KOZÁKY ISTVÁN: A HALÁLTÁNCOK TÖRTÉNETE I. / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 1. (Budapest, 1936)

ELSŐ RÉSZ. Bevezetés

— 7 összefüggését akarjuk megállapítani, a csontvázHalál alakjának azonossága még nem döntő bizonyíték. Ilyenkor még a kísérő motívumok egybehangzása is jelentőssé válhatik. Mikor azonban a haláltánc egész Európában elterjedt, a csontváz-Halállal egyidőben fellépő közvetett motívumok is már általánosan emberiek lettek. A motívumok tehát az egyéniből az általánosba hatolnak. Végül is a tudatosságot legyőzi a tudatalattiság. Az általános emberivé lett motívumot tehát éppen azért, mert idővel a tudatalatti ismereteink kincsestárába vettük fel, nem lehet mér újra „felfedezni", hanem mindenki számára egyformán hozzáférhető. d.) Az „általános emberi" az egyéni vonásokból típust alkot. Ennek a motívumtörténet szempontjából nagy a jelentősége. Kutatásaink oly korba nyúlnak vissza, amikor az általános emberi által befolyásolt tipikus ábrázolások megszűnnek és az egyéni feltalálóképesség nagyobb szerephez jut. Az ú. n. „összlegendában" a Halál alakjának ábrázolása még egészen bizonytalan volt. A pízai legendaképen pl. a Halál még nem férfialakban, hanem fúria képében lép fel, míg a subiacói Halál-alak — bár szintén nőnemű — csontvázzá lesz. A későbbi Halálalak a nem feltüntetése nélkül rajzolt csontváz és inkább férfi, mint nő. Ha a kutató az „általános emberi" vonások határát elérte, a tipikus jelenségek megszűnnek és az egyéni találékonyság még korlátlan szabadsággal hoz létre újszerű ismertető jegyeket, akkor már nincs akadálya annak, hogy egy motívum valódi forrása is felismerhető legyen. Az egyéni vonások is részben az „általános emberi", tudatalatti jellemvonásokban gyökereznek. A költő vagy művész legzseniálisabb, legművészibb újításainak is lehetnek részben általános emberi indításai. Ha tehát a kutató az egyénit az általános emberitől elkülönítette, akkor ismét azokat a tudatalatti forrásokat kell keresnie, amelyekre az egyéni épült. III. A haláltánc általános em A mulandóságot ábrázoló műveknek, még a haláltáncok keretein kívül is, vannak közös alapfogalmaik, alapgondolataik, amelyeknek továbbterjedéséhez nincsen szükség tradícióra s amelyek mindenki számára egyformán érthetők, minden költő és művész számára egyaránt hozzáférhetők. Ezek az „általános emberi" ötletek a haláltánc-kutatás számára csak akkor válnak gyümölcsözőkké, ha más részleges motívumok az általános emberitől elkülönülnek. „Minden mulandó." Ez az első általános emberi tétel, amelyet mindenki a világ minden dolgán, saját tetteiben, embertársain, az idők változásain, a természet életében és egész létberendezésünkön megfigyelhet. Senkinek sem jutna eszébe plágiummal gyanúsítani a költőt, ha erről a legáltalánosabb tételről írna. Általánosan emberinek nevezhetjük természetesen azt az igazságot is, hogy „minden ember halandó." Ez az „Eueryman-te'tel," amelyet ősidők óta a „Jedermann", az „Everyman' , a „Mindenki" alakja testesít meg. Ebben a tételben a halandóság legáltalánosabb szükségessége jut kifejezésre minden kivétel kizárásával. Hogy mindenkinek meg kell halnia, „tekintet nélkül a korra és a társadalmi helyzetre vagy állapotra", ezt az igazságot az Everyman-tétel egy változatának tekinthetjük. A „minden kivétel nélkül" szükségszerű halandóság gondolatában benne rejlik az „Idő és Szerencse kerekének", a „társadalmi állapotok semmiségéről" szóló irodalomnak és az arab, ill. keleti Everyman-legendák „vanitas"-ainak csírája. Az emberi holttest, a csontváz, az emberi csontok és a koponya szemlélete mint a második általánosan emberi fogalom forrása temetés vagy exhumálás alkalmával minden embernek alkalmat ad arra, hogy a csontvázat, a holttestet a hajri vonásai és a hagyomány landóság általános emberi példájának, a mulandóság jelképének tartsa. A holttest ábrázolása, az a gondolat, hogy a halott, vagy a csontváz épp oly általánosan ismert példája a halálbeli állapotnak, mint az „Everyman-alak" a napról-napra 'haldokló Életnek jelképes alakja, nem közvetlen áthagyományozás eredménye, hanem minden ember számára könnyen felfedezhető igazság. De a halálfélelmet is minden ember ismeri. A meghalás szükségszerűsége a félelem oka. A halálfélelem a végleges, teljes megsemmisülés irtózata. A természetes ember ösztönszerűen érzi, hogy a halál az emberi méltóságot megalázza, érzi, hogy eredetileg csak az életre volt joga és hogy a meghalás, a test elmúlása" épp úgy ledönti bálványozott nagyságát, mint ahogyan a gyermeket megszégyeníti a dorgálás. A halálfélelem mint a kérlelhetetlen és gyilkos halálhatalomtól va'ó irtózat a megalázott emberi méltóság ösztönszerű ellenkezésével párosul. Hogy a Halál győzhetetlen hatalma fellebbezhetlenül reális valóság, ezt minden ember a hagyomány ismerete nélkül is észreveheti. Ennek a Halál-hatalomnak megszemélyesítése bármely formában is általánosan emberi. Ezek az általános emberi fogalmak azonban csak alapjai a haláltáncnak, de nem magyarázzák meg maradék nélkül a haláltáncnak mint műformának létrejöttét. Már az etruszk géniusz-sor is az emberi állapotok képviselőinek sorában helyezi el a fehér és fekete géniuszokban megszemélyesített Halált, mégis téves volna ezt az etruszk különlegességet „haláltáncnak" nevezni. Az etruszk géniusz-sor és a haláltánc között fennálló nagy különbséget az a körülmény okozza, hogy mind az etruszk géniusz-sor, mind pedig a középkori haláltánc az általános emberi motívumokon kívül tradicionális jellemvonásokat