Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Szvoboda Dománszky Gabriella | Müncheni művészek a pesti tárlatban

tényt: „Nincs festesz tanodánk! Mindent el kell követni, hogy legyen!"

77 A képzőművészeti oktatás problémája évtizedek óta napirenden van, és az iskola egyik legbuzgóbb követelője Ney. Mint írja: „valódi hazai festészetet csak valódi hazai művészek által alapíthatunk. Neveljük, képeztessük tehát ifjainkat, ha a célt elérni akarjuk. Ezt pedig akarnunk kell, különben nemzeti műveltségünk kertjének fele vadon marad."

78 A kiállítások rendezője 1845-46-ban a Velencéből Pest-Budára települt Marastoni Jakab (Giaccomo, 1804-1860) lett, és a nagy akadémiai kultúrával rendelkező, agilis olasz művész megújította a tárlatokat. 1846-ban az első terem anyagát reprezentatív tájképekből állította össze, müncheni, antwerpeni, amszterdami, düsseldorfi, továbbá prágai, milánói, római, bécsi és velencei mesterektől, és köztük több, már ismert, nagy név sorakozik. 1840-es felbukkanása óta ekkor tűnt fel ismét Kaspar Kaltenmoser, az egyik legtipikusabb müncheni tájfestő: ő kizárólag természet után festett, és e célból bejárta hazája tájait, amelyeket képein az ott élőkkel népesített be. Az örökös tájfestők között először látjuk Johann Adam Kleint (1792-1875) Nápolyi fuvar-szállítvány című képével. O a század elején utazott Magyarországon, majd az 50-es években újra megjelenik magyar tárgyú művekkel. Először volt látható a Münchenben működő hamburgi Christian Morgenstern (l 805-1867) Esti tájképével; vele a müncheni tájfestészet egy újabb érdekes ága jutott el Pestre. Az északi irányzat képviselőit még I. Lajosnak a tájképfestészet iránti érdeklődése vonzotta Münchenbe, nevüket a Kunstverein tette ismertté. E komor ecsetű mesterek a természet változatos formáit addig szokatlan módon, újfajta, nyers és anyagszerű megközelítésben adták vissza, vastag durva festékpászmákkal, elnagyoltan. Mindez nem maradt hatástalan a német művészetre, és ennek a 30-as évektől kibontakozó északi irányzatnak központi figurája volt Morgenstern. Köréből többen indultak az északi tájak megörökítésére,

79 korábban példa volt erre Andreas Achenbach (1815-1910) anyaga, és e kör, úgy tűnik, egy időben hatott Brodszky munkásságára is. Marastoni változtatása volt az is, hogy külön állította ki a magyarokat, ez évben majdnem 50 képet együtt. Egy régi óhaj látszott ekkor megvalósulni: a magyar tárlat. Két szobrász jelent meg, mindkettő müncheni tanultságú. A tárlat legelején állt Engel József (1811-1906), ez első ízben Londonból jelentkezett antik mitológiai darabbal, A Horák Apolló eleibe lovakat vezetnek címen.

80 A bécsi Akadémián,

8

' majd Párizsban, 1837-től Münchenben, később Londonban tanult tovább, de mindvégig kapcsolatban maradt szülőföldjével. Mellette kissé megkésve a két éve nem látott Dunaiszky Lászlótól a Hunyadi és Czillei párviadalát ábrázoló alabástrom mű és egy bas-relief arckép volt látható. Az új kiállítók között egy szelíd figura kerül a szemünk elé a grafikai osztályban Sterio Károly (1821-1862) személyében, akire szép jövő várt Pesten. 1841-ben Bécsben kezdett tanulni, majd Münchenbe ment, a hagyomány szerint Wilhelm von Kaulbachnál tanult,

82 de nem volt beiratkozott növendék. A 40-es években kedvelt műfaja a finom, illékony, akvarellel festett arckép, ekkor több ilyet is kiállított (8. kép).

83 Egy másik először kiállító, a kezdő Knopp József (1825-1899) 1847-től volt Münchenben, az 50-es években rendszeresen megjelent, és müveinek magas árából ítélve nem volt tehetségtelen. A müncheni kollekció ebben az évben elérte a 35-öt. 75 db magyar mű van, alkotóik között nem egy jövőbeli nagysággal. 8. Steno Károly: Feszi Frigyes arcképe, 1847. MNG