Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Hessky Orsolya | Az Akadémiától a modernizmusig. München és a magyar művészet 1850-1914 között

Mint korábban említettük, a századfordulótól kezdve a Münchenben élő magyar művészeknek az éves és a nemzetközi kiállításokon való tárlatokon kívül több alkalommal is módjuk nyílt önálló bemutatkozásra, ezt a különböző magángalériák szinte futószalagon érkező tárlatai tették lehetővé,

61 1912-ben Otto Schmidt-Bertsch grafikai szalonjának legsikeresebb kiállítását Kubinyi Sándor munkáiból állította össze (7. kép). Somogyi Miklós, aki Lyka Károly megbízásából a Művészet számára küldött tudósításokat, a kiállításról szóló kritikákat összefoglalva beszámol az általános elismerésről, és kiemeli a „rendkívül finom előállítást", amely Kubinyi fa- és linómetszeteit, grafikáit és rézkarcait jellemzi.

62 1913-ban a Kunsthaus Brakl Kálmán Péter összegyűjtött műveiből rendezett kiállítást,

63 1914 májusában pedig a KÉVE művészcsoport alkotásaiból rendezett tárlatot mutatta be.

64 Említésre érdemes még, hogy az Alte Pinakothek 1911-ben Nemes Marcell gyűjteményét állította ki, és tartalmas katalógussal kísérte a kiállítást. 1911- ben jelent meg a színen Somogyi Miklós (1892-1918), aki tehetséges festőként és újságíróként egyaránt működött (8. kép). A nevéhez fűződik a 19. századi magyar művészet kutatóinak egyik legfontosabb forrása, az 1912- ben a Művészet című folyóiratban közzétett lista, amely a müncheni Akadémián tanuló magyar diákok nevét és adatait közli 1890-ig, s amely az ő kutatómunkáján alapszik. 1911-ben érkezett Münchenbe, s az ott töltött időszakról írott naplófeljegyzései

65 a további kutatások alapját képezhetik majd. Szintén az ő nevéhez köthető a Müncheni Magyar Művészcéh elnevezésű érdekvédelmi csoport megalapítása 1914-ber, amelyet Somogyi Miklós fiatal festőtársaival a Münchenben élő magyar művészek anyagi és erkölcsi érvényesülésének előmozdítására hozott létre. Célja elsősorban a kiállítások rendezése volt, ehhez sikerült megnyerniük Brakl szalonját. A háború kitörése azonban gátat vetett a nagyszabású terveknek. A felvázolt mintegy hatvan év történetéről és legjelentősebb alakjairól részben igen sokat tudunk már; az elmúlt száz évben legfontosabbnak tartott művészek munkássága teljes részletességében tárul fel előttünk, ami lehetővé teszi a valamennyiük pályafutásában megjelenő müncheni korszakok összeillesztésével a nagy tabló kirakásának megkezdését. A korabeli kiállítási katalógusok, a bennük szereplő, illetve a magyar és külföldi sajtóban megjelenő reprodukciók alapján egyre több művet ismerhetünk meg ebből a korszakból azokon az emblematikus festményeken kívül, amelyeket szinte elkészültük óta a magyar művészet legfontosabb alkotásainak tekintünk. A megismert magyar műveket a 19. század második felének impresszionizmuson, posztimpresszionizmuson inneni külföldi alkotásaival párba, párhuzamba állítva újabb részletek tárulnak fel, s ezt segítik a művészek visszaemlékezései, naplójegyzetei is. Ugyanilyen fontos forrásoknak számítanak a korabeli sajtómegjelenések, tárcák, kritikák, tanulmányok, amelyeknek nyomán végül a magyar festészet/művészet a perifériáról abba a centrumba helyeződhet, ahonnan már látható a 19-20. százac fordulóján az európai kontextusban elfoglalt helye. 8. Somogyi Miklós: Önarckép, 1914. Magántulajdon (kat.269)