Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Walter Grasskamp | Akadémiai művészek

mint a Bauhaus, ezt a megosztást részben meg akarták szüntetni a művészetek egysége javára, a művészeti akadémiák sikeresen tartják fenn az esztétikai fölényre vonatkozó igényüket mind a mai napig. Ez az igény elméleti szempontból elsősorban az autonómiára vonatkozik. A gyakorlatban pedig nehezen megfogalmazható keverékét jelenti a hübrisznek és a művészet megkérdőjelezhető, szinte vallásos imádatának, amely elhatárolódást eredményez. E fejlődés folyamán a művészeti akadémiák a festészet, grafika és szobrászat merev esztétizálásának képviselőivé váltak; ez ideológiai szempontból megnövelte az alkalmazott műfajoktól tartott távolságot, és elsősorban az alkotás feltételeit tartotta szem előtt. Igy aztán nem meglepő, hogy a kézműves művészek típusának - az udvari, a kiállító és az akadémiai művészek mellett a negyedik típusnak - a története és átalakulása, éppen a képzését illetően, legalább olyan fontos témáját képezi a kutatásnak, mint korábban hosszú ideig az akadémiai művészeké.

5 Mindez különösen érvényes a számos vasárnapi és esti iskolára, amelyekben városi kézműves iparos egyesületek vagy szakmai szövetségek a munkaidőn kívül olyan utánpótlást próbáltak kinevelni, akik képesek megfelelni a belső terek, homlokzatok, anyagok, edények, valamint más használati tárgyak követelményeinek. Ezek a különösen a 19. század elején működésnek induló, rendszerint kicsiny intézmények, amelyek költségeit később nem ritkán átvette az illető város, ipari iskolaként (Werkschule) vagy műipari iskolaként (Werkkunstschule) elsősorban az elemi rajztanítást vállalták magukra. A nagy, főként állami iparművészeti iskolák mellett a helyi ipari iskolák a 20. század közepéig az ottani ipar kontextusában működtek - a Rajna-menti Krefeldben például a textiliparral összefüggésben -, mielőtt az 1970-es években az új főiskolatípus, a szakfőiskola megjelenésekor iparművészeti főiskolákká alakulva önállóvá nem váltak. Ezeknek az ipari iskoláknak - amelyek közül néhány, így például a vesztfáliai Münsterben található iskola a városi múegylettel is együttműködött -, sokfélesége és helyi változatai még nincsenek feldolgozva. Az amatőr és kézműves művésszel összevetve az akadémiai művész ugyan elismert és öntudatos típus - akadémikus -, a művészet társadalomtörténetének azonban mégis hosszú ideig felderítetlen alakja volt, noha az újkor művészeinek jelentős része ehhez a típushoz sorolható. Ezért egyrészt sajnálatos, hogy sem Warnke, sem Bátschmann nem szentelt több figyelmet az akadémia kérdésének, másrészt viszont üdvözlendő, hogy az akadémiai képzés néhány év óta a művészettörténeti kutatás új súlypontját jelenti. E kutatások az akadémiai művészt megkülönböztetik annak az intézménynek a tagjaitól, amelyet a felvilágosodás óta Európa-szerte akadémiának neveznek, noha lényegében inkább fedőszervekről, tudós társaságokról vagy reprezentatív szakmai szervezetekről van szó.

6 Akadémiai művészeken tehát nem az efféle tudós társaságok (rendszerint választott) tagjait értjük, hanem azt a múvésztípust, aki udvari vagy kiállító művészként akadémiára jár, vagy akár ott tanít. Eközben természetesen közelebbről is meg kell határoznunk, hogy mit értünk akadémián, mivel a kifejezés korántsem védjegy; bármely apró magániskola is nevezheti magát akadémiának. Mi azonban olyan intézményről beszélünk, amelyet akadémiai művészek hoztak létre - vagyis főiskoláról van szó -, s amely a képzőművészeti szakmákban törvényben rögzített és politikailag elismert diplomát nyújt, emellett költségeit túlnyomórészt vagy teljes egészében közpénzből finanszírozzák. Ez a különbségtétel természetesen nem egyszerűsíti le az akadémiai művész társadalomtörténetét, hiszen a modern művészet kialakulásában éppen a magánakadémiák játszottak jelentős szerepet. Ilyen volt például az 1868-ban Párizsban alapított Julian Akadémia, amely a számos párizsi magánakadémia egyikeként az állami Ecole des Beaux-Arts mellett különösen haladónak számított - nem csupán múvészetértelmezése okán, hanem például azért is, mert nőket is befogadott, és külföldieket is felvett, amitől a hivatalos Ecole des Beaux-Arts igen sokáig tartózkodott. Hasonlóképpen csoportosultak Münchenben a Königlich-Bayerische Akademie der Bildenden Künste (Bajor Királyi Képzőművészeti Akadémia) körül a különböző magániskolák, amelyek közül a szlovén