták, hasonló ősmagyar, halottakról szóló mondáról krónikásaink még sem tesznek említést. A magyar halotti és gyászénekek a legtisztább Halál-fogalmat őrizték meg. Ez az oka, amiért a német Totentanz nevet is Haláltánc szóval helyettesítjük. XIX. századi költőink sem tudják magukat ettől a régi magyar tiszta halálfogalomtól függetleníteni, habár a magyar népmondák világában meghonosodott német halottmotívumok mind gyakrabban bukkannak fel irodalmilag is értékes alkotásokban. Az 1510 körül másolt Példák könyve (fol. 47—68) a latin vadomori-költemények egy változatának prózai fordítását tartalmazza. A latin eredeti Petrus Rosenheim költeményének 1 és egy müncheni változatnak vegyüléke lehetett. 2 Ugyancsak a Példák könyvében található az ú. n. Everyman-dialógus (kezdete: „Quis es tu, quem video? . . .") egyik XV. századi latin feldolgozásának magyar fordítása. Ez a késői változat már a haláltáncok hatása alatt áll és annak az összlegendának egy elágazása, amelyet mint a haláltáncok kiindulópontját ismertünk meg. Ezt az Everyman-dialógust gyakran 1 1424-ből; v. ö. a rostocki egyet, kvtár IV, c. IV. 14. sz. kéziraténak fol. 34v lapján található szöveget a párizsi Mazarine-kvtár ms. fr. 980 fol. 83v—84v t>_övegével; e szöveg található továbbá a Desrey-halóltám ban is ; a magyar szöveg kiadása Nyelvemléktár VIII. 110—12. 1. 2 V. ö. München, Bayer. Staatsbibl. Clm. 14831 fol. 131v—132v ; továbbá Clm. 15181 fol. 167v— 168v; Budapest, Nemzeti Múzeum Cod. lat. med. aevi 276 kb. 1486ból; 1. Katona Lajos, Két középkori latin versezet régi magyar fordítása. irodalomtört. Közlemények 1900, 102— 109. 1. az Élet és Halál vitájával tévesztették össze, pedig tartalma az Everyman-legendával azonos. A Halál nem az Élettel beszél itt, hanem „az emberrel", aki egyúttal egy arab „vanitas" képviselője is. A Halál azért jelenik itt meg, hogy — miként a XV—XVII. századi Everymandrámákban — figyelmeztesse az embert halálának közeledtére és hogy az ember, akinek Isten kegyesen haladékot engedélyez, jobb útra térjen azoknak a vanitas-vízióknak hatására, amelyeket vele a Halál láttat, mielőtt lelkét a túlvilágra magával ragadná. A müncheni Clm. 23833 (fol. 149 kk.) és Clm. 9804 (fol. 180v) számú kéziratok szövege a párbeszéd alakját így nevezi meg : Adolescens-Mors, Vivens-Mors. Az ember itt az „ifjúkor hiúságát" képviseli, a Halál pedig — mint a Három élő és halott legendájának halottai — „az ifjúság semmiségét" személyesíti meg. A magyar fordításban, valamint a legtöbb másodlagos szövegváltozatban az ember, Everyman, alakja az Elet alakjává lesz. Az Everyman-dialógusnak az Élet és Halál rangvitájával való összetévesztésére pl. a müncheni Cgm. 19542 (fol 310v) és Cgm. 3974 (fol. 58v) számú kéziratok adhattak alkalmat. 3 Sem a vadomori-költemény, sem az Everyman-dialógus nem lett a magyar irodalomban divatossá, holott a fordítások keletkezésekor a haláltánc és az összlegenda Nyugaton már teljes virágzásnak indult. A Példák könyvének történeti értéke azért mégis van, mert azt bizonyítja, hogy olyan kéziratok, amelyekben a vadomori-költemények az Everyman-legenda valamely változatával egybekapcsolódtak, nem tartoznak a legnagyobb ritkaságok közé. Míg azonban ez a kézirati kapcsolat a nyugati irodalmakban a haláltánc kiindulópontjává lett, addig a Példák könyve ebből a szempontból nem talált követőkre. A magyar haláltánc-motívumok területén nincs tradíció. Művek és jellemvonások csak elszigetelten lépnek fel és nevesebb költőink is csak a XVIII. század végétől kezdve alkotnak új haláltánc-motivumokal. Haláltánc-motívumokat inkább oly magyar művekben találunk, amelyek nem tartoznak a hivatalos irodalomtörténet keretébe és művészileg is alacsonyabb rendűek. Ugyanez az eset a többi európai irodalomban is, ahol a haláltáncok szintén a kevésbbé értékes művek közé számíthatók. Egészen a XIX. századi magyar költők fellépéséig a magyar haláltáncok területén főleg német hatás észlelhető. A népies irányzat fellendülésekor a magyar haláltáncmotívumok is magyarosabb, eredetibb színt öltenek. Mig a magyar vadomori-fordítás a feledés homályába veszett, addig az Everyman-dialó3 Vita és Mors beszél egy töredékes latin szövegben is, amelyet egy budapesti incunabulumba írtak be utólagosan : Nemzeti Múzeum inc. a. 1402 coll. 4. fol. la; v. ö. Pintér Jenő : Magyar Irodalomtört. Budapest 1930,1. k. 650 1.
