Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

TANULMÁNYOK - Engel Pál: A középkori Dunántúl mint történeti táj

felvidéken a Péc, a Vértesben és a Bakonyban a Csák nemzetség ágai. Az általuk épített várak zöme a következő századokban is meghatározó szerepet játszik majd a Dunántúl politikai viszonyainak alakulásában. A korszak főszereplőinek és nagy birtokszerzőinek monostoralapításai pedig - Ják nembeli Márton ispán jáki, Győr nembeli Pat nádor lébényi bencés, Majos tárnokmester ábrahámi (Dombóvár mellett) ciszterci apátsága, Smaragd vajda zsámbéki, Pok Móric mórichidai premontrei prépostsága - részben máig álló tanúi egy korszakváltó nagy nemzedék presztízsigényeinek. Az 1270 utáni évtizedek belháborúiban az új nagybirtokosok jó része felmorzsolódott, a győztes Kőszegiekkel pedig, akik csaknem az egész Dunántúlt ellenőrzésük alá vonták, I. Károly számolt le 1316-1321 közötti hadjáratain. Megmaradt váraikat 1327-ben és 1339-1340-ben, két újabb lázadás után kobozta el. Egyik águk cserébe a Kelet-Dunántúlon kapott várakat, Tamásit, Szekcsőt (Dunaszekcső) és Kőszeget (Batina, Horvátország), és leszármazóik, a Tamásiak és a szekcsői Hercegek később előkelő helyet foglaltak el a 15. századi magyar arisztokráciában. Szerényebb, de azért előkelő hely jutott ugyanott a Csákok utódainak, a Dombaiaknak, akiket, mint láttuk, 1326-ban szintén I. Károly telepített át birtokcserével Tolna megyébe. Az Anjou-restauráció, mint már Hóman Bálint megállapította, új arisztokráciát teremtett. A 13. század vagyonos családai közül csak kevesen tudták átmenteni magukat az új korszakba. Közéjük tartoztak - a már említetteken kívül - a Hahót nemzetségből származó alsólendvai Bánfiak, Alsólendva (ma Lendava, Szlovénia) és Lenti várak urai Zalában, a Nagymartoniak (Fraknóiak), Fraknó és Kabold, és az Aba nembeli Atyinaiak, Lánzsér urai a mai Burgenlandban, a Héder nembeli Héderváriak a Szigetközben, valamint kisebb birtokú famíliák, mint a Rátót nembeli Gyulának ősei, a Gyulakeszi melletti Csobánc urai. Az Anjou-kor leggazdagabb családja, a Lackfiaké, parvenü volt, vagyonát I. Károly és Nagy Lajos adományaiból teremtette meg. Hét váruradalma (Csáktornya és Strigó a Muraközben, Rezi és Tátika a Keszthelyi-hegységben, Simontornya és Döbrököz Tolnában, Solymár Buda mellett) a Kőszegiekét nem tekintve talán az első olyan főúri vagyon volt a Dunántúlon, amely későbbi mércével mérve is hatalmasnak mondható. De ekkoriban vetették meg lábukat az arisztokrácia első soraiban olyan családok is, mint a Kanizsaiak, akiknek őse 1321ben kapta Nagykanizsát, a Szécsiek, aki 1365-ben Nagy Lajostól Miskolcért cserében jutottak Felsőlendva (ma Grad, Szlovénia) és Muraszombat (ma Murska Sobota, Szlovénia) birtokához, és az Újlakiak, 1350-től a Várpalota melletti Bátorkő vár urai. A nagybirtok uralma a 14. század végétől számítható. A Lackfiak 1397. évi bukásukkal eltűnnek a Dunántúl történelméből, a helyüket ekkorra már elfoglalják új, feltörekvő családok. A vezető szerep eleinte kettőé. A Kanizsaiak, akiknek hatalmát Zsigmond főkancellárja, János esztergomi érsek (1387-1418) alapozta meg, nem kevesebb mint hét váruradalom birtokosai a császár halála idején, fő központjuk pedig Nagykanizsa helyett egyre inkább Kismarton, ahol várat építenek és ferences kolostort is alapítanak. Riválisaik a délvidéki Garaiak, akik 1382 táján vetik meg a lábukat a Bakonyban, Ugodon, és ezóta minden módon igyekeznek dunántúli uralmukat továbbfejleszteni. 