Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

MŰFAJOK - Vallásos képek (Hessky Orsolya)

VALLÁSOS KÉPEK Herman Uhde-Bernays szerint

1 a vallásos festészet nagyjából 1879-től kezdve került újra előtérbe, és igen rövid időn belül vált rendkívül elterjedtté. A vallásos témájú festészet térnyerésének a 19. század második felében rendkívül összetett okai voltak, ezek között politikai eredetűek éppúgy fellelhetőek, mint társadalmi, szociális vagy akár művészi indíttatásúak. Richard Muther szerint a régi történelmi témák felelevenítése során a művészek a korra jellemző retrospektív megközelítésből fakadóan óhatatlanul eljutottak a bibliai történetekhez, amelyekből újabb és újabb témákat meríthettek.

2 A komoly katolikus hagyományokkal rendelkező Bajorország a 19. század második felében nem vett közvetlenül részt azokban a politikai csatározásokban, amelyek elsősorban Poroszország, Franciaország és a pápaság között folytak. Poroszország nagyhatalmi törekvéseivel párhuzamosan a protestáns vallás megerősödése és - más területek mellett - a művészetekben való előretörése is megfigyelhető elsősorban az északi és keleti német nyelvterületeken; bajor földön ez a szembenállás azonban nem került egyértelműen a felszínre. A vallásos témák számának növekedése szembeszökő, különösen a század utolsó két évtizedében, Münchenben azonban természetszerűleg a protestáns művészet nem juthatott olyan jelentős szerephez, mint más német nagyvárosokban.

3 (A protestáns Fritz von Uhde munkássága Münchenben különös jelentőségű, amire még visszatérünk.) Bizonyos ikonográfiái témák a protestáns vallás megerősödésével kétségtelenül gyakoribbakká váltak,

4 s ez a müncheni művészek művein is megfigyelhető.

5 A korszak vallásos képei rendkívül változatos képet mutatnak. A szent történetek, a Biblia egyes jelenetei ugyanis a világnézeti indíttatástól függetlenül a legváltozatosabb műfaji lehetőségeket kínálják az (anti)historizáló megjelenítéstől kezdve a tájképen keresztül a zsánerábrázolásokig. Felhasználásukat tekintve oltárképektől kezdve az apró, áhítatébresztő szentképektől a vallomásos ábrázolásokon keresztül a szimbolikus, átváltoztatott tartalmú alkotásokig igen széles a skála. A kor eseményei, gazdasági, politikai változásai, a hit válsága alapjaiban változtatta meg a vallásos képek tradicionális ikonográfiáját, szimbólumrendszerét. Mint említettük, hagyományos típusú „szentkép" éppen úgy készült, mint szinte a felismerhetetlenségig átértelmezett, szekularizált/profanizált ábrázolás. Az egyházi megrendelésekre megszülető, „hivatalos" vallásos témájú képeknél elsőrendű követelmény volt a hagyományos ikonográfia követése - például az évszázadok folyamán kialakult attribútumrendszer alkalmazása. Emellett a megrendelők szerették volna szentjeiket szépnek látni; a szépség mint „isteni" tulajdonság nagy jelentőséggel bírt.

6 A szentképek, Madonnák a 19. század végén azonban már nem a korábbi századokból ismert, isteni fényben tündöklő nő alakját mutatják; a 19. század végi Madonnák arcvonásain tükröződik a megelőző korok minden tapasztalata, mindaz, amit századokkal korábbi Madonnák és szentek még nem tudtak. A festők törekedtek ugyan az „örökké szép" megalkotására, szentjeik arcán azonban hiába keressük az eredeti ártatlanságot.

7 Knopp Imre Szent Cecília című nagyméretű munkájának (kat. 173) kétségtelenül kifogástalan szépségű nőalakja az egyházi muzsika védőszentjét a legjellegzetesebb egyházi hangszerrel, az orgonával ábrázolja; ez megfelel a hagyományos ikonográfiái előírásoknak. Ez a jellegzetes, századvégi nőtípus azonban a korszak más műfajú müvein is megtalálható. Ugyanazon típus körül a kontextus megváltozása átértelmezi a figurát is, ennek következtében ezek a szentképek már nem „azok" a szentképek. Nem azok, amelyek évszázadokkal korábban a vallás mélyről fakadó támogatását, az áhítat elősegítését jelentették. Korszakunkban paradox módon éppen a nem szentképeknek tűnő alkotások azok, amelyek a vallásos képek közé sorolhatók, szemben a vallásos témájú képekkel.