Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Bakó Zsuzsanna | Történelmi festészetünk és a müncheni Akadémia

a műfajtól az emlékeztetést, a vigasztalást, a sok sebből vérző nemzet sebeinek gyógyítását remélte. A nemzet minden rétegét érintő sérelmek mélységét jól érzékeltetik Keleti Gusztáv sorai, melyekben a nagy nyugati kultúrák és a nemzetállamok történelmi festészetének különbségeit ecseteli: „a történelmi festészet karöltve a nemzeti költészettel s a tudományos irodalommal nem ártatlan botanika, hanem a fehér és piros rózsa, a lét és nem lét küzdelmeinek jelvénye, nászbokréta vagy a koporsó dísze."

20 A század közepétől ennek aktualitása Münchenben még erőteljesebb volt, mivel ekkoriban több magyar emigráns is tartózkodott itt. Közülük többen még az 1840-es években tevékenyen részt vettek a hazai művészélet megszervezésében, így Trefort Ágoston, báró Eötvös József és Szalay László, akik majd 1867 után vezető szerepet töltöttek be a magyar művészeti közéletben. A festőink által választható témák sokféleségéből ekkoriban a nemzeti függetlenség kérdése került előtérbe, ebből is főként a török- és a Habsburg-ellenes mozgalmaink és felkeléseink témáit kedvelték.

21 A nemzeti tematikához pedig az elvárásoknak megfelelően nemzeti stílus illett volna, követniük kellett azonban a műfaj akadémikus szabályait, amely kizárt minden egyedit, mind a téma, mind a stílus tekintetében. A képzőművészet öntörvényű, egységes nyelvezete nem sok lehetőséget adott az egyéniség megcsillogtatására, mindössze a stílusokból lehetett választani, hiszen korszakunk - a 19. század második fele - a historizmus időszaka, amely nemcsak a régmúlt idők témáit, de annak stílusait is felelevenítette. A nemzeti jelleg pedig nagyon fontos volt, mivel festőink bárhol is tanultak vagy éltek hosszabb ideig, képeiket, rögtön elkészülésük után, hazai fórumokon mutatták be. Mindebben kulcsszerepet játszott a témaválasztás, amely - a legtehetségesebbek esetében - magas érzelmi hatásfokkal párosult, és valójában ez különböztette meg őket nyugat-európai társaiktól. A nemzeti múlt tragikus eseményeit feldolgozó irányzat, a nemzeti szenvedéstörténet legfontosabb, Münchenben tanuló művészcsoportjának tagjai Orlai Petrics Soma, Székely Bertalan, Wagner Sándor és néhány képével az ifjú Benczúr Gyula voltak. Ezek a festők legfontosabb műveiken a törökellenes harcok eseményeit ábrázolták, amelyek igen alkalmasak voltak nemcsak az általános erkölcsi mondanivaló kifejezésére, hanem a nyugati történeti festők által annyira kedvelt KeletNyugat ellentét újszerű megfogalmazására is. Ez tükröződik az elsőként Münchenbe érkező Orlai Petrics Soma (1822-1880) első fontos munkáján is, melynek címe Mohácsnál elesett II. Lajos király testének feltalálása (l 851, Református Kollégium Könyvtára, Debrecen). A téma illeszkedik az európai festészetben népszerű „a hős halála" kerettémába is, amelynek számos előzménye ismert.

22 Orlai kompozíciós sémaként szakrális motívumot használt, amelynek előzménye feltehetően Tiziano Krisztus sírbatétele (Musée du Louvre, Paris), illetve Peter von Cornelius Piéta című műve volt.

23 A kép megfestésének valódi oka a harcokban elesett Petőfi Sándor 1850-ben történt halottá nyilvánítása. A festményt a költő 1848-ban írott, a forradalom bukását előrevetítő és azt a mohácsi tragédiához hasonlító víziója

2,1 ihlette, melyet Orlai Petőfi rokonaként és rajongójaként jól ismert. A képet Kaulbach üdvözölte, és ajánló sorokat is írt a hazai bemutatáshoz, a magyar kritika azonban élesen bírálta történelmi hiteltelensége miatt, főként az ellopott koronával 4. Louis Gallait: Egmont és Hoorn grófok előtti utolsó tisztelet, 1851. Musée des Beaux-Arts, Tournai