Jávor Anna - Lubomír Slavícek szerk.: Késő barokk impressziók, Franz Anton Maulbertsch (1724-1796) és Josef Winterhalder (1743-1807) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)
Jávor Anna: „Láttam én tornyait Szily templomának". Maulbertsch és Winterhalder Szombathelyen
(utóbb Brixenbe jutott) A keresztény erény diadalát megjelenítő, allegorikus vázlatának több tanítványi freskó-megvalósítása ismert - egy éppen Magyarországon, Johann Lucas Krackertől az egri kispréposti palotában -, míg az „eredeti" az altenburgi bencés apátság lépcsőházában elpusztult. 10 Maulbertsch freskói közül egyik egész sem vall idegen előképre - a programot, a szellemi útmutatást természetesen többnyire más nyújtotta -; oltárkép- és kabinetfestészetében előfordul másolat. Ahogyan az akadémiai, de a más keretek között zajló művészképzés alapja is a másolás volt, a művészi feltöltekezésé pedig nem a természetben, hanem a korban „híres" műalkotások körében végzett motí\atmg}njjtés. Maulbertsch stílusának, festői élményvilágának összetevőit a 17-18. század művészetének legszélesebb köréből merítette: Rembrandttól a velencei settecentóig sorolhatók a példaképek, akik nyomán tehetsége különleges, új minőséget eredményezett. Winterhalder nem járt akadémiára, amit tanult, szűkebb környezetének köszönhette. Kétségkívül Maulbertsch volt rá a legnagyobb hatással, kinek segédeként el kellett sajátítania személves stílusát, s nyilván mestere sikere is arra ösztönözte, hogy ezt a képességét tökélyre fejlessze, és tovább kamatoztassa. Másik erőssége a látszatarchitektúra és a monokróm pszeudo-szobrok festése, mely utóbbi keletje a 18. század végén, hála az új, klasszicizáló ízlésnek, megnőtt a felvilágosult megrendelői körökben. Mindent összevetve, a freskófestés az a műfaj, amelyben Winterhalder jócskán meghaladta olajképeinek vagy rajzainak művészi és technikai színvonalát. Nos, ezt a kétféle tudást igyekezett érvényre juttatni, amikor 1792-ben ajánlkozott a strahovi premontrei kolostor könyvtártermének kifestésére. A strahovi apátság elkerülte a II. József-féle feloszlatást. Wenzel Joseph Mayer apát 1784-ben árverésen megvásárolta a klosterbrucki feloszlatott premontrei rendház könyvtárának bútorzatát, hogy azzal rendezze be a sajátját; az azonos méretű és alaprajzú terem mennyezetére pedig megrendelte Maulbertsch ottani, 1778-ban festett, Az isteni bölcsesség megnyilatkozása és a haladás az emberi szellem történetében tárgyú (utóbb elpusztult) freskójának mását. Winterhalder annak idején közreműködött a brucki freskónál, és gondosan le is rajzolta magának részleteit; most a színpompás freskó en grisaille újraalkotására ajánlkozott. S bár az apát benne ekkor „a híres Maulbertsch egyik legméltóbb tanítványát" dicsérte, végül mégis maga Maulbertsch valósította meg a szombathelyi munkák szünetében, 1794-ben - saját művének késői replikáját. Winterhaldernek 1805-ben azután alkalma nyílt egy újabb feldolgozásra a gerasi premontreiek könyvtárában; a valóban méltó bizonyítást, egyfajta kései elégtételt azonban a szombathelyi megbízatás jelenthette a festőnek. 11 Maulbertsch szombathelyi munkássága 1782-től húzódott el egészen haláláig. Megbízója, a köznemesi sorból származó Szily János (1735-1799), az 1777-ben alapított, új egyházmegye első püspöke beiktatása után rögtön hatalmas építkezésekbe fogott. Római mintára, klasszicizáló ízléssel kívánta kialakítani az új püspökségi centrumot; a tiroli Melchior Hefele (1716-1794) építőmesterrel terveztette meg a rezidencia, a papi szeminárium és végül a római romokon emelt, hatalmas székesegyház épületegyüttesét. Az épített műalkotásban fontos szerepet szánt a festészetnek, elsősorban Maulbertschnek. Már 1782-ben hívja Szombathelvre Bécsből és Pápáról; utóbbi helyszín Eszterházy Károly egri püspök családi birtokközpontja, ahol a festő két évig dolgozott az új, klasszicizáló, késő barokk nagytemplom mennyezetfreskóin. Maulbertschnek ez a jelentős műve maradéktalanul eleget tesz a századvég ideológiai és ízlésbeli igényeinek. Szent István protomártír (egyúttal az első magyar keresztény király védőszentje) története antikizáló, mégis historikus előadásmódban, táblaképszerű, fegyelmezett elrendezésben került a három kupolaboltozatra. Az ezüstös ködbe vont zöld és szürke alaptónus szintén a „római ízlés" része; színesebb, oldottabb, sőt vidám részletekkel lazított mennyezetképek csak az oratóriumokban és a sekrestyében láthatók. A pápai főoltárkép megbízatását nem Maulbertsch nyerte el: a Szent István megkövezését ábrázoló festmény Hubert Maurer még pregnánsabban klasszicizáló munkája - de bizonyára ehhez a feladathoz kapcsolódik a bécsi Belvedere kisméretű, hasonló tárgyú, expresszív olaj vázlata Maulbertschtől (kat. I. 18.). Eszterházy és Szily római teológiai tanulmányaik idejéből hozták a barokk mintákat és az antik művészet újkeletű kultuszát, a „csendes elrendezés, ... hatásos történet" (stille Ordnung, ...) Johann Joachim Winckelmann-i normáját, sőt: a pápai boltozat csegelyeibe megfestendő jelenetek konkrét előképeit is a római Santo Stefano Rotondo, az ún. magyar templom 16. századi falképei nyomán. Maulbertsch soha sem járt Itáliában; Maurer és a fiatalabb festőnemzedék számára a bécsi Képzőművészeti Akadémia római ösztöndíja nyújtott új lehetőségeket az 1780-as évektől. Eszterházy Károly nem volt maradéktalanul elégedett Maulbertsch munkájával: a festő néhány - csak írott forrásokból ismert - „pályaműve", vázlata méltatlanul szorult a helyi kismesterek konkurenciája mögé az egri egyházmegyében. 12 Szilyvel régebbi és személyes volt a viszony, a levelezésükből kitetsző kölcsönös megbecsülés már-már barátságba hajlott.