1389ben megszerzik Somlót és Pápát, 1392-ben Kőszeget és Cseszneket, 1395-ben Siklóst, 1404-ben Rohoncot, 1424-ben Lánzsért és 1427-ben Simontornyát. Székhelyül a legdélibb szerzeményt, Siklóst választják, mivel innen a Dráván túli uradalmaik is kormányozhatok. Az 1440-ben V. László és I. Ulászló hívei között kirobbant polgárháború messzehatóan átalakítja a hatalmi viszonyokat. A nyugati határszél számos vára köztük Kőszeg és Kismarton - hosszú időre osztrák kézre kerül, ezáltal érzékeny csapás éri a Garaiakat és főképp a Kanizsaiakat, akik hét várukból hármat vesztenek el. A régió új hatalmassága Újlaki Miklós, Ulászló egyik legfőbb támogatója, Hunyadi János pártfogója, majd szövetségese, akinek dunántúli működéséről egykor Kubinyi András tárt fel számos részletet. Újlaki, aki 1445-ben a Dunántúl főkapitánya lett, hivatali hatalmát használja fel magánvagyonának kibővítésére. A kihalt Tamásiak vagyonából megszerzi Kaposújvárt, a Rozgonyiaktól elfoglalja Gesztest és Essegvárt, magához váltja Szigligetet és Hegyesdet, felépíti Várpalotát, Osküt és Gerencsért, végül 1457-ben megkaparintja a hatalmas németújvári uradalmat is. A Dunántúl nagybirtokos társadalma persze nem az eddig említett néhány oligarcha családból állt. Számos más nagy vagyonú dinasztia alakított ki a 15. századra egy-egy vidéken olyan helyi hatalmat, amelyeknek legalább az említése nélkül a kép nem volna teljes. Babócsán 1395-1487 között a Marcaliak, utánuk pedig örököseik, az ecsedi Bátoriak uralkodtak, Ozorán az olasz Filippo Scolari, majd 1438-tól a Héderváriak, Magyaróvárott a vöröskői Wolfurtok, majd 1441-től a Szentgyörgyi és Bazini grófok, Monyorókeréken a német Elderbachok, utánuk 1499-től Bakócz Tamás rokonai, az Erdődyek, és akkor még nem szóltunk a csókakői Rozgonyiakról, a Szapolyaiakról Pápán, Cseszneken és Ugodon, az osztrák Baumkircherekről a burgenlandi Szalónakon, az Ernusztokról Csáktornyán, Kinizsi Pálról Vázsonykőn, végül az 1500 körül feltörekvő új famíliákról sem, az enyingi Törökökről Szigetváron, Buzlai Mózesról Simontornyán, bajnai Bot Andrásról Siklóson. A Mohács előtti években azután olyan új szereplők is feltűnnek - Móré László, a kihalt Újlakiak örököse, és Batthyány Ferenc, Németújvár új földesura - , akiknek működése már egy új korszakba, a Dunántúl törökkori történetébe vezet át. IRODALOM Csánki D. : Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. II-III. Budapest 1894-1897. Györffy Gy. : Magyarország népessége a honfoglalástól a XIV. század közepéig. Magyarország történeti demográfiája. Szerk. Kovacsicsj. Budapest 1963, 45-62. Horváth J. Gy -Tímár Gy. : XIV. századi dikális konskripciók Baranya megyéről (1542, 1551, 1564). Baranyai Helytörténetírás 1972. 7-127. Kubinyi A. : A kaposújvári uradalom és a Somogy megyei familiárisok szerepe Újlaki Miklós birtokpolitikájában. Somogy megye múltjából 4 (1973) 3-44.