Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Hessky Orsolya | Az Akadémiától a modernizmusig. München és a magyar művészet 1850-1914 között

4. Franz von Stuck: Tavasz, 1902. SzM (kat. 285) festészet professzoraként (1876-1883), s rendkfvül elismert művész volt Münchenben. A Mesteriskola létrehozásával megvalósult a magyar felsőfokú művészeti oktatás régóta vágyott célja, amelyen a művészetbarátok, politikusok és művészek egyaránt régóta munkálkodtak. A Mesteriskola fokozatos kiépítéséről a Vasárnapi Újság 1882 és 1883 folyamán folyamatosan hírt adott. Ezzel párhuzamosan az 1883-as nemzetközi kiállítás nem aratott olyan sikereket, mint a korábbiak. Ugyanakkor kétségtelen, hogy még ekkor is igen nagy számban maradtak Münchenben a magyarok. „Sokan is voltak, dacára, hogy jó részük hazajött Benczúrral a budapesti mesteriskolába. Maradt még bőven kész művész, akadémikus, magániskolás, technikus."

40 Visszatérve az Akadémiára: a 80-as éveket követően is rendkívül nagy számban érkeztek magyarok Münchenbe - ez a müncheni magyarok harmadik hulláma -, a legtöbben be is iratkoztak az Akadémiára, akár több szemeszter erejéig is, de az intézménynek a század utolsó évtizedétől kezdődően tapasztalható visszahúzódása egybeesett azzal, hogy már nem volt szükségszerűség a müncheni stílus követése - mert már nem is létezett az az egységes stíluserő, amit a historizmus és az azt követő müncheni iskola képviselt. Az Akadémiára járás nem jelentette feltétlenül azt, hogy az illetőt magába szippantja egy bizonyos festésmodor. München ekkor - a századforduló idején, nagyjából a Secession 1892-es megalakulását generáló eseményektől kezdve

41 - már inkább mozgalmas művészeti életének, kiállításainak, műkereskedelmének és valamivel később a modern művészet megjelenésének köszönhette hírnevét. Piloty után a Kaulbach-dinasztia egy újabb tagja került az Akadémia igazgatói székébe, Friedrich August von Kaulbach (1850-1920; 1886-1891 volt igazgató), akit hamarosan Ludwig von Löfftz (1845-1910) követett, akinek igazgatósága a század utolsó évtizedére esett (1891-1899). Az Akadémia zászlóvivői ekkor - Löfftz mellett - olyan idős mesterek voltak, mint a lemondott Kaulbach, Nikolaus Gysis (1842-1901), Liezen-Mayer Sándor (1839-1898), a történeti festészet utolsó professzora, vagy éppen Wagner Sándor (1838-1919), akinek keze alatt negyven éven keresztül nemzedékek sora fordult meg (1869 és 1910 között).

42 Az igazgatóság ekkor, az Akadémia befolyásának megőrzése érdekében, lehetőségeihez mérten olyan rendeleteket hozott, amelynek köszönhetően az intézmény átvészelte ezt az időszakot; ezek közül legfontosabb az olyan új tanárok kinevezése volt, akiknek személyével a naturalista, dekoratív festői szempontok kerültek előtérbe - azaz az Akadémia falain kívüli „változások" lassan teret nyertek az oktatásban is. Ekkor került Franz von Stuck (1863-1928) alig 32 évesen az Akadémia rendes tanárai közé (és vált később a kezdetben általa is ostorozott festőfejedelmek egyikévé); személyével a Secession egy tagja került akadémiai pozícióba (4. kép). Löfftz visszahívta Karlsruhéból a gyakran az „egyetlen müncheni impresszionistaként" emlegetett Heinrich von Zügel (1850-1941) állatfestőt, majd 1898-ban Ludwig von Herterich (1856-1932) személyében Stuck után újabb Secession-tag került a professzorok testületébe. 1896-tól, éppen a Jugend és a Simplizissimus című folyóiratok megindulásával egy időben Löfftz 1896-ban meghívta Peter von Halm rézkarcolót az Akadémiára; e médium fellendülése főként e két tényező együttes hatásának köszönhető. Az Akadémia mint oktatási intézmény az 1900-as évektől kezdve a régi iskolát képviselő Ferdinana von Miller (1842-1929) szobrász idejében nem akart már megújulni. Nem tudott lépést tartani a falain