Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)
KATALÓGUS - X. ECCLESIA EXORNATA: TEMPLOMOK ÉKESSÉGEI, 1300-1500 - Poszler Györgyi : Gótikus táblaképfestészet és faszobrászat
X-13. engedi a vékonyabb anyagból készült, finomabban redőzött alsóruhát. A nyitott köpeny a vállról sima felülettel omlik alá, csak a behajlított jobb karon vet dúsabb redőket. Mária jobb oldalon tartja ölében a felé forduló, rá néző Jézuskát. A szobor középkori koloritjára a restaurálás során feltárt eredeti festéknyomok alapján lehet következtetni: Mária pompázatos, kék bélésű arany köpenyt, alatta aranyozott ruhát viselt. Épebben maradt meg a testfelületek színezése. A figura háta mélyen ki van vájva, feltehetően oltárszekrényben állhatott. A Mária-szobor története biztonsággal csak a sümegi Darnay-gyűjteményig követhető. A családi hagyomány szerint egy másik, 1450 körűire datált Madonnával együtt (X-9.) Darnay Kálmán találta a tüskevár-nagyjenői pálos kolostor romjai között. A két azonos eredetűnek tartott Madonna szobrot csak mintegy húsz év választja el egymástól, stiláris kapcsolatba azonban nem hozhatók : sem a helyi hagyomány folytatásáról, továbbfejlesztéséről nem beszélhetünk a későbbi szobor esetében, sem azonos művészeti központok felé való tájékozódásról. A korábbi Madonna sváb-bajor kötődésével szemben a későbbi szobor stiláris analógiáit az 1460-as évek salzburgi szobrászatában találjuk meg. A lágy S-vonalban hajló test, a hosszúkás, finom arc, a felemelt, jogart tartó jobb kéz mozdulata, Jézuska alakja, valamint a redőstílus - a széleken mélyen aláfaragott, nagyívű, párhuzamos redőkben leomló, középen egymást ismétlő, szögletes vonalakba törő, a talapzaton lágyabb ívekkel visszahajló drapéria - a szoborhoz igen hasonlóan jelenik meg a kitzbüheli plébániatemplom főoltárának Madonnáján, a salzburgi Museum Carolino Augusteum egy Mária-szobrán (ltsz.: 164/32), vagy a St. Leonhard bei Tamswegből származó Madonnán. Ez utóbbin a holdsarló íve, az alul látható arc is igen hasonlóak. Ide illenek a salzburgi múzeum Szent Miklós- és Szent Györgyszobrai is (ltsz.: 114/42). A két tüskevári eredetűnek tartott Madonna stiláris elemzése nem segít provenienciájuk meghatározásában, a két szobor egy helyre való lokalizálásában. E későbbihez a magyar emlékanyagban a soproni Szent Mihálytemplom Madonna-szobra (X-14.) áll a legközelebb, melynek mintaképeit, rokonait, a fent felsoroltaknál alig tíz évvel későbbi salzburgi eredetű szobrok között találjuk meg. P. Gy. Hekler 1934, 80., 45. kép; Kampis 1935, 137., 112. kép; Molnár 1936, 86-87., 30. kép; Kampis 1940, 69-70., 149., 227. kép; Horváth H. 1940, 215.; A Szépművészeti Múzeum 1937, 1938, 1939-ben. OMSZMÉ 9 (1940) 272. 19. kép; Kákay-Szabó 1954, 88.; Végvári L. : A sümegi Maulbertsch freskók. Budapest 1958, 11-12.; Radocsay 1967a, 55., 223., 160. kép. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, ltsz. : 52.640 X-14. Mária a gyermek Jézussal A legrégibb adat szerint Sopron templomainak 1763-as rekatolizálásakor súlyosan rongált állapotban került elő, ekkor a bécsi Pazmaneum egy itt beszédet mondó tanárának adományozták, aki magával vitte. A bécsi magyar papneveldében „Lépcsős Madonna" néven csodatevő kegyszoborként tisztelték, díszes ruhákba öltöztették. 1865-ben került vissza Sopronba, amikor a Szent Mihály-templom restaurálása befejeződött, Simor János győri püspök (a későbbi prímás) intézkedése nyomán. X-14. hársfa m. : 80 cm 1450-1460 körül Szűz Mária álló alakja, jobb kezében az áldást adó kis Jézust tartja. Jelenlegi vastag alapozása és a felette látható ragyogó festése múlt század végi, bizonyosan az 1865-ös Sopronba kerüléskor készült. Alatta minden bizonnyal több korábbi festékréteg, feltételezhető hogy a középkori alapozás és festés nyomai is megőrződtek. A kedves, kissé talán naiv bájt sugárzó szobor jól illeszkedik az osztrák szobrászathoz, ilyen módon a mindig osztrák igazodású Sopron művészeti összképéhez. Karcsú arányainak, túlzóan oldalra hajlott, szinte félrebillent fejének legközvetlenebb rokonait a salzburgi szobrászatban találjuk, a lágy stílus behízelgő szépségű alakjaira következő reakcióként. Karcsúságának, csontos testfelépítésének, fejtartásának, a redők élességének jó párhuzamai egy tamswegi Szent Lénárd, egy dienteni Szent Miklós, a berndorfi és a scheffaui (Tirol) Madonna, mindegyik az 1450-es évekből (Salzburg 1976, Nr. 152-155.); a Szent Miklós és a második Madonna esetében feltűnően hasonló a ruharedők éles gyűrődöttségéből adódó heves mozgalmasság és a közvetlenül szomszédos sima felület nyugalma. V. J.
