Jávor Anna - Lubomír Slavícek szerk.: Késő barokk impressziók, Franz Anton Maulbertsch (1724-1796) és Josef Winterhalder (1743-1807) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)

Tomas Vales: Ifj. Josef Winterhalder (1743-1807), Maulbertsch legkiválóbb freskófestő tanítványa. Fejezetek egy készülő monográfiából - A vég vagy a kezdet?

Leicherre jellemző. Falfestményei Winterhaldert eleinte ragyogó koloristának láttatják, aid a rokokó festészet teljes repertoárját alkalmazza, és egy boltmezőt széles színskálával képes kitölteni. A 18. század vége felé ezt az alkotói attitűdöt nagymennyiségű grisaille-munka váltja fel. E művek elsősorban a morva nemesség köreiből kikerülő megbízók számára készültek, és egyértelműen felismerhető jeleit mutatják az aktuális, klasszicizáló tendenciákra irányuló törekvéseknek. Winterhalder egyik utolsó, szombathelyi munkája a letűnt korszak emlékműve (a korszak „végét" a művész is tudatosította magában), amely részint Franz Anton Maulbertsch vázlatai alapján valósult meg, akárcsak a gerasi kolostor könyvtárában (1805), ahol a mesternek a klosterbrucki és a strahovi könyvtártermekben festett freskóit parafrazeálta. Winterhalder - a levéltári kutatásoknak köszönhetően egyre jobban körvonalazódó - intellektusa sem érdektelen. A festő a nagybátyja által lefektetett tanulmányi alapokat olyan tanult művészek műhelyében fejlesztette tovább, mint a brünni Josef Stern vagy a bécsi Franz Anton Maulbertsch. Winterhalder a kortárs irodalmi eseményeket is nyomon követte, olvasottsága például a német felvilágosodás írójának, Christoph Martin Wieland műveinek ismeretéről tanúskodik. Levelezésben állt Alexius Habrich raigerni perjellel, akivel irodalmi olvasmányokról vitázott, de levelezett Andreas Schweigllel, a tanult szobrásszal és Johann Peter Cerroni morva történetíróval is. Alapos képzettsége a klosterbrucki leltár gondos kidolgozásában vagy saját életrajzi írásában is megnyilvánul, amit a Znaimban és környékén élő művészekről szóló kiegészítésekkel együtt Cerroni kezdeményezésére kezdett el írni. Feljegyzések vagy rajzok formájában rögzítette azokat a különböző ikonográfiái témákat, amelyeket gyakran kreatív módon saját műveiben alkalmazott. Univerzalitásának másik jellemző vonása abban a képességében rejlett, hogy éppúgy tudott készíteni nagyszabású falfestményeket, mint oltár- és kabinetképeket, kisméretű rajzokat vagy portrékat. E tekintetben Morvaországban csak igen kevés festő konkurálhatott vele, és művészként betöltött szerepe éppen olyan fontosnak tűnt, mint a nagy tudású szobrász, Andreas Schweigl elismert pozíciója. Mindeddig tisztázatian azonban a festő szociális helyzete. Ennek meghatározása magyarázhatja meg azt a valóban csekély önérzetet, ami Winterhalder 1800 körül írt leveleiből kitűnik. További kutatások segíthetnek néhány olajvázlat és Winterhaldernek tulajdonított festmény szerzőségi kérdéseinek a pontosításában. E művek valószínűleg azon festők alkotásai, akik - mint Adalbert Radda és Martin Michl - kevéssel Winterhalder halála előtt tűntek fel a festő köreiben. A Winterhalderrel kötött szerződések régóta vágyott fellelése fényt deríthetne nemcsak bizonyos technológiai alkotói eljárásokra, hanem további munkatársak alkalmazásának a tenyéré is. Winterhalder munkásságának teljes körű megismeréséhez még sok mindent meg fel kell kutatnunk, de az új megállapítások vagy attribúciók önmagukban még nem garantálnak abszolút eredményt. Mindez legjobban talán Garas Klára egyik tanulmányának alcímében jut kifejezésre, amit az ifjabb Josef Winterhalder és Franz Anton Maulbertsch műveinek szerzőségét illető problematikának szentelt, és így szól: „Új meghatározások és új problémák."

183