KOZÁKY ISTVÁN: A HALÁLTÁNCOK TÖRTÉNETE I. / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 1. (Budapest, 1936)
ELSŐ RÉSZ. Bevezetés
alakban jellemezve) megtéréséért csúfolják. Everyman imájára a halottak feljőnek sírjukból s nemcsak gonosz barátait lepik meg, hanem megölik a vadomori-költemény rendfokozatainak képviselőit is. A remete és Everyman (a halotttánc elején és végén fellépő „prédikátor") a halotttáncban az egész emberiség pusztulását látják víziószerűen. De az emberiségnek vadomori-sorozatát nem a Halál öli meg, mint a pízai és subiaciói legendaképen, hanem a halottak ragadják el az emberi állapotok képviselőit, miként a trienti és bázeli legenda-ábrázolásokon is a temető lakói riasztják meg és teszik harcképtelenné Everyman üldözőit. IX. Holbein jelentősége és az újl Holbein haláltánca „életképekből" áll. A középkori haláltáncok lánc-sorát jelenetek sorára bontja fel, amelyekben nem egy táncos-pár lép fel, hanem nagyobb számú embercsoport. Minthogy Holbein szabadon és egységes terv nélkül dolgozott, különálló képek keletkeztek, amelyek egymástól függetlenek. Holbein Halál-alakja kísértet képében cselekvő ember, akit a rendfokozatok képviselői nem mint Halált ismernek fel és aki fölényes hatalmával minden embert legyőz. Az egész Holbein-haláltánc a Halál vándorlásának ábrázolása az emberiség különböző társadalmi rétegeinek életkörülményein keresztül. A Halálalak az egyetlen összekötő kapocs, amely a különálló képeket egy „jelenetsorba" egyesíti. Holbein egyes jelenetei e mellett nem sokat térnek el a középkori haláltánc szimbolikus allegorikus jellegétől. Ezek az újkori szimbolikus haláltánc alapjai. A modern haláltánc megalapítójává Holbein azokkal a haláltánc-jelenetekkel lett, amelyekben a Halál már nem lép fel mint a meghalás folyamatának előidézője és az ember közvetett úton, természetes ok következtében hal meg. A hajótöröttek nem a halál keze által halnak meg, hanem a vészes vihar pusztítja el őket. A haláltáncmotivumok realizálódása a 47. számú képen a legfeltűnőbb. A beteg koldus mindenkitől elhagyottan hal meg az utcán és a Halál már egyáltalában nem jelenik meg. A modern haláltánc fejlődése voltaképen azoknak az eszméknek, ötleteknek kiépítése, amelyek már a Holbein-haláltáncban is bentfoglaltatnak. A középkori haláltáncnak megfelelően nemcsak a Halál-táncnak, hanem a halott-táncnak is van folytatása Holbein után. Az „Everyman-Halál-tánc" a Halált szimbolikus jelenetekben lépteti fel. Holbein szimbolizmusát a költők és művészek hűségesen ismételgetik és váltogatják. A tárgyszerű ábrázolásra való törekvés következtében a haláltánc-motívumok igen gyakran veszik magukra egy monda vagy mese keretét. Már a XVII. század végén és a XVIII. században is akadnak „Everyman-Halál-táncok", amelyekben a Halál alakja valamely történelmi keretben jelenik meg. A Halál áldozata történelmi személlyé lesz. A „germán halott-tánc" a mondák halottalakjait a középkori halott-tánc csontváz-alak)ri haláltáncok fejlődésrendszere jaival azonosítja. A költő egy halott-mondát dolgoz fel, amelyben egy halott vagy a halottaknak egy csoportja szerepel és ennek a monda-változatnak a „halott-tánc", azaz haláltánc címet adja. A germán halott-mondák nyomán jött létre a „germán Halál-alak", a „lidérc-Halál", a „Vándor". A késői középkori „kísértet-Haláltáncban" a halottak viszik a Halál szerepét, itt a Halál lép fel a halott-mondák halottainak helyében. A „germán Halál" lesz az éjfelenkint vonuló kísértetsereg vezére, a Wotan alakjával azonosuló „elátkozott vadász". A „germán halott-tánc" is válhatik reálissá történelmi motívumok közvetítésével. Az éjfélkor vonuló kísértetek hadának fegyveres csatlósai, a temetőkertben éjfélkor életrekelő halottak megmaradnak ugyan a germán mondák keretén belül, de történelmi személyek szellemeivé lesznek. Az eddig említett újkori haláltánc-műfajok csak különálló képek voltak. De Holbein „képsorozata" is nyert újabb bővülést az „allegorikus" és a „történelmi képsorozatban". Az „allegorikus képsor" több egymásra vonatkoztatott „Everyman-Haláltánc-képből" áll. A Halál tettei szimbolikus jelentésűek. Minthogy a puszta allegória nem volt tovább fejleszthető, az „allegorikus képsor" képviselői a szimbolikát a „történelmi képsor" elemeivel keverték. A „történelmi képsor" az emberiség történelmének haláltánc-ábrázolása. A történelmi cselekménynek főszereplője a germán mondák „Vándor-Halála". Ez a műfaj az Everyman-Haláltánc és a germán halott-tánc minden motívumát egyesíti magában. A motívumok teljes realizálása az ú. n. „Élet-táncban" válik befejezetté. A Halál már nem lép fel. Csak az életet magát ábrázolják a költők jellegzetesen és tárgyszerűen a nélkül, hogy a régi motívumokat ismételnék. Ehhez az „általános emberi haláltáncfogalomhoz" több átmeneti fok közvetítésével jutunk. Ilyen átmeneti műfajnak tekinthetjük az „egységesen általános emberi értelmű képet", amely egy magában közömbös cselekményt az emberiség életének szimbólumává emel s amelyben régi szabály szerint még a Halál és a halottak lépnek fel. A legmodernebb „általánosan emberi haláltáncfogalom" szerint minden regény, dráma, novella, amelynek vége tragikus, „haláltáncnak" nevezhető és a régi motívumok utolsó maradványai is eltűnnek.
